Felhívás!

Európa lakosságának 63 százaléka betiltaná a benzin és dízel-üzemű autókat

Európa lakosságának 63 százaléka betiltaná a benzin és dízel-üzemű autókat Gazdaság

Egy brit piackutató cég (YouGov) közvélemény-kutatása szerint Európa városlakóinak csaknem kétharmada támogatja az új benzin- és dízelüzemű autók értékesítésének tilalmát 2030 után.

Az online felmérés nyolc ország 15 városában, köztük Párizsban, Budapesten és Londonban kérdezte meg az embereket, támogatják-e a benzines és dízeles autók értékesítésének megszüntetését – közölte az Euronews.

Rómában tették le a voksukat a legtöbben, ahol az emberek 77 százaléka azt akarta, hogy a jövőben csak károsanyag-mentes autókat áruljanak.

Az Európai Bizottság ezen a nyáron tesz szigorúbb javaslatot a járművekre vonatkozó kibocsátási határértékekre. A belső égésű motorral felszerelt autók fokozatos megszüntetése az egyik lehetőség, amelyet a személygépkocsikra és a kisteherautókra vonatkozó CO2-szabványok közelgő felülvizsgálata során mérlegelnek.

„A városokban élő emberek vannak leginkább kitéve a mérgező levegőszennyezésnek, és ők látszólag nem akarják, hogy az ezt a helyzetet okozó autókat tovább értékesítsék” – mondta Julia Poliscanova, az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség igazgatója.

(Hirado.hu)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások