Petri János emlékezete
Petri Jánosnak, Gidófalva első helytörténészének (1933. július 31., Kilyén – 2019. szeptember 11., Gidófalva) köszönhető az, hogy napjainkban a falu nagy szülötte, Czetz János honvédtábornok emléke nem merült feledésbe.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Petri Jánosnak, Gidófalva első helytörténészének (1933. július 31., Kilyén – 2019. szeptember 11., Gidófalva) köszönhető az, hogy napjainkban a falu nagy szülötte, Czetz János honvédtábornok emléke nem merült feledésbe.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A magyar történelem elsárgult lapjain kiemelkedő hely illeti meg a 15. században kialakult könnyűlovassági fegyvernemet, a huszárokat, akik több mint ötszáz éven át az ország területén, de másutt is, számos diadalmas hadjáratban vettek részt, becsülettel védték a hazát és helytálltak, olyankor is, amikor bárki más feladta volna az ütközetet.
Idén először Respiro-táborba lehet jelentkezni az Írisz Háznál azoknak, akik valamilyen testi vagy szellemi fogyatékkal élnek. A kőröspataki Írisz táborban tartalmas kikapcsolódás, szórakozás, személyre szabott élmények várják a jelentkezőket.
Ezen a héten két jazzkoncerten vehetnek rész az érdeklődők a KultúrParkban: ma 20 órától, valamint vasárnap 17 órától a 14. Jazz és Improvizációs Zenei Workshop résztvevőinek koncertjére kerül sor az 56’-os emlékparkban, a Plugor Sándor Művészeti Líceum udvarán.
Valamikor negyvenhárom, a múlt század elején pedig harmincnégy vízimalom őrölt Csernáton patakán, míg Magyarországon egy település közigazgatási határain belül egykor Pápateszéren működött a legtöbb – szám szerint 25 – patakmalom.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Augusztus 1–7-e között 170 sepsiszentgyörgyi gyerek és fiatal tanult táncot és éneket, illetve vett részt közösségfejlesztő játékokon Borospatakán. A XIV. Százlábú közösségépítő műhelymunkának ebben az évben is a Borospatakon működő gyimesi csángó skanzen adott otthont.
Az idén másodszor szervezik meg Kézdivásárhelyen, a Fortyogófürdőn az EMPTY fesztivált augusztus 20. és 22. között. A fesztivált a Magyar Ifjak Kézdiszékért szervezete közel 24 szervezettel együtt – kézdi-, orbaiszéki, erdővidéki ifjúsági szervezetek– bonyolítja le.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Egy zongorázási világcsúcs megdöntésére készül Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész. A zenész november 30. és december 5. között 130 órás, folyamatos koncertet tartana.
Tartalmas hetet töltöttek Zabolán a különböző szakokról érkezett egyetemi hallgatók Pozsony Ferenc etnográfus, egyetemi tanár kezei alatt. Meglátogatták a környék múzeumait, tájházait, gasztronómiai különlegességekkel, építészeti sajátosságokkal ismerkedhettek meg, végül, pénteken, szemináriumon vettek részt.
Kreatív román tábort szervezett kisiskolások részére a Kézdiszentléleki RMDSZ Nőszervezete a Communitas Alapítvány támogatásával, 2021. augusztus 2. és 6. között, a kézdiszentléleki Közösségi Házban.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Születésének 80., halálának 30. évfordulója alkalmából nyílt tárlat Baász Imre (Arad, 1941 – Sepsiszentgyörgy, 1991) grafikus, akcióművész alkotásaiból péntek délután a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) emeleti kiállítóterében.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A 7. SIC Fesztet eredetileg a sepsiszentgyörgyi Follies Club udvarán tervezték megszervezni augusztus 12–15. között. A dátum, a beígért programok és felejthetetlen bulik továbbra sem változtak, csupán a helyszínt módosították a szervezők, amiről viszont elfelejtették a sajtót értesíteni.
A fenti címmel jelent meg a Kőrösi Csoma Sándor Napok tudományos ülésszakán elhangzott előadások anyagát szerkesztett formában egybefoglaló könyv, melyet a nagy tudós nevét viselő egyesület adott ki. A sorrendben 27. kötetbe sűrített dolgozatok szerzői – csak úgy mint előző években – a magyarságkutatás legújabb eredményeinek fényében és felhasználásával keresik a választ az örök kérdésre: „Kik vagyunk, honnan jöttünk?”
A Hagyományok Háza második alkalommal rendez augusztus 8-án, Mikházán szabadegyetemet. Az egész napos eseményen az érdeklődők a gazdag kulturális program mellett a hagyományápolás gyakorlati kérdéseivel ismerkedhetnek.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az idén sem maradt el a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébánia szervezésében a fiatalok nyári tábora, amely az év folyamán, hétről hétre tartott ifi órák tematikája, illetve az őszi és tavaszi csapatépítő hétvégék tárgykörét követően a példaképek témájában zajlott.
Közéleti beszélgetésekkel, diákolimpiával, diákzenekarok koncertjeivel, hagyományőrző folklórrendezvényekkel és természetesen felejthetetlen bulikkal vár minden érdeklődőt a 7. SIC Feszt.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Július végén méltóképpen, nagyszínpados koncertekkel ünnepelte tizenötödik szülinapját a Flagellum Dei MC Székelyföld – a klubelnökkel, Rancz Dezső Szittyával beszélgettünk.
Augusztus 9–20. között zajlik az Udvartér Alkotótábor Csíklázárfalván, az András Alapítvány rendezvénybirtokán.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Ez alkalommal nem a sepsiszentgyörgyiek százéves büszkeségéről lesz szó, hanem a most körvonalazódó, belátható időn belül megvalósítható Háromszéki Műszaki Múzeum létrehozásának lehetőségeiről.
Szombaton egész napos rendezvénysorozat programpontjaiból válogathattak kedvükre az Ikafalvi Közművelődési Nap iránt érdeklődő helyiek.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Megérkezett Luke Jerram brit képzőművész Gaia nevű alkotása a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkba. A Lights On fényfesztivál keretében készült mű egy 7 méter átmérőjű, részletes és élethű reprodukciója a bolygónknak, NASA-felvételek alapján, aminek minden centiméter a felületén a Föld 18 kilométerének felel meg.
Július 29-én, csütörtökön múlt száz éve annak, hogy a Hivatalos Közlönyben megjelent az első világháború után megnövekedett Román Királyság címere.
Pályaválasztásról, életútról és miértekről volt szó a lapunk főmunkatársa, Czegő Zoltán legújabb vers és prózakötetének, közönségtalálkozóval ötvözött sepsiszentgyörgyi bemutatóján.
Zetelakát választották idén a Caritas Workshop Tábor helyszínének, amelyet 18. alkalommal szerveztek meg. A tábor célja a segítségnyújtás, de a tanítás, tanulás is. Idén mintegy hatvan önkéntes csatlakozott.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
– Fuj, be dög meleg van! Lehet, hogy jégeső lesz. Gyere, üljünk le egy cseppet arra a padra, ott a hársfa alatt az árnyékba. – Leülhetünk, ha már így ellustultál. Legalább megnézzük, m...
Július 30-án, 19:00 órától Suba Attila & The Soulfool Band koncertjével folytatódik a KultúrPark eseménysorozata.
Kedden délután a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház tanácstermében mutatták be a képzőművész, grafikus Kisgyörgy Tamás Munkamániás voltam című memoárkötetét, a szerző gyermekkori jó barátjának, József Álmosnak a közreműködésével, aki egyébként a kötet előszavát is jegyzi.
Társadalmunk alapja a család mottóval zajlotta a Szörcsei Református Egyházközség által szervezett gyerektábor a Veresvízen, az elmúlt héten.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Csütörtökön 20 órától a Bágyi Balázs New Quartet és az örmény David Yengibarian koncertezik a kézdivásárhelyi Borudvarban.
Mozgásművészeti tábor zajlik Sepsiszentgyörgyön Bordás Attila koreográfus, táncművész szervezésében és vezetésével.
A magyarságkutatás legújabb eredményei ismertetése céljával, a Kőrösi Csoma Sándor Napok alkalmából évente megszervezett tudományos értekezlet idei ülésén hangzott el dr. Varga Gergely István, A magyar királyok genetikai vizsgálata című előadása.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Szülővárosából, Komáromból indulva, a háromszéki Csomakőrös érintésével 13 ezer kilométert kerékpározott az indiai Dardzsilingig Zichó Viktor energetikai mérnök, fotós és hegymászó, ily módon tisztelegvén a székely keletkutató és nyelvész, Csoma Sándor emléke előtt.
Mint azt már beharangoztuk, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata elhozza a Luke Jerram művész által készített, Gaia néven ismert fényinstallációt, a Föld bolygó másolatát a városközpontba.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A beharangozott képi háttér technikai okokból elmaradt ugyan, de anélkül is rendkívüli és valljuk be, szokatlan művészeti élményben részesítette a nagyérdeműt Karafiáth Orsolya és Legát Tibor Sepsiszentgyörgyön.
Immár nem áll magányosan a nagybaconi református kultúrotthon falán vitéz nagybaconi Nagy Vilmos vezérezredes emléktáblája. A volt honvédelmi miniszter emlékét 2004-től őrző alkotás mellé szombaton újabb került.