Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fiatalok az istenszeretet útján

Fiatalok az istenszeretet útján Kultúra

Az idén sem maradt el a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébánia szervezésében a fiatalok nyári tábora, amely az év folyamán, hétről hétre tartott ifi órák tematikája, illetve az őszi és tavaszi csapatépítő hétvégék tárgykörét követően a példaképek témájában zajlott. A tábori élményeikről a Nánia testvérpár, Hanna és Hilda számolt be lapunknak, hátha még többen kedvet kapnak jövőre.

A Formáld át életem, légy velem! volt az idei jelmondat, amellyel ajkán a 60 táborozó birtokba vette a plébánia közösségi házát Bálványoson, ahol tartalmas és színes hetet töltöttek el. Az ifisek hálával teli szívvel idézték fel a felejthetetlen pillanatokat, hiszen elmondásuk szerint „sok örömet, élményt tapasztaltak meg, és új értéket fedezhettek fel”.

Hirdetés
Hirdetés

– Szép volt látni, hogy különböző hivatású emberek milyen nagy odaadással és lelkesedéssel tettek tanúságot hitükről, kiemelve a számunkra fontos értékeket, rámutatva olyan szentek életére, akiknek fontos volt Isten és az emberek szeretete – fogalmazták meg a lányok.

A lelki programokon túl minden napra jutott idő a közösségformáló tevékenységekre is: közös vacsorakészítés, társasjátékok, számháború, elmélyült beszélgetések, bibliadráma, túrázás, tábortűz körüli éneklés, vizes játékok, közös zenélés. Ezek mind-mind formálták és építették az ifis csapatot.

Az előadásokban nemcsak a régmúltban élő szentekről hallhattak a fiatalok, sokkal inkább olyan emberekről, akiknek a szerénység, az egyszerűség, a hűség, a nagylelkűség és az állhatatos hit a fő jellemzői, és akik ezek által tudtak megmaradni az istenszeretet útján.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük