Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sorskérdéseink

Sorskérdéseink Kultúra

A fenti címmel jelent meg a Kőrösi Csoma Sándor Napok tudományos ülésszakán elhangzott előadások anyagát szerkesztett formában egybefoglaló könyv, melyet a nagy tudós nevét viselő egyesület adott ki. A sorrendben 27. kötetbe sűrített dolgozatok szerzői – csak úgy mint előző években – a magyarságkutatás legújabb eredményeinek fényében és felhasználásával keresik a választ az örök kérdésre: „Kik vagyunk, honnan jöttünk?”

A koronavírus-járvány miatt 2020-ban nem kerülhetett sor a 31. konferenciára, azonban az egyesület honlapján minden érdeklődő számára elérhetővé tették az arra tervezett előadások anyagát, és nem maradt el a kötetbe rendezésük sem. Mert amint Gazda József rámutatott: „a világnak – még a korlátok közé szorított útjain is – mennie kell tovább. És jó, ha teljesen nem zökkenünk ki életünk, tudatunk, a bennünket, szellemi mivoltunkat foglalkoztató problémakörből.” Hiszen Csoma Sándor szellemi örökségének a birtokosaiként kötelességünk tovább éltetni az ő szellemiségét, és tovább haladni az általa kijelölt úton. „Keresni, kutatni népek ezrei közt is a mi népünket, önmagunkat (…) Beletekinteni a múltunkba, tovább keresni a bölcsőhelyünket, eleinket, a nyelvünk ősforrását, írásos emlékeinket, hagyományainkat – szellemiségünket (…) Egyszóval titkainkat,”amint azt a szerkesztők, Ferencné Szőcs Éva és Gazda József az előszóban megfogalmazták.

Hirdetés
Hirdetés

Az előadók gyarapodásával és az általuk végzett kutatások előrehaladásával a közreadásuk is évről évre terebélyesedett, ami óhatatlanul a bennük foglaltak rendszerezését vonta maga után. Így a szóban forgó kötet 44 szerző tollából született anyagát hat fejezetbe sorolták. A Kőrösi Csoma Sándor ürügyén 12 írást tartalmaz, A nyelv ürügyén négyet, A magyar múlt körül fejezet 13 írást, a Kötődések, kötődéseink négyet, az Önismeretünk, önvizsgálódásunk nyolcat és A múlt kérdőjelei kettőt.

A szerzők között található dr. Aradi Éva (Budapest, 1937) indológus, aki Kőrösi Csoma Sándor életének nagy műve, a Tibeti-angol szótár létrehozásának helyszínét, az indiai Ladakot mutatja be. Dr. Bakay Kornél (Kalocsa, 1940) régész, őstörténész, egyetemi tanár a jászok őstörténetéről értekezik, Kétezer éve itt élő őslakók utódai a Kárpát-medencében címmel. B. Kovács István (Rimaszombat, 1953) néprajzos, régész A magyar hősepika lehetséges hun kapcsolataira mutat rá. Dr. Kásler Miklós (Budapest, 1950) onkológus, tanszékvezető egyetemi tanár Az Árpád-ház filogenetikai eredetének meghatározása III. Béla apai ágának elemzése alapján címmel tárja elénk az államalapító dinasztia tagjai beazonosítását célzó munka részleteit.

Mandics György (Temesvár, 1943) író, költő, matematikus, írástörténész A rováshagyomány mint történelmi csomópont. Kaukázus 515–545 című írásában 10 év kutatatási eredményeit foglalta össze. Ennek során felfedezte, hogy az általa tanulmányozott rovásírásos szövegekben rögzített magyar őstörténeti események a bizánci, az örmény és a perzsa krónikákban is tetten érhetők.
A könyv a kovásznai székhelyű Kőrösi Csoma Sándor Egyesületnél vásárolható meg.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük