„A kertben legelt, ott voltak a bocsok is”
Az a hír járja, hogy Futásfalván egy medve beköltözött egy elhagyott udvarra. Az ügyben az illetékesektől érdeklődtünk.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az a hír járja, hogy Futásfalván egy medve beköltözött egy elhagyott udvarra. Az ügyben az illetékesektől érdeklődtünk.
Múlt héttől megelevenedett a 625-ös, hatályban lévő, „medve-akcióterv” megnevezésű miniszteri rendelet, amely tulajdonképp a faj menedzsment-tervének életbeültetéséhez szükséges tudomá...
Egy medve tetemére bukkantak az elmúlt hétvégén a 11-es országúton, Csernáton területén. A hatóságok közlése szerint az állatot egy személygépkocsi ütötte el.
Mint arról már korábban beszámoltunk, augusztus elején Mikóújfaluban medve garázdálkodott: lebontotta egy istálló oldalát, és háziállatokat pusztított el. A település vezetősége rögtön...
Bár a koronavírus-fertőzések az utóbbi időben statisztikailag nem járnak olyan súlyos szövődményekkel, mint ezelőtt egy esztendővel, nem árt az óvatosság – vélekedett júliusi sajtóérte...
Felhívással fordult a turistákhoz és helyiekhez egyaránt a Pro Szent Anna Egyesület igazgatója, Dósa Elek Levente, hogy ne etessék a Szent Anna-tó felé vezető út mellett a medvéket, hi...
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Péntek reggel Bölön község határában, a Bölönpatak melletti Kisligeten medvetámadás történt – értesítette lapunkat Ferencz Zoltán alpolgármester. Mint elmondta, a helyszínen juhnyájat ...
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Az év eleje óta 31 esetben volt szükség a Kovászna megyei csendőrök beavatkozására, hogy lakott területről medvét űzzenek el. Az 112-es sürgősségi hívószámra a megye közel 20 település...
Egy anyamedvét és három bocsát látták vasárnap éjjel sétálni a kovásznai szívkórház udvarán, valamint az ifjúsági parkban. Szerencsére sem személyi sérülést, sem jelentős anyagi kárt n...
Elütött egy medvét egy gépkocsi az 1-es országúton (DN) a Szeben megyei Alsóárpás (Arpaşu de Jos) település környékén.
Sepsibükszád polgármestere érdeklődésünkre tegnap elmondta, újra elindultak a medvék, bemerészkednek a településre. Kertekbe másznak be, illetve egy hét leforgása alatt háromszor is tá...
A környezetvédelmi minisztérium február 10-én nyilvánosságra hozott rendelettervezete – amely jelenleg közvéleményezés alatt áll – szabályozza azt a módot, ahogyan idén ki lehet lőni 2...
Egy több mint 200 kilogrammos barna medve befogására indítottak a kaliforniai hatóságok különleges akciót.
A népi hiedelem szerint ha Gyertyaszentelő Boldogasszony napján fénylik az idő, hideg lészen, de ha keményen fagy, vége a télnek. Egy másik hiedelem szerint ha a medve ma előbújik a va...
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Ismét elütött a vonat egy medvét a sepsibükszádi vonatállomás közelében, ahol néhány hónappal ezelőtt is történt hasonló eset - tájékoztatott a Kovászna megyei Környezetvédelmi Őrség.
Belső vizsgálatot rendelt el a Brassó Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) vezetősége, miután az intézmény diszpécserszolgálatának egyik munkatársa az "Ursul băăă!" ("Hééé, med...
Fodor István sepsibodoki polgármester érdeklődésünkre elmondta, továbbra sincs hatékony megoldás a polgárok által jelzett medvegondokra: kezdeményezésére ugyan volt egy gyűlés a kormán...
Augusztus 13-án tette közzé a környezetvédelmi minisztérium azokat a tarifákat, amelyeket a medve által okozott vészhelyzetben való közbelépésért törlesztenek az önkormányzatoknak.
Kedden kora délelőtt kétségbeesett oltszemi gazda riasztotta lapunkat, és elpanaszolta, hogy lassan mindennapos a medvelátogatás udvarában: rámutatott, hogy folyton értesítik a hatósá...
Nincs még válasz a városnak arra a beadványára, amellyel egy hónapja kérte a sugásfürdői Honvédkút közelében emberre támadó medve kilövését – tudtuk meg Antal Árpád polgármester legutó...
Az augusztusi soros baróti tanácsülésen Benedek Huszár János polgármester először beszélt arról, hogy az elfogadott kormányhatározat értelmében konkrétan hogyan is történne a medvék el...
Mikóújfalu polgármestere, Demeter Ferenc legutóbbi beszélgetésünk során elmondta, a miniszteri rendelet mellé várják a normákat is, hogy végre megalakíthassák a medveveszélyekkel fogla...
A kormány elfogadta az emberéletet veszélyeztető medvék azonnali eltávolítását szabályozó sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetővé teszi az állatok kilövését is - közölte szerdán a...
Idős nő konyhájába hatolt be péntekre virradóan egy hárombocsos anyamedve Tusnádfürdőn. A ház tulajdonosnője kénytelen volt egy szobába menekülni és eltorlaszolni az ajtót.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Megbírságoltak a hatóságok egy bukaresti turistát, aki medvéket etetett a Transzfogarasi-út egyik parkolójában.
Kedd éjjelről szerda virradóra egy kétbocsos anyamedve tört be Csákány Attila Kézdiszárazpatak felett elhelyezkedő tanyájára, ahol negyven kaptárt tört össze, 27 méhcsaládot elpusztítva.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Medvével találkozott hétfő reggel útban Bukarest felé Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter. A tárcavezető Facebook-bejegyzése szerint Sepsibükszádon látta a medvét.
Miután a bukaresti polgármesteri hivatal nem engedélyezte a medvék által megkárosított emberek, közösségek többezres tömeges tiltakozását, az ország több megyéjében és Kovászna megye m...
Tarthatatlan a medvehelyzet, a vadállatok védelme nem történhet emberi életek feláldozása árán – szögezte le tegnapi sajtóértekezletén Kovászna megye prefektusa. Dr. Ráduly István azt ...
A Vadon Egyesületet presztízséből és kiterjedt, jól működő kapcsolati hálójából fakadó megtisztelő feladattal ruházták fel: a szeptember 25. – október 14. között Budapesten megrendezen...
Bács Márton Csaba, Sepsibükszád polgármestere érdeklődésünkre egy idei, prioritásként kezelt fejlesztésről, illetve medvegondokról is beszámolt lapunknak. A polgármester rámutatott, na...
Mint arról már beszámoltunk, Mikóújfaluban a településre bemerészkedő medve miatt rettegnek az emberek. Demeter Ferenc, a község polgármestere lapunknak elmondta, korábban a bundás áth...
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Pert indított Emanuel, Liechtenstein hercege az Agent Green civil szervezet ellen, mely megszellőztette az arisztokrata áprilisi, ozsdolai vadászatának ügyét – írja a Ziare.com.
Miután az elmúlt napokban Mikóújfaluban vendégfogadókba és házakba tört be a medve, hétfőről keddre virradóra Málnásfürdőn tett látogatást.
Két fajsúlyos témája volt a tegnapi polgármester-találkozónak. Az Árkoson összegyűlt elöljárók azt kérték az RMDSZ parlamenti képviselőitől, oldják meg a medvekérdést, és azt is, hogy ...
Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere tegnap újabb medvék okozta károkról számolt be lapunknak. Az elöljáró vészharangot kongat, hiszen elmondása szerint egyre többször kerülnek sze...
Nem tudnál esetleg vajegy zöldet küldeni? Itt vagyok a bozótban, az Olt partján, szívesen venném a segítségét – hívott fel telefonon péntek este fél tízkor Fodor István.
A sepsiszentgyörgyiek oázisai a sugásfürdői és a benedekmezei erdők, legyen szó túrázásról, szaladásról vagy kerékpározásról. A vadlegelőkön keresztül vezető turista útvonalak azonban ...
Orvosolható problémákra világít rá a Kovászna megyei Ozsdola környékén lelőtt medve ügye - jelentette ki kedd este a környezetvédelmi miniszter.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Hivatali visszaélés miatt indított in rem büntetőeljárást a DNA az Ozsdola közelében lelőtt medve ügyében - tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget a korrupcióellenes ügyészség.
Állítólag Európa egyik legnagyobb barnamedvéjét lőtte ki Emanuel von und zu Liechtenstein herceg márciusban Ozsdolán. A község polgármesterét, Pénzes Ágostont kérdeztük, miként látja e...
A kézdivásárhelyi ügyészség főügyésze, Valentin Teodorescu az Agerpres hírügynökségnek megerősítette, hogy a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság a médiában megjelent információk alapj...
Két kivizsgálás is folyamatban van a Kovászna megyében kilőtt medve ügyében, az egyiket a Környezetvédelmi Őrség, a másikat az erdészeti őrség indította - jelentette ki szerda esti saj...