Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Huszonegy juhot pusztított el a medve

Huszonegy juhot pusztított el a medve Kovászna megye

Néhány napja az olaszteleki Máté Imre 21 juhát pusztította el a medve. A gazda szerint a leendő kártérítés csak részben fedezi az elszenvedett veszteséget.

Hirdetés
Hirdetés

A kárvallott elsején reggel látta a vad által okozott tetemes kárt. „Elsején reggel, amikor mentem hátra, akkor vettem észre, hogy éjjel valamikor bejött. A csűrkaput levette hátul, a jászolablakot, ahol etetni szoktunk, úgyszintén »leszerelte«, bement, s ott…szerintem egyet szinte egészen megevett az istállóban, 2–3 óránál többet eltölthetett, amíg elfogyasztotta. Odapiszkított, két nagy »nyom« is maradt a pajta közepében, két juhot széttépett, a végén meg be is temette a maradékokat: beleket, végtagokat. Gondolom, eközben, amelyik juh mellette mozgott, azt mind megütötte, megölte. Egy bárány és egy juh maradt meg mindössze az istállóban, a többit mind megölte” – osztotta meg a történteket lapunkkal.

Megjegyezte, azonnal jelezte az esetet Kolumbán Sándor polgármesternek, aki értesítette a vdászokat és a környezetvédelmi illetékeseket. „Elsején azonban nem nagyon dolgoztak, tegnap (kedden – szerk.) járt kint a bizottság felérni a kárt. Sajnos azonban, az állatot úgy, ahogy kifizetik, de egyéb kárt nem térítenek meg. Tejkontrollos állományom volt, a bárányokat, amelyeket meghagytam, húsvétban nem adtam el negyven lejes áron, most 9 lej, 7 bani kilónkénti áron fizetik ki, de ez van” – tette hozzá.

Kiderült, a medve megismételte a „látogatást”. „A következő két éjjel visszajárt, addig azonban villanypásztort szereltem az udvarra is. Akkor már nem a csűrön jött előre, hanem a szomszédnál az udvaron, s átmászott a tetőn. Azt megrongálta, letörte a kertet és bemászott, azt hihette, még kap ételt. Azt mondták, azért nem ad senki semmit, magam kell megfizessem a szomszédnak, ha már az én juhaimért ment be” – panaszolta. Hozzátette, nem az első eset, hogy a vad kárt okoz nála. „Ezelőtt négy évvel négyet az udvaron ölt meg, akkor még jobb árban fizették ki, most egyre rosszabb” – összegzett.

Fotók: Máté Imre

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. június 7., 14:25
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Johanis urnak fel kell kuldeni Bukarestbe es a sok medvevedo egyesuletnek a baranyokat hogy legyen amibol pecsenyet egyenek.
    Idiota banda vezet amibe reszes az RMDSZ is sajnos.
    Azok a vadalatok amelyek a falu 5-10 km korzetebe bejonnek azonal lekellene loni es kesz.
    A nagy demokracioaban egy medve elete tobbet er sajnos mind az embere.
    Az elpusztitott joszagokat semmiaron fizetik ki valoszinuleg azert nem szabad a medveket kiloni hogy igy mennyenek tonkre a gazdasagok, szegeny mackonak is kell ennei valamit.
    220 v kellett volna megrazatni masodszor amikor viszajott es elfoldelni a kerttovebe , ez lett volna a megoldas.
    Sok elmeletet lehetne meg hozafuzni azonban az illetekesekre ha var akkor az csak varat magara megoldas nem fog szuletni soha.

  • User
    Dátum: 2023. június 7., 23:11
    ÉRTÉKELÉS: 5

    …”vadalatok”, helyesen = vadallatok, tehat ket l- el. „lekellene”, helyesen= le kellene. Es azt ajanlom a cikk irojanak is, meg a magyar helyesirast megcsufolo kommentelonek is, hogy a „nagy demokracioaban” hagyjak mar vegre bekeben a medveket es kezdjek el ujraultetni Romania osszes kivagott erdoit, mert nem a medve a hibas azert amiert ilyen felelotlen hazaarulok orszagaban szuletett , akik xarer-hugyer eladtak az erdoket a roman allampolgarokkal egyarant. Nincs meg egy ilyen hitvany emberek altal adminisztralt orszag ezen a Foldon, mint ez a Romania, ahol a hazugsag es a kizsakmanyolas ilyen szinten folyna mint ebben a szar emberek altal adminisztralt orszagban. Ha igy haladunk es ilyen vezetok altal hagyjuk iranyitani orszagunkat, akkor hamarosan sem erdoink, sem medveink nem lesznek ,de meg mi emberek sem fogunk megmaradni ezen a Foldon !

  • User
    Dátum: 2023. június 8., 11:19
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Minden sajnàlatom a kàrvallott gazdàè de kedves Hìrmondò, nem kellene ilyen sokkolò fotòkat megjelentetni. Kinek ès mire jò ez? ???????

    • User
      Dátum: 2023. június 9., 1:19
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Ezek itt csak félig kibelezett juhok. Ha ez neked sokkoló, akkor nézzél meg pár videócskát a szomszédban zajló háborúról. Pl. olyanokat, ahol sebesülteket próbálnak ellátni, menteni a harctéren. No, az igenis sokkoló lehet gyengébbecske idegzetűeknek. Azoknak nem való a kőkemény valóság.

    • User
      Dátum: 2023. június 8., 16:55
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Márpedig olyan magyar szó hogy szemianalfabeta nincs!A szó magyarul fél-
      analfabéta…de ugye: prelata,remorka,maszlina,arde,borkany,vineta
      stb.

      • User
        Dátum: 2023. június 9., 8:30
        ÉRTÉKELÉS: -1

        Aki nem értett egyet a szemianalfabeta (így ír,ékezetek nélkül)szóval,az kérjen a boltban egy szemibarna kenyeret,egy palack szemiszáraz bort…meg valakire mondja ,hogy szemikegyelmű(lovasta már a A szemikegyelmű c.könyvet-Dosztojevszki írta.

  • User
    Dátum: 2023. június 9., 16:14
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Ennyit er az rmdsz! Tanczos barni. Az erdoket lopni, azt ertik. Konyorogni s hazudozni a szavazatokert, azt is ertik. De megoldast talalni, hogy az egyszeru embereken segitsenek, az mar nem erdekli. Korupt , hitvany banda, a psd evel egyutt. Ilyen lehet a vilagon sehol sincs, hogy minden telepulesen, medve setal, tamad, allatokat pusztit, emberekre tamad. Hajra rmdsz!

  • User
    Dátum: 2023. június 12., 5:00
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Nap mind nap pusztít a medve, a közben is amíg a nyelvtan tanár úr oktatja a helyesírás szabályait,vagy a sok állat meg medve védő ossza az észt,de ha csak szöveg szöveg és Brüsszeli okoskodás, Táncos Barna meg szépen el mondja a beszédét.A medve köszöni szépen jól meg van.Mit tesznek majd ha netán Isten őrizzen embere is támadna?

  • User
    Dátum: 2023. június 13., 7:36
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Nem a helyesirasi problemakra kellene koncentralni sok feleslegesen komentelo hanem maga a temara es az a MEDVE. Egyik haromszeki ujsagva sem lattam kiirva hogy elmult heten pentek vagy szombat este (nem jegyesztem meg igazan) a Varadi iskola korul bent a varsoban Sepsziszintgyorgyon — tehat az uj negyedben , a stadion elott majd a fenti kicsipiac kornyeken kisbocsos anyamedve setalt este fel tizkor.
    Megjott a RO alert is de mivan ha a bocsos anyamedve utjaba kerul az ember azon a szakaszon ahol o setelgat.Na ezen kellene elgondolkodjanak mindazok akik itten komentalnak es foleg a masik helyesirasat es nem a temat amirol szo van.Lehet hogy septeben elirunk egy ket betut de a mondanivalora kell figyelni.Tehat errol nem olvastam sehol hogy a varadi iskola es akispiac kornyeken bocsos anyamedve setalt a fent leirt valamelyik nep estelen.Na ez igazan a cenzura.A problema az az hogy ha egyszer bejott oda az befog jonii masadszor es n edikszer is oda – a kerdes az az hogy ki fog majd aldozatul esni, felnott, gyermek vagy eppen az aki az utjaba kerul.Na az RMDSZ erre kellene megoldast kapjon hogy ne koszaljon a medve a varosba es ne a csontot nyalogassak a kormanyvaltas kuszoben fityet hanyva a medveproblemara.Az a/llatvedoknek pedig ajanlom hogy jol vegyek meg a medveket es ne engedjek be telepulesekre azokat ha mar olyan nagyon szeretik a medveket.

    • User
      Dátum: 2023. június 13., 12:42
      ÉRTÉKELÉS: 4

      A 2023.junius 13, 7:36-os hozzaszolonak uzenem, hogy megvennenk oket, de sajnos Romaniaban torveny ,hogy vadon elo allatot fogsagban csak allatkertben lehet tartani. Es az ilyen es hasonlo aggodalmak ,mint amiket on leir, hogy :” …mi van ha a bocsos anyamedve utjaba kerul az ember…” ,hat ezen nem most kene aggodni, hanem akkor kellett volna gondolkodni rajta amikor az erdoket elkezdtetek tarvagassal kiirtani. De meg most sem volna keso az osztrak ceget hazakuldeni es elkezdeni a kivagott erdoket es a lepusztitott hegyeket ujraultetni. Egyebkent az arviz, amit szinten az erdoirtasok okoznak, tobb kart csinal a telepuleseinken mint az osszes medve egyuttesen ! Ez ellen nem kiabaltok ?! Ilyenkor nem felted a gyerekeidet, a felesegedet, a csaladodat, a falustarsaidat, hiszen az arviz is ol es sajnos Romaniaban tobb ember esett az arviz aldozataul, mint amennyi a medve aldozataul esett. Ja persze, az arvizre nem lehet puskaval vadaszni es nem jon haszon a zsebeitekre a megelozesebol. Hiszen az arvizvedelem megelozese csak vinne a penzt a zsebeitekbol. Haszonlesok !!!

  • User
    Dátum: 2023. június 13., 18:30
    ÉRTÉKELÉS: -3

    A 2023. június 13., 12:42 hozaszolonak viszauzenem hogy a szoban forgo temara terjen ki csak ami a cikkben a MEDVE.Tehat addig amig a veszelyes nagyvad a varosban koszal veszelyeztetve ugyanugy engem, teged stb addig maradjunk ennel a temanal es nem az erdoritasra koncentraljunk – igaz az erdoirtas is hatalmas problema. A medvekel kapcsolatosan annyit szeretnek meg hozafuzni hogy illetekeseink igazan aszt se tudjak hogy hany van es pont – csak elmelkednek a medvepopulacio mennyisegen de hogy 100 vagy 8500 van-e aszt nem tudjak.Igaz az eltelt 33 ev alatt erosen elszaparodtak es mivel olyan inteszkedesek hozodtak kormanyszinten hogy nem szabad kiloni tovabb fognak szaporodni hiszen napjainkban egy anyamedvenek nemcsak egy de meg elszortan negy bocsa is van.Nem a kiirtasukat akarom hanem aszt hogy az az allat amely bejon a varosba,faluba,tanyakra – ahol meg pusztit is az legyen kilove konyortelenul.Ez szabalyozna valamelyest a szamukat es elerhetnenk egy egyensulyt hogy a medve nem zavarna es mi sem oket – remelem az erdoirtas is megszunik amig nem lesz keso…

  • User
    Dátum: 2023. június 14., 7:03
    ÉRTÉKELÉS: 7

    En meg annyit hozza tennek,kitiltani az erdobol a ATV,cross motorosokat meg hasonlo zajkeltoket ,akkora zajt csapnak,kart tesznek a termeszetben,a vadallatom kenytelenek levonulni a lakott teruletre na meg a sok konnyen megszerzett kaja is vonza oket! Etetik aztan minek vadaszni ha a pajtaban van eleg allat?!

  • User
    Dátum: 2023. június 14., 12:48
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Na pontosan ez a baj es a nehezfejuek pontosan ezt nem akarjak megerteni, hogy a medveproblema es az erdoirtas egy es ugyanaz a problema. A kettot semmikeppen nem lehet elvalasztani egymastol, hiszen az erdoirtas vette el a medvek eletteret, nem beszelve arrol, hogy a tobbi allatfajt es az erdei novenyvilagot es madarpopulaciokat is veszelyezteti. Na ezert nem lehet e ket problemat kulon kezelni ,kedves nagyon „okos” hozzaszolo !