Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sikerült befogni az elárvult medvebocsot, már testvéreivel van a menhelyen

Sikerült befogni az elárvult medvebocsot, már testvéreivel van a menhelyen Kovászna megye

Az átlagosnál nehezebbnek bizonyult az az akció, amellyel a bálványosi Grand Hotel közelében feltűnt hárombocsos anyamedvét akarták eltávolítani, áthelyezni a környékről a hatóságok. A beavatkozás végén már csak a bocsokról kellett gondoskodniuk – ez sem volt egyszerű.

Hirdetés
Hirdetés

Mint azt korábban írtuk, a hotel közelében a múlt szerdán feltűnt, és az elriasztási kísérletekre nem reagáló anyamedve nem élte túl az áthelyezésére irányuló akciót, így a háromhónapos bocsok számára a menhely maradt az egyetlen lehetőség. Kettőt sikerült gyorsan eljuttatni a balánbányai létesítménybe, a harmadik bocs azonban olyan magasságba menekült egy fára, hogy nem érte el az altatólövedék, majd ott el is aludt.

Végül többnapos-éjszakás helyszínen való megfigyelés során az ilyen esetekben eljáró bizottság állatorvos tagjának, Szász István Endrének kedden sikerült befognia a harmadik bocsot, mégpedig úgy, hogy egy létra segítségével felmászott a fára és lehozta az állatot, amely azóta már testvérei mellett él a menhelyen.

„Minden nap ott voltam a fa alatt, amíg sikerült elkapni (a bocsot), nagyon fárasztó és éjszakákat felemésztő akció volt” – mondta el lapunknak Szász István Endre. A mikóújfalusi állatorvos ugyanakkor nehezményezte, hogy a helyszínen kiváncsiskodók, kommentálók mennyire megnehezítik mindenféle beavatkozás lebonyolítását, illetve, hogy a média híradásainak nyomán a hatóságok is zaklatják őket, a törvényesség betartását firtatva, holott erre ők mindig kínosan ügyelnek.

Megnyugodhatnak tehát az állatvédők, a gyámoltalan, segítségre szoruló medveutód nem pusztult el egyedül az erdőben, jó sora lesz.

Fotó: Szász István Endre

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. május 29., 22:03
    ÉRTÉKELÉS: 146

    Jaaaaaaajjjj deeeee kis cuuukiiiii szőrös cukorfalaaaat!!!!!!! Egyeeem a lelkiiit!!!! Hát nem aranyooooos??? Talán az emberek is felfoghatják most végre, hogy nem kell ellenségesen bánni szegényekkel. Sokan befogadnák, de jó hogy jó sora lesz szegény kis árváknak. Elvesztették a mamájukat? Hatalmas RESPEKT a doktorbácsinak. Ki volt az a gazember, aki kicsinálta a mamájukat, lehet tudni?

    • User
      Dátum: 2024. május 30., 14:43
      ÉRTÉKELÉS: -120

      Kedves medvefan hozzászóló! A medve nem házikedvenc,nem háziállat, még akkor sem, ha sok rendezvény kabalaállata. Ez a táplálkozási lánc csúcsán álló erdei nagyvad képes embert ölni, nagyon gyakran meg is sebesíti. Sok településen a gyerekek nem járhatnak nyugodtan iskolába a medveveszély miatt. Ez nincs rendjén. A megoldás szerintem: Az erdővágásokat leállítani, a medve élőhelyét nem kivágni. A medvét a városba, faluba be nem engedni, és ha kell, szabályozni a medvelétszámot. Egyensúlyt kell találni: élni hagyni őket, de ha muszáj, be kell avatkozni!
      Javaslom neked, hogy ne plüssmackóként és ne emberként nézz egy vadállatra. Ez egy vadállat, nem pedig „cuki”, „cukorfalat” . A medvének pedig nem mamája van, mert nem ember! A medve nem hozzátartozót „veszít el”, az állatra a „megdöglik” kifejezést használja a nyelvünk, háziállat esetén max „meghalt” kifejezést. A medve nem ember!
      Tartózkodni kell a medvét emberiesítő, cukiságkampányos szélsőségektől, és a teljes medvepopulációt lemészárolni akaró akaró szélsőségektől egyaránt!

  • User
    Dátum: 2024. május 30., 17:53
    ÉRTÉKELÉS: 66

    De nem az anyja neveli fel. Nem ő tudja megmutatni hogyan kell túlélni a vadonban, mit hogyan kell csinálni. ÁRVA mert megölték az anyját. OK nélkül.