1339 új koronavírusos megbetegedést jelentettek; 92.595-re nőtt a fertőzöttek száma
A legutóbbi tájékoztatás óta 1339 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A legutóbbi tájékoztatás óta 1339 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Két zöldszámot létesített az oktatási minisztérium az új tanévvel kapcsolatos információszerzés könnyítése érdekében.
Augusztus 10-ét nyilvánítsák a román állampolgárok méltósága, a korrupcióellenes harc, a visszaélések és az igazságtalanság elleni küzdelem napjának – javasolja a Cristian Buican, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője által benyújtott törvénykezdeményezés.
A legfőbb ügyészség katonai részlege vizsgálja Lucian Bode közlekedési miniszter balesetét.
December 6-án lesznek a parlamenti választások – jelentette be a csütörtöki kormányülés elején Ludovic Orban miniszterelnök.
Tanulmányozzák azon személyek esetét, akik újrafertőződtek a koronavírussal – közölte csütörtökön Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
Románia körülbelül 1,29 millió adag koronavírus elleni oltást kap az Európai Unió által leszerződött első szállítmányból – nyilatkozta Nelu Tătaru egészségügyi miniszter csütörtökön Ploiești-en. Ebből elsősorban a veszélyeztetett személyek kaphatnak.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1298 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az összesen több mint 22 ezer romániai iskolaépületből ötezer nem rendelkezik internetkapcsolattal jelen pillanatban – jelentette ki csütörtökön az oktatási miniszter egyik tanácsosa.
Felhívást intézett az oktatási miniszter a diákokhoz, szülőkhöz és pedagógusokhoz, hogy ne bélyegezzék meg azokat, akik esetleg megfertőződnek majd a koronavírussal.
Az iskolának el kell kezdődnie, a megfelelő óvintézkedések betartásával – véli a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke, Alexandru Rafila.
A bírósághoz fordulhatnak azok a személyek, akik úgy érzik, hogy sérti jogos érdeküket a karanténtörvény – ebben az értelembe módosított szerdán a felsőház a biológiai és járványügyi kockázatok kivédésére vonatkozó 2020/136-os törvényt.
Ferenc pápa elfogadta Jakubinyi György nyugalmazott gyulafehérvári érsek lemondását az örmény apostoli kormányzóságról és kinevezte a tisztségre Kovács Gergely gyulafehérvári érseket – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerdán az MTI-vel.
Ismét felhívást intézett szerdán a polgárokhoz Klaus Iohannis államfő, hogy tartsák be a koronavírus terjedését fékezni hivatott óvintézkedéseket.
Szavazattöbbséggel elfogadta a szenátus szerdán azt a törvénymódosítást, amely börtönnel büntetné a román nemzeti jelképek meggyalázását.
Könnyített körülmények között ingázhatnak ezentúl a román-magyar határ mentén élők, amennyiben rendelkeznek ingázói okirattal – ismerteti közleményében az RMDSZ a képviselőház által döntéshozó fórumként megszavazott törvénytervezetet.
Megjelent szerdán a Hivatalos Közlönyben a mozikat érintő rendelet, amely a koronavírussal való megfertőződés elkerülése érdekében hozott biztonsági előírásokat, szabályokat tartalmazza.
Románia lakosságának kevesebb mint négy százalékánál alakulhatott ki ellenállóképesség a koronavírussal szemben – közölte Nelu Tătaru egészségügyi miniszter szerdán egy országos szerológiai vizsgálat részeredményeire hivatkozva.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslatot tesz arra, hogy a pedagógusok és az iskolai kisegítő személyzet is részesüljön a koronavírus-járvány idejére megítélt kockázati pótlékból – jelentette ki szerdán az alakulat elnöke.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1298 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Közzétették szerdán az őszi érettségi első eredményeit. Az óvásokat szintén szerdán 14 és 20 óra között lehet benyújtani.
A tanároknak fel kell készülniük arra, hogy egyaránt képesek legyenek tanítani az osztályteremben lévő diákokat is, és azokat is, akik on-line követik az órát – mondta szerdán Ludovic Orban
Mintegy másfél tonna hasis és több mint 750 kiló (négymillió darab) kaptagon-tabletta lefoglalásáról számolt be kedden a román rendőrség és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).
Iskolabiztonsági rendőrséget hoznak létre az országos rendőr-főkapitányság keretén belül – közölte Bogdan Despescu belügyi államtitkár.
Külön szavazófülkék lesznek a szeptember 27-ei helyhatósági választásokon azon személyek számára, akik hőemelkedéssel mennek el szavazni – közölte kedden Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
Kizárta tagjai közül Roxana Paţurcă szenátort, valamint Adrian Todor, Cătălin Rădulescu és Dan Ciocan képviselőt a Szociáldemokrata Párt (PSD) – közölte a párt országos tanácsának keddi ülését követően Alfred Simonis, a PSD alsóházi frakcióvezetője.
Lemondott a román rendőrség éléről Liviu Vasilescu kedden, miután közfelháborodást okozott azzal, hogy több magas rangú társával együtt augusztus 9-ére virradó éjszaka személyesen egyeztetett az úgynevezett Duduianu-klán tagjaival.
Az órarend tantárgyak szerinti tömbösítésével és az órák közti szünetek csúsztatásával próbálják csökkenteni a koronavírus-fertőzés terjedését a szeptember 14-én kezdődő új tanévben.
Szeptember 1-jétől újra megnyithatnak az éttermek belső terei. A vendégeknek maszkot kell viselniük, ha felállnak az asztaltól, nem fogyaszthatnak a bárpultnál, ugyanakkor tilos lesz a táncolás is – derül ki a hétfőn este közzétett, az éttermek működését szabályozó határozattervezetből.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1053 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter keddi bejelentése értelmében a gyermeküket iskolába küldő szülőktől nem kérnek saját felelősségre írt nyilatkozatot.
Elhunyt a koronavírussal megfertőződött Benedek István nyugalmazott orvosprofesszor, a Maros megyei sürgősségi kórház hematológiai osztályának volt vezetője.
A tanügyminisztérium lemondott arról az intézkedésről, hogy a szülők felelősségvállalási nyilatkozatot töltsenek ki, mielőtt gyermeküket iskolába küldenék.
Engedélyt kapott az UNESCO-tól a Duna-delta Bioszféra Rezervátum vezetősége (ARBDD), hogy határokon átnyúló román-ukrán-moldovai rezervátumot hozzanak létre – közölte kedden, a rezervátum létesítésének harmincadik évfordulója alkalmából Ion Munteanu, a Delta kormányzója.
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn este azt mondta az Antena 3 televíziónak adott nyilatkozatában, hogy a kormány nem fogja tudni elkerülni a PSD által benyújtott bizalmatlansági indítványról döntő parlamenti szavazást.
A parlament két házának elnöke összehívta szeptember 1-jére a parlament idei második ülésszakának nyitóülését.
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) 160 helyszínen mintegy 2200 önkormányzati képviselőjelölttel, valamint 94 polgármesterjelölttel vág neki a szeptember 27-én tartandó önkormányzati választásoknak – jelentette be egy hétfői kolozsvári sajtótájékoztatón Csomortányi István, a pártszövetség társelnöke.
Kvórum hiányában nem tartják meg kedden a parlament két házának együttes ülését, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) által a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt kellett volna megvitatniuk a törvényhozóknak, majd szavazniuk kellett volna róla.
Egy felmérés szerint csökkent az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) népszerűsége augusztusban, így az elmúlt nyolc hónap mélypontjának számító 20,8 százalékra estek vissza.
Az RMDSZ törvényhozói nem vesznek részt a bizalmatlansági indítványról szóló szavazáson – jelentette be hétfőn Kelemen Hunor.
Kinyithatnak szeptember 1-jétől a mozik és színházak, de befogadóképességük felével működhetnek – jelentette be Marcel Vela belügyminiszter a hétfői kormányülést követően.
A legutóbbi tájékoztatás óta 755 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) káoszba akarja taszítani Romániát – véli Klaus Iohannis. Az államfő felhívást intézett hétfőn a törvényhozókhoz, hogy ne szavazzák meg a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt.
A magyar hatóságok által bevezetett utazási korlátozásokról beszélt telefonon hétfőn reggel Marcel Vela román és Pintér Sándor magyar belügyminiszter. A megbeszélés eredményeképpen a korábban kijelölt nyolc határátkelő mellett még négy nyitva lesz a román állampolgárok számára.
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke úgy nyilatkozott vasárnap este az Antena 3 televíziónak, hogy amennyiben a bizalmatlansági indítványt megszavazza a parlament, az egyik lehetséges miniszterelnök-jelölt Leonardo Badea, a Román Nemzeti Bank kormányzóhelyettese lenne.
Szeptember 15-e után meghosszabbítják a veszélyhelyzetet – mondta vasárnap este Ludovic Orban miniszterelnök a B1 TV-nek adott interjúban.
Pénzjutalomban részesül az a több mint 1200 diák, akik 10-es átlagot értek el az érettségin, illetve az országos képességfelmérő vizsgán – közölte az oktatási minisztérium.
Ludovic Orban úgy nyilatkozott csütörtökön, hogy véleménye szerint kisebb a gyerekek megfertőződésének veszélye az iskolában, mint hogyha otthon lennének, felügyelet nélkül.
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott csütörtökön a Digi 24-nek, hogy a koronavírusos megfertőződések számának fokozatos csökkenése várható.
Romániai gyermekek nehéz helyzetben