Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vela: kinyithatnak a mozik és színházak, de befogadóképességük felével működhetnek

Vela: kinyithatnak a mozik és színházak, de befogadóképességük felével működhetnek Románia

Kinyithatnak szeptember 1-jétől a mozik és színházak, de befogadóképességük felével működhetnek – jelentette be Marcel Vela belügyminiszter a hétfői kormányülést követően.

Hirdetés
Hirdetés

A kabinet által hétfőn elfogadott határozat értelmében szeptember 1-jétől újraindulhat a tevékenység a mozikban, színházakban és koncerttermekben, ezek azonban befogadóképességük felével működhetnek – ismertette Vela, hozzátéve, a rendelkezés azokra a megyékre érvényes, ahol az elmúlt 14 napban jegyzett új megbetegedések számának összege ezer lakosra vetítve nem haladja meg az 1,5-öt.

Hozzátette, a határozat azt is leszögezi, hogy a zárt térben tartott magánrendezvények, képzések, workshopok esetében az eddigi 20-ról 50-re emelik a résztvevők maximális számát, a hasonló jellegű szabadtéri események esetében pedig 50-ről 100-ra. A drive-in típusú rendezvényeken az egy gépkocsiban ülő személyek száma nem haladhatja meg a hármat, ha nem ugyanazon család tagjai.

Vela rámutatott, keddtől a beltéri vendéglők és kávézók, valamint a szerencsejáték-termek is megnyithatnak azokban a megyékben, ahol az elmúlt két hétben jegyzett új megbetegedések számának összege ezer lakosra számolva nem haladja meg az 1,5-öt. E küszöbérték alakulásának függvényében a megyei vészhelyzeti bizottságok dönthetnek a tevékenység felfüggesztése, lezárása vagy újraindítása mellett – mondta.

A hétfői nap folyamán kidolgozzák az egészségügyi, a gazdasági és a kulturális miniszter közös rendeletét a HoReCa-szektor, a színházak és a mozik tevékenységének újraindításával járó intézkedésekről – nyomatékosította Vela.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük