Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az EMSZ 2200 helyi képviselőjelölttel, 94 polgármesterjelölttel indul az önkormányzati választásokon

Az EMSZ 2200 helyi képviselőjelölttel, 94 polgármesterjelölttel indul az önkormányzati választásokon Románia

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) 160 helyszínen mintegy 2200 önkormányzati képviselőjelölttel, valamint 94 polgármesterjelölttel vág neki a szeptember 27-én tartandó önkormányzati választásoknak – jelentette be egy hétfői kolozsvári sajtótájékoztatón Csomortányi István, a pártszövetség társelnöke.

Hirdetés
Hirdetés

A politikus elmondta: a januári kongresszusi döntéseknek megfelelően az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) politikai szövetségként jegyezte be a bíróságon az Erdélyi Magyar Szövetséget, és az önkormányzati választások után elindítják a két párt fúziójából létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség nevű párt bejegyzését is.

Hozzátette: a két párt szövetségével lépéseket tettek az erdélyi magyar egység felé. Az egység azonban nem lehet egyelőre teljes, mert a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem kívánt tárgyalásba bocsátkozni velük. Hozzátette: egyetlen helyszín sincs, ahol az RMDSZ-szel indulnának választási szövetségben. Ezt azért tartotta szomorúnak, mert az RMDSZ Beszterce és Hunyad megyében román pártokkal alkotott választási szövetséget, de az EMSZ-szel tárgyalni sem akart.

Csomortányi István kijelentette: két megyében az EMSZ jelöltjei a szövetséget alkotó pártok színeiben indulnak. Bihar megyében az EMNP jele, Szatmárban az MPP jele jelenik majd meg a szavazólapokon. Hozzátette: az EMSZ Szatmár megyében visszaléptette, Maros megyében el sem indította a megyei önkormányzati elnökjelöltjét, hogy ne rontsa az RMDSZ-es magyar jelölt esélyeit. Hasonló megfontolásból Brassóban visszaléptette, Kolozsváron pedig el sem indította a városi képviselőjelölt-listáját. Marosvásárhelyen a függetlenként induló Soós Zoltán polgármesterjelöltet támogatják. Kérdésre azt is megjegyezte, hogy Székelyudvarhelyen csak az MPP állított jelölteket, ezeket azonban az EMNP nem tudja támogatni.

A társelnök az MTI kérdésére elmondta: a szövetséget alkotó két pártnak jelenleg 450 önkormányzati képviselője van, és 17 települést vezetnek a két párt valamelyikéhez tartozó vagy általuk támogatott független polgármesterek. Azt tekintette választási céljának, hogy javítsanak a szövetség képviseleti arányán, általánosabb célként pedig azt fogalmazta meg, hogy minél több magyar jelölt jusson önkormányzati tisztségekhez Erdélyben.

A politikus az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján úgy értékelte, hogy a bukaresti politikai elit lemondott az erdélyi magyarokról, nem akar már együttműködni a magyarokat képviselő politikai szervezetekkel, ezért az önkormányzatok lesznek a közösség legfontosabb védőbástyái.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük