Kisiklott világbajnoki felkészülés
Csütörtökön délben rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Alexandru Dedu, a Román Kézilabda-szövetség elnöke. A fő téma a tiltott teljesítményserkentő eljárások miatt botrányba keveredett női játékosok ügye volt.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Csütörtökön délben rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Alexandru Dedu, a Román Kézilabda-szövetség elnöke. A fő téma a tiltott teljesítményserkentő eljárások miatt botrányba keveredett női játékosok ügye volt.
Románia évente 4,58 millió tonna nem újrahasznosított települési hulladékot termel, ami napi 12.500 tonnás mennyiséget jelent, és ezzel az ország az utolsó előtti helyen áll az Európai Unióban a reciklált hulladék arányát tekintve.
Az Európai Néppárt (EPP) január végéig döntést hoz a Fideszről, miután a magyar kormányzó párt néppárti tagságát 2019. március 20-án a Fidesz és a néppárti elnökség közös javaslatára felfüggesztették – közölte az EPP újonnan megválasztott elnöke.
A Jeges-tenger többi tengeri jegéhez képest immár kétszer gyorsabban olvad a térség legősibb és legvastagabb tengeri jégtömege.
Ferenc pápa kinevezte bukaresti érsek-metropolitának Aurel Percát, aki eddig a jászvásári egyházmegye segédpüspöke volt – közölte csütörtökön a bukaresti érsekség.
Csak az első negyedévre fizették ki a gazdáknak az idei gázolaj-támogatást – közölte csütörtökön Botoşani-ban Adrian Oros mezőgazdasági miniszter.
Egészségtelenné teszik a szívet az úgynevezett ultrafeldolgozott élelmiszerek – derült ki egy kutatásból, amelyet az Amerikai Szív Egyesület idei philadelphiai ülésén mutattak be.
Pillanatnyilag kizárt, hogy megszüntessék az előkészítő osztályokat – jelentette ki csütörtökön egy, a speciális igényű gyerekekkel foglalkozó szakkonferencia megnyitóján Monica Anisie tanügyminiszter.
A védelmi minisztérium mobil egysége segíti a nyomozást a temesvári a kártevőirtás okozta tragédia ügyében, amelyben három személy meghalt és több mint negyvenen kórházba kerültek.
Csütörtöktől látható a mozikban a Valan – Az angyalok völgye című lélektani krimi, Bagota Béla első nagyjátékfilmje, amelynek főszereplője 22 évvel korábban eltűnt húga ügyében nyomoz egy hegyek közé ékelt erdélyi bányavárosban.
Hivalosan is Adrian Zuckerman lett Egyesült Államok bukaresti nagykövete.
A Velencét sújtó áradások a helyi iparosoknak is óriási kárt okoznak: a gondolakészítők is nagy bajban vannak. A lagúnák elmaradhatatlan csónakjait több generációra visszamenőleg dinasztiák gyártják. Földszinti műhelyeiket azonban elárasztotta a víz – volt, ahol fél méter magasan állt.
Elkezdődött a támogatási szerződések aláírása a magyar állam által finanszírozott Székelyföldi Gazdaságfejlesztő Program nyertes pályázóival – tájékoztatta az MTI-t Kozma Mónika, a programot lebonyolító Pro Economica Alapítvány ügyvezetője.
Mindössze alig 5 lejnek megfelelő jent kell fizetnie egy éjszakára annak, aki a fukuokai Aszahi Hotel 8-as szobáját választja – tartózkodása azonban élőben nézhető egy internetes csatornán.
Ahogy minden évben ilyentájt, a National Geographic idén is közzétette a következő esztendő szerintük legjobb úti céljainak listáját.
A tíz éve indult kezdeményezés egyre népszerűbb, 2019-ben 30 ország jelezte részvételét az Európai Hulladékcsökkentési Héten, a programok száma a 2018-as 14 300-ról idén 16 500-ra emelkedett.
Örökbe fogadták a világ egyetlen, fogságban élő barna óriáspandáját. Az ünnepélyes ceremóniára szerdán került sor a Csinling óriáspanda kutató- és szaporítóközpontban, a kínai Sanhszi tartományban.
Ahogy 71 éve minden novemberben, most is nekiláttak a különleges bibliai kép megalkotásának. A Betlehem egy zsákfalu szívében, a vörsi Szent Márton Templomban található.
Az itthon is rendkívül népszerű kártyajátékot birtokló Mattel úgy döntött, hogy az amerikai elnökválasztásra való tekintettel kiadnak egy politikától mentes paklit, amiben sem kék, sem piros kártyák nincsenek.
Azok a diákok, akik általában nem reggeliznek, rosszabbul teljesítenek az érettségin, mint azok, akik rendesen megeszik a reggelijüket – erre az eredményre jutott egy brit kutatás.
Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója vehette át a Makovecz Imre-díjat az építész születésnapján, szerdán a Héttorony Fesztivál zárókoncertjén a Budai Vigadóban.
Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Tanács leköszönő elnökét választotta meg elnökének az Európai Néppárt (EPP) szerda esi tisztújító kongresszusán, Zágrábban.
Klaus Johannis államfő visszaküldte a parlamentnek szerdán megfontolás végett azt a törvényt, amely drasztikusan korlátozza a román aranytartalék külföldi tárolását.
Meg kell adnunk a lehetőséget szimpatizánsainknak, hogy lelkiismeretük szerint szavazzanak a második fordulóban – közölte szerdán a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke.
Az Európai Néppárt (EPP) zágrábi kongresszusán arra kérte az EPP több vezető politikusát, hogy támogassa a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést – nyilatkozta szerdán az RMDSZ szövetségi elnöke.
A romániai biztosító társaságok országos szövetsége „#ATENTinTRAFIC” (elővigyázatosan a forgalomban) jeligével indított kampányt, amelynek célja az, hogy tudatosítsa a közúti balesetek veszélyeit, a balesetek megelőzésének legfőbb eszközeit, módszereit.
Finnországban – a világban elsőként – többé nem tantárgyak szerint zajlik majd az oktatás.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
A 2019/2020-as Hangversenyévad második koncertjére november 22-én, 19 órától a Tamási Áron Színházban kerül sor, ezúttal a Nagyváradi Állami Filharmónia örvendezteti meg a közönséget műsorával.
Kézdivásárhelyen idén először adják át a filmszakma legrangosabb elismerését, a Gólya Oszkár díjait egy csillogó luxusgálán. Az extravagáns show során az iskolák legügyesebb gólyái különböző kreatív, szórakoztató feladatokban mérik össze tudásukat, ügyességüket, hogy kiderüljön, kinek is jár az arany szobrocska. A gála november 22-én, pénteken 18 órától nyitja meg kapuit.
A kézdivásárhelyi születésű, Csíkszeredában élő szerző 18 évesen kezdett verseket írni, kezdetben kézzel, füzetbe, majd online tereken közölve, ígéretet téve magának, hogy 30 éves korára kötet formájában tárja az olvasni vágyok elé. Iochom Zsolttal, a Csókszereda szerzőjével beszélgettünk verseskötetéről, első verséről és a verseinek különleges stílusáról.
A magyar kormány támogatásával újult meg az elmúlt hónapokban a baróti Cimbora Óvoda épülete, illetve a málnásfürdői elemi iskola, valamint az ugyanott berendezett óvoda épülete. Mindkét ünnepi átadáson jelent volt tegnap Potápi Árpád János, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
A Magyar Állandó Értekezlet ülései a zárónyilatkozatban összegzik a magyar nemzetpolitika legfontosabb kérdéseit a következő évre. A XVIII. ülés, amely 2019. november 15-én ült össze, a magyar nemzetpolitika prioritásai közé sorolja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezését.
Aktuális témájú, könnyed hangvételű, tűrhető terjedelmű elmefuttatás
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások
A Romgaz állami vállalat is beszállna a fekete-tengeri földgáz kitermelésébe, így 15-20 százalékos részesedést vásárolna az amerikai ExxonMobil vállalattól – nyilatkozta Adrian Volintiru, a Romgaz vezérigazgatója.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) tagjainak háromnegyede úgy döntött, hogy Dan Barnának maradnia kell az párt élén. Ezt maga Barna közölte szerdán egy sajtótájékoztatón.
Szerdán ismét megközelíthetetlenné vált a Fogarasi-havasokban lévő Bâlea-tó, miután a Transzfogarasi-úton lezárták a forgalmat, a drótkötélpályás felvonó pedig nem üzemel, mivel óránként 76 kilométeres sebességgel fúj a szél.
Újabb személyek hívtak mentőt rosszullét miatt a temesvári Mioriţa út 8. szám alatti tömbház lakói közül, akik már november 18-a, a hatóság által elrendelt evakuálás óta nem laknak otthon.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a Román Postának emlékbélyeget kellene kiadnia az 1989 decemberi események harminc éves évfordulója alkalmából.
Szerda délutántól országszerte lehűl az idő, és csapadékra is számítani kell, főleg a déli régiókban – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Államelnöki Hivatal csatlakozik az ENSZ Gyermekalapjának, az UNICEF-nek a gyermekek jogainak betartására felszólító kampányához és este 7 órától a Cotroceni-palotát is kék fénybe borítják.
A termesztett növényekkel együtt élő gyomok bizonyos szintű sokféleségének a megőrzése segít csökkenteni a terményveszteséget.
A menedzsment Oscarnak nevezett Thinkers50 Strategy Award „stratégia” kategória díját hozta el Tilcsik András Londonból.
Ő és pártkollégái Klaus Johannis jelöltre szavaznak az államelnöki választások második fordulójában, jelentette ki Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke szerdán.
Kutyaharapásokba halt bele egy várandós 29 éves nő a franciaországi Villers-Cotterets közelében.
Rendőrőrs lesz Adolf Hitler szülőházából. Ezt az osztrák belügyminiszter jelentette be. Hosszú évek óta tartó vita után született meg a döntés.
Eric Swalwell kaliforniai képviselő, aki nyáron kiszállt a demokraták elnökjelöltségéért folyó küzdelemből, a MSNBC csatorna Hardball című műsorának vendége volt. És miközben beszélt, elhangzott valami. Egy szellentésnek hallatszó hang.