Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ferenc pápa új bukaresti római katolikus érsek-metropolitát nevezett ki

Ferenc pápa új bukaresti római katolikus érsek-metropolitát nevezett ki Románia

Ferenc pápa kinevezte bukaresti érsek-metropolitának Aurel Percát, aki eddig a jászvásári egyházmegye segédpüspöke volt – közölte csütörtökön a bukaresti érsekség.

Hirdetés
Hirdetés

A jelenlegi érsek Ioan Robu, aki 1990 óta vezeti a bukaresti főegyházmegyét, nyugdíjazását kérte Ferenc pápától, hiszen betöltötte a 75. életévét, és a katolikus egyház szabályai szerint valamennyi, 75. életévét betöltő érseknek és püspöknek be kell nyújtania a lemondását a pápának. Ferenc pápa ezt elfogadta, és kinevezte a Neamț megyei szabófalvi (Săbăoani) születésű, 68 éves Aurel Percát, aki eddig jászvásári segédpüspök volt.

Az új érsek-metropolitát január 11-én iktatják be hivatalába a bukaresti Szent József-székesegyházban ünnepi szentmise keretében, addig az egyházmegye vezetését Robu látja el – olvasható a bukaresti érsekségnek az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.

Aurel Percă elemi és középiskolai tanulmányait Szabófalván végezte, majd a jászvásári kántorképzőt, 1979-ben pedig a jászvásári teológiát végezte el. Még ugyanabban az évben Jakab Antal gyulafehérvári püspök szentelte pappá. Aurel Percát II. János Pál pápa nevezte ki jászvásári segédpüspöknek 1999-ben.

A több mint 86 százalékban ortodox többségű Romániában a legutóbbi, 2011-es népszámláláson 870 ezren vallották magukat római katolikusnak, akiknek többsége, valamivel több mint 500 ezren magyarok. A bukaresti érsekséghez tartozik a jászvásári egyházmegye mellett az egykori erdélyi püspökségből kiszakított temesvári, szatmári és nagyváradi egyházmegye is, a romániai római katolikus egyház vezetője a mindenkori bukaresti érsek-metropolita.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük