Ahol van magyar óvoda, ott van magyar jövő is!

Ahol van magyar óvoda, ott van magyar jövő is! Kovászna megye

 

A magyar kormány támogatásával újult meg az elmúlt hónapokban a baróti Cimbora Óvoda épülete, illetve a málnásfürdői elemi iskola, valamint az ugyanott berendezett óvoda épülete. Mindkét ünnepi átadáson jelent volt tegnap Potápi Árpád János, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

 

Potápi államtitkár átvágta Baróton az avatószalagotA baróti intézményt az említett kormánytámogatás mellett a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ), valamint Barót város önkormányzatának közreműködésével újították meg, ahogyan azt Burus-Siklódi Botond, RMPSZ-elnök és Lázár-Kiss Barna András polgármester elmondták.

Kidomborították a magyar kormány által indított Kárpát-medencei óvodafejlesztési program jelentőségét is, kifejezve örömüket, hogy az erre a célra szánt csaknem 50 milliárd forintból Barótra is jutott 15 millió, ami elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy a majd félévszázados, 1975-ben épült létesítményen tetőt szigeteljenek, ablakokat cseréljenek rajta, és kívül-belül megújítsák, felfrissítsék. Az elhangzottak szerint a szakszerű felújítást a sepsiszentgyörgyi Arnold cég végezte, Kisgyörgy Tünde igazgatónő pedig jelenlétével, hozzáállásával, odaadásával segítette a felújítási munkafolyamatot.

Az óvónők irányítása mellett az átadáson szép, ünnepi műsorral közreműködtek maguk az óvodások is, áldást mondott Molnár Imola lelkésznő.

Új óvoda a málnásfürdői apróságoknak

Tegnap délben Barótról Málnásfürdőre mentek át mindazok a hivatalos személyek, akik a magyar kormány óvodafejlesztési programja keretében felavatott épületek átadásán részt vettek. Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkárt és kísérőit Málnás község polgármesterasszonya, Szotyori Angéla és az ugyanabban az épületben működő Tőkés József általános iskola, óvoda pedagógusai látták vendégül.

A 30 millió forint értékű támogatásból az összevont osztályokkal működő málnásfürdői elemi iskola és az ugyanott berendezett óvoda épületének emeletét újították fel, az udvaron kis játszóteret alakítottak ki, a rossz állapotú kerítést is kicserélték.

Amint azt Potápi Árpád ismertette, Magyarországon és a Kárpát-medencében összesen 700 óvodát újítanak fel, és 110 újonnan épült intézményt adnak át a magyar kormány segítségével. Minden felszólaló köszönettel nyugtázta a magyar kormány szolidaritását és figyelmét, amely az óvodáknak szánt hatalmas támogatásban is megnyilvánul, Tamás Sándor tanácselnök szerint ezek az összegek a mi erőnkön felüli támogatását jelentenek. Kovács Attila iskolaigazgató félig komoly viccként megemlítette, az elemi iskoláknak is elkelne egy hasonló program.

Bodor Tünde, Böjte Ferenc

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.