Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Makovecz Imre-díjjal tüntették ki Böjte Csabát

Makovecz Imre-díjjal tüntették ki Böjte Csabát Kultúra

Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója vehette át a Makovecz Imre-díjat az építész születésnapján, szerdán a Héttorony Fesztivál zárókoncertjén a Budai Vigadóban – közölték a szervezők az MTI-vel.

Hirdetés
Hirdetés

A díjat a Makovecz Imre Alapítvány, a Magyar Művészeti Akadémia és a Kós Károly Egyesülés második alkalommal adta át. A közlés szerint Böjte Csaba azért kapta az elismerést, mert olyan ember, aki a maga hivatását Makovecz Imre szellemiségében következetes kitartással műveli.

Missziója során az árva gyermekek nevelésével, támogatásával éppen olyan programot hajt végre, amely megfelel a makoveczi cselekvő szellemiségnek – áll a közleményben.

A Héttorony Fesztivál világ- és népzenei koncertjeinek, építészeti kiállításainak, konferenciáinak és egyéb programjainak november 8. és 20. között többségében Makovecz Imre által tervezett épületek adtak otthont szerte a Kárpát-medencében. A fesztivál célja Makovecz Imre életművét erősíteni, az általa megálmodott tereket élettel megtölteni.

A szerda este a zárógálát párhuzamosan három helyszínen rendezik meg: a kassai Thália Színházban rendhagyó prímástalálkozót tartanak, Csíkszeredán a Szent Efrém Férfikar ad koncertet, a Hagyományok Házában pedig Berecz András mesemondó lép fel fiaival.

(MTI)
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük