Kalandozás a királyok korába
A Gyöngyök és gyémántok általános műveltségi vetélkedősorozat a 18. állomásához érkezett, ezúttal az Árpád-kori Magyarország színes világába szólítva a hetedik és nyolcadik osztályos diákokat.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Gyöngyök és gyémántok általános műveltségi vetélkedősorozat a 18. állomásához érkezett, ezúttal az Árpád-kori Magyarország színes világába szólítva a hetedik és nyolcadik osztályos diákokat.
Sikó-Barabási Eszter pedagógus, meseíró tízéves volt a romániai rendszerváltás idején. Az 1989-es év karácsonyára így emlékszik vissza.
A megyeszékhelyi Csipike Napközi Otthon nagycsoportos gyerekei zenés előadással, a szülőket is bevonva hangolódtak a karácsonyra.
Az adventi koszorú utolsó gyertyájának a fénye is fellobban vasárnap jelezve, hogy csak néhány nap választ el karácsonytól. Fábián Veronika, a Nicolae Colan Általános Iskola tanítónőjének a lelkében is ott él a gyermekkori karácsonyok emléke.
A magyarországi Csengeren idén is megszervezték a Meseszüret nevet viselő nemzetközi mesemondó versenyt.
Vásárral egybekötött karácsonyi előadást tartottak a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola Step by Step tagozatos diákjai az unitárius templomban.
Látványosan csökkent a karácsonyi ajándékozás hevében felelőtlenül örökbe vett, majd visszahozott kutyák száma a szépmezői kutyamenhelyen.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
December 13-án Kézdiszentkereszten kezdte meg a Szentegyházi Gyermekfilharmónia adventi hangversenykörútját, a székelyruhás gyermekegyüttes a római katolikus templomban csodálatos, gyertyafényes koncertet adott.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
A kobalt elengedhetetlen a lítiumion-akkumulátorok létrehozásához, melyek az okostelefonoktól az elektromos autókig számos termékben megtalálhatóak. A nyersanyag jelentős része, mintegy 60 százaléka a Kongói Demokratikus Köztársaságból származik.
Szabadnappá nyilváníthatják december 27-ét és január 3-át a közintézményekben dolgozók számára, derül ki egy kormányhatározat-tervezetből.
A hét első két napján legkevesebb 24 tornádó csapott le az Egyesült Államok délkeleti partvidékén – közölte az amerikai Országos Meteorológiai Szolgálat (NWS).
Szerdán adta át a Brassó–Vidombáki Nemzetközi repülőtér utastermináljának műszaki tervét Adrian Vestea megyei elnöknek a megbízott cég.
A skót miniszterelnök csütörtökön hivatalosan is felszólította a brit kormányt annak lehetővé tételére, hogy a skót parlament dönthessen az újabb függetlenségi népszavazás kiírásáról.
A sok karácsonyi ajándék a gyermekben kielégíthetetlen mohóságot okozhat, amely akár felnőttkorban is megmaradhat – közölte Földi Rita pszichológus csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Kihirdette csütörtökön Klaus Johannis államfő a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvényét hatályon kívül helyező jogszabályt.
A Romsilva összesen 13.631 hektárnyi területet erdősített újra 2019-ben, 1016 hektárral többet az évente előirányzott 12.615 hektárnál – közölte csütörtökön az országos erdőgazdálkodási társaság vezetője, Gheorghe Mihăilescu.
A kormányt támogató pártok törvényhozóinak megfelelő mozgósításával elfogadhatja a parlament a kétfordulós polgármester-választásról szóló tervezetet – véli Ludovic Orban.
Több évtizednyi dohányzásellenes kampány után először csökkent világszerte a dohányos férfiak száma az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elemzése szerint.
Megfejtették a pisai ferde torony titkát: megtalálták az építője nevét. A toszkán város jelképének számító, megdőlt tornyot XII. század utolsó negyedében, az építés első fázisában Bonanno Pisano építész tervezte.
A kis Isla Kilpatrick-Screaton még csak kététves, szörnyű betegsége miatt azonban úgy néz ki mint egy idős asszony. A kislány az egyetlen – ismert – Benjamin Button-szindrómában szenvedő beteg a világon.
A románok közel kétharmada nem beszél semmilyen idegen nyelvet, amivel a britek mögött Romániában él arányaiban a második legtöbb olyan ember Európában, aki csak az anyanyelvén tudja kifejezni magát
Az amerikai képviselőház csütörtökre virradóra megszavazta, hogy Donald Trump elnököt felelősségre vonják az ellene felhozott mindkét vádpontban, a hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt.
Egységesen az országos bruttó minimálbér 25 százalékában szabja meg a kormány a veszélyességi pótlék összegét.
Egymást okolja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD), amiért a képviselőház nem vitatta meg szerdai ülésén a különnyugdíjak eltörléséről szóló tervezetet.
A nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés aláírására buzdított a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja szerdán az M1 aktuális csatornán.
Ismét benyújtotta a parlamentben a Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét az a két magyar képviselő, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti frakciójában politizál, de a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben nyert mandátumot.
Csodálatos karácsonyváró koncertet kínál a Kónya Ádám Művelődési Ház és Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala pénteken, 19 órától a Krisztus király templomban.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Az entomológusok, azaz a rovarokkal foglalkozó tudósok szerint az évszázad végére eltűnhetnek a bolygóról a rovarok, ha nem értjük meg, mi okozza a pusztulásukat.
Úgy tűnik, Vlagyimir Putyin orosz elnök nem akarta frissíteni személyi számítógépe rendszerét, és ma is a 2001-ben bemutatott Windows XP operációs rendszert használja.
Majdnem minden második gyereket császármetszéssel segítenek a világra Romániában – derül ki az Európai Uniós statisztikai hivatala, az Eurostat 2017-es adatokon alapuló statisztikáiból.
Házkutatásokat tartott szerdán a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) a Spiru Haret Egyetem bukaresti székhelyén és több megyei fiókjánál.
Bűnösnek találta, és 18 hónap börtönre ítélte egy dél-koreai bíróság Lee Sang-hoont, a Samsung elnökét, aki az ügyészség szerint 24 más korábbi és jelenlegi samsungos tisztviselővel együtt törvénybe ütköző módon gyakorolt nyomást a szakszervezetekre.
Nem sikerült a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) a képviselőház napirendjére tűznie szerdán a kétfordulós polgármester-választás bevezetéséről szóló, a szociáldemokraták és az RMDSZ által kifogásolt törvénytervezetet.
Egy defektet követően, pótkerék hiányában eggyel kevesebb kerékkel folytatta tovább útját egy román kamionos Magyarországon. A veszélyes szerelvényt az M7-es autópálya somogyi szakaszán kapcsolták le.
Nicoleta Margareta Ţînţ bírót választották meg szerdán a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnökének – közölték az AGERPRS hírügynökséggel a CSM-hez közelálló források.
Románia a kisebbségek jogainak védelme szempontjából az egyik legmegbecsültebb modellé vált – hangoztatta szerdán Ludovic Orban, a romániai kisebbségek napja alkalmából küldött üzenetében.
Úgy döntött, hogy a kormány felelősséget vállal a parlamentben a 2020-as állami költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés törvényéért, valamint a 114-es sürgősségi kormányrendelet módosításáért – jelentette be Ludovic Orban miniszterelnök.
Hunor nevű csillaggal és Magor elnevezésű bolygóval gazdagodott a Herkules csillagkép, miután egy magyar felfedezésű exobolygó és csillaga hivatalosan is magyar nevet kapott egy nemzetközi program keretében.
A következő év költségvetési hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 5%-ára növekszik, ha életbe lépnek a parlament által megszavazott áfacsökkentés és a gyermekek után járó támogatások növelését célzó intézkedések – közölte Florin Cîţu.
Ludovic Orban miniszterelnök szerint a kormány nem hozott még végleges döntést a pedagógusok bérének 2020. szeptember 1-jétől esedékes növelésével kapcsolatban.
Átadták a technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítményeket elismerő 2019-es Gábor Dénes-díjakat kedden a Parlamentben, Budapesten.
Belső szavazást kezdeményez Dan Barna az általa vezetett párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) tagsága körében, hogy meghatározzák a politikai alakulat jobbközép irányultságát.
Kedvezően véleményezte kedden a képviselőház munkaügyi bizottsága a különnyugdíjak eltörléséről szóló tervezetet. Az intézkedés alól kivételt képeznek a katonáknak és a belügyi struktúrák volt alkalmazottjainak folyósított speciális nyugdíjak.
Feljelentést tett kedden több újságíró a caracali gyilkosságok fő gyanúsítottja, Gheorghe Dincă fia ellen – értesült az Agerpres hírügynökség rendőrségi forrásokból.
Elfogadta kedden a képviselőház munkaügyi bizottsága azt a módosító javaslatot, amely szerint a jelenlegi összeg duplájára, 300 lejre nőne a gyermeknevelési pótlék.
A Szekuritáté Adattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) hivatalosan kezdeményezte a bírósági eljárást annak bizonyítására, hogy Roxana Wring, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) bukaresti szervezetének volt vezetője együttműködött a diktatúra politikai rendőrségével.