3,9 százalékos volt a munkanélküliségi ráta februárban
Januárhoz hasonlóan februárban is 3,9 százalékos volt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Januárhoz hasonlóan februárban is 3,9 százalékos volt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Második napja van teljes karantén alatt Szucsáva város és környéke, a koronavírus-járvány miatt. Az országban regisztrált fertőzöttek több mint egynegyede ugyanis a moldvai városból származik.
A különnyugdíjak progresszív megadóztatásáról szóló javaslatot nyújtott be a parlamentbe a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
A koronavírus-járvány kitörése óta több mint 78.000 bírságot róttak ki a romániai hatóságok- közölte szerdán Klaus Johannis államfő.
Két amerikai írta meg a Queen legendás dalának, a Bohemian Rhapsody-nak a paródiáját, amelynek központi témájává a koronavírust választották. A Coronavirus Rhapsody hamar népszerűvé vált az interneten, több mint 3,86 millió megtekintése van a YouTube-on.
Túl van már a monetáris, banki és pénzügyi szektor a COVID-19 válság által keltett feszültségek csúcsán – jelentette ki kedden Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója.
Rendkívül hidegre és talaj menti fagyra figyelmeztetett szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A hideg idő várhatóan péntekig tart ki az egész országban.
Románia területén 2460 személynél mutatták ki eddig a koronavírussal való fertőződést – közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Koronavírussal fertőződött meg Hongkongban egy macska, miután a gazdája is bizonyítottan elkapta a kórokozót – adta hírül kedden a hongkongi Mezőgazdasági és Halászati minisztérium.
Kórházzá alakították a koronavírus-járvány terjedése miatt elmaradt Eurovíziós Dalfesztivál rotterdami helyszínét. Egyelőre 88 beteget tudnak elhelyezni, de ez a kapacitás később akár 680 ágyasra nőhet.
Az amerikai médiában egymást érik azok a mobiltelefonokkal készült képek és videók, amelyek a koronavírus-járvány miatt New Yorkban halottasházként működő hűtőkamionokról készültek.
Első házként elfogadta keddi ülésén a szenátus a hiteltörlesztések időszakos felfüggesztésére vonatkozó javaslatot.
Puskás Ferenc születésnapján, április 1-jén az M1 aktuális tévécsatornán és a Nemzeti Sport Online oldalán is látható a Puskás Ferenc gyermekkori kalandjait megidéző Puskás Öcsi és barátai című rajzfilm, Gellár Csaba rendezésében.
Virgil Popescu gazdasági miniszter a Facebook oldalára töltött fel fényképeket az első, Romániában gyártott egészségügyi maszkokról. A tárcavezető szerint hamarosan napi 150 ezer maszkot fognak előállítani.
Szokatlanul hideg, fagyos idővel kezdődött az április Erdélyben, az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján közölt adatok szerint szerda reggelre Románia területének nagy részén mélyen fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Türkmenisztánban betiltották a koronavírus szót a sajtóban és az utcán – adta hírül kedden nyilatkozatban a Riporterek Határok Nélkül médiajogi csoport türkmén forrásokra hivatkozva.
A szenátus megszavazta keddi ülésén azt a törvénytervezetet, amely felső határt szab a gyógyszerek és az alapvető élelmiszerek árának.
Kedd estig kilenc személy esetében mutattak pozitív eredményt az elvégzett koronavírus-tesztek – közölte a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) azok után, hogy a nap folyamán Kapás Boglárka és Kozma Dominik is bejelentette: megfertőződött.
A suceavai halálesetek egy része az egészségügyi rendszerben dolgozó köztisztviselők „jogsértő tevékenységével” függhet össze – állítja a suceavai ügyészség, amely kiterjesztette a nyomozást a megyei kórházban történt nagyszámú fertőzés ügyében.
Tovább csökkent a kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) népszerűsége, de a tavaly ősz óta ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) megítélése is visszaesett az utóbbi hónapban.
A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház (TAM) folytatja online követhető előadásainak sorozatát a színház Facebook-oldalán.
Idén is töretlen a Székelyföldi Grafikai Biennálé iránti szakmai érdeklődés, amit az is igazol, hogy a tavalyi 58-hoz viszonyítva az idén 65 országból jelentkeztek műveikkel a grafikusok.
Sok régi és új keletű mese, mendemonda létezik a Törcsvári-kastélyról. Zsigmond Enikő erdélyi magyar geológus, földrajzi, turisztikai szakíró írásában azt vizsgálja, mi az igazság és mi a mese a vár történetében.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
A kényszerszabadságon lévők juttatása nem haladhatja meg a bruttó hazai átlagbér 75%-át, azaz a 4072 lejt, amiből levonják az adót és a társadalombiztosítási járulékokat – közölte kedden Alin Ignat munkaügyi államtitkár.
Egy idős pár helyi hírességnek számít Dániában, ugyanis naponta találkoznak a német-dán határnál. Inga Rasmussen – 85 éves nő Dániából – és szerelme, Karsten Tüchsen Hansen – 89 éves férfi Németországból – Aventoft város közelében találkoznak, beszélgetnek egy ital társaságában, betartva az ajánlott távolságot.
A hatóságok támogatásáról biztosította az orvosokat keddi sajtónyilatkozatában Klaus Johannis államfő.
A rák több mint 50 típusát mutathatja ki egy egyszerű vérvizsgálat, gyakran az első jelek vagy tünetek megjelenése előtt egy új kutatás szerint.
Egy 12 éves lány hunyt Belgiumban a COVID-19 vírus következtében. A rendkívül ritka esetről kedden számoltak be a belga hatóságok.
Eddig 21 ország állítja, hogy náluk nincs jelen a vírus. Az egyetlen koronavírus-mentes kontinens pedig az Antarktisz. Egyes országok esetében, mint például Észak-Korea, felmerül a gyanú, hogy nem valós adatokat közöltek.
Miután az igazolt fertőzések száma meghaladta a kétezret, vagyis a Covid-19-es betegek fogadására alkalmas járványkórházak férőhelyeinek számát, az operatív törzs áttért a „negyedik forgatókönyv” alkalmazására.
Hatékonynak tűnik az emberek közötti távolságtartás az új koronavírus okozta járvány terjedésének lassításában Seattle amerikai nagyváros környékén – állapította meg egy új tanulmány.
A kutatók aggodalmunknak adtak hangot amiatt, hogy ez a jelenség hosszú távon károsíthatja az állat- és növényvilágot, az egész ökoszisztémát.
Románia területén 2245 személynél mutatták ki eddig a koronavírussal való fertőződést – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Egyes szociáldemokrata törvényhozók nincsenek elragadtatva az ötlettől, hogy fizetésük felét felajánlják a koronavírus-járvány megállítása érdekében – írja politikai forrásokra hivatkozva az Adevărul.
Büntetőjogi eljárás indult egy 79, koronavírussal diagnosztizált Suceava megyei férfi ellen, aki taxival távozott a kórházból, ahelyett, hogy megvárta volna, hogy az előírásnak megfelelően speciális mentőautóval szállítsák otthonába.
Meghosszabbítják a Románia és Spanyolország, valamint a Románia és Olaszország közötti repülőjáratok felfüggesztésére vonatkozó intézkedést. Az erről szóló, 5-ös számú katonai rendeletet hétfő este adta ki Marcel Vela belügyminiszter.
A külföldön élő román állampolgárok április elsejétől regisztrálhatnak a www.votstrainatate.ro portálon az idén esedékes parlamenti választásokon való részvételre – közölte hétfőn az Állandó Választási Hatóság (AEP).
Július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd 2021-ben a tokiói olimpia, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.
Románia feltétel nélküli hitelmegállapodásokat akar kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), hogy a koronavírus-járvány idején célirányzott intézkedéseket hozzon a gazdaság megsegítése érdekében – jelentette ki Florin Cîțu pénzügyminiszter.
A kiterjesztették a határidőt és a vonatkozó rendelet megjelenésétől kezdve 45 nap áll rendelkezésre a banki hiteltörlesztések felfüggesztéséről szóló kérések benyújtására – közölte a hétfői kormányülés elején Florin Cîţu pénzügyminiszter.
Belföldi gyártásból kívánják biztosítani a koronavírus-járvány leküzdéséhez szükséges felszereléseket – közölte a hétfői kormányülése elején Ludovic Orban miniszterelnök, aki hozzátette: egyeztetett a témáról az államfővel.
Romániában már csak Hargita megyében nem regisztráltak egyetlen koronavírus-fertőzöttet sem.
Vesztegzár alá helyezték hétfőn a rendkívüli állapot idejére a koronavírus-járvány gócpontjává vált Suceava városát és nyolc szomszédos községet.
Elkezdődött a Kárpátok romániai vonulatát átszelő első, a Nagyszeben-Pitești nyomvonalon haladó autópálya építése – jelentette be a román állami autópályaépítő vállalat hétfőn.
A koronavírus-járvány terjedését megfékező intézkedések sorában az online hivatali ügyintézés általánossá tételéről fogadtak el sürgősségi kormányrendeletet hétfőn.
Az elmúlt egy héten történt újabb 13 halálesetről bizonyosodott be, hogy a koronavírus okozta őket – tájékoztatott hétfő késő este a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Sok régi és új keletű mese, mendemonda létezik a törcsvári kastélyról. Zsigmond Enikő geológus, földrajzi, turisztikai szakíró írásában azt vizsgálja, mi az igazság, és mi a mese a történetben.
Teszek-veszek a házban, ezúton küszöbölvén ki a gyakori karcsipkedést, amely nyomán reményeim szerint tán felébredhetnék abból a valóságból, amelyet már oly sok könyvben leírtak.