Elkezdődött az első, Kárpátokat átszelő autópálya építése
Elkezdődött a Kárpátok romániai vonulatát átszelő első, a Nagyszeben-Pitești nyomvonalon haladó autópálya építése – jelentette be a román állami autópályaépítő vállalat hétfőn.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Elkezdődött a Kárpátok romániai vonulatát átszelő első, a Nagyszeben-Pitești nyomvonalon haladó autópálya építése – jelentette be a román állami autópályaépítő vállalat hétfőn.
A koronavírus-járvány terjedését megfékező intézkedések sorában az online hivatali ügyintézés általánossá tételéről fogadtak el sürgősségi kormányrendeletet hétfőn.
Az elmúlt egy héten történt újabb 13 halálesetről bizonyosodott be, hogy a koronavírus okozta őket – tájékoztatott hétfő késő este a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Sok régi és új keletű mese, mendemonda létezik a törcsvári kastélyról. Zsigmond Enikő geológus, földrajzi, turisztikai szakíró írásában azt vizsgálja, mi az igazság, és mi a mese a történetben.
Teszek-veszek a házban, ezúton küszöbölvén ki a gyakori karcsipkedést, amely nyomán reményeim szerint tán felébredhetnék abból a valóságból, amelyet már oly sok könyvben leírtak.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Majdnem pontosan két évvel ezelőtt 111-re (száztizenegyre!) emelkedett az akkor tomboló idénybetegség, az influenzajárvány halálos áldozatainak a száma Romániában, erről számolt be például a Digi TV 2018. március 26-án.
Kim Woo-Zsiu dél-koreai virológus videóüzenetben figyelmeztet arra, hogy a koronavírus a levegőben is terjedhet.
Vasárnap, március 29-én megdöbbentő hírt közöltek az észak-moldvai Jászvásárból. Elhunyt egy 27 éves hölgy, aki a romániai koronavírus-járvány legfiatalabb áldozata. Az eset egyszerre tragikus és tanulságos.
Tavaly a romániai nyugdíjasok átlagos havi létszáma 5,157 millió volt, 50 ezerrel kevesebb, mint tavalyelőtt.
A redactia.ro hírportál értesülései szerint a gyűjtők körében keresettek, illetve kelendőek az 1999. augusztus 11-i teljes napfogyatkozás emlékére kibocsátott bankjegyek.
Egy 30 és 19 éves férfit gyanúsít a rendőrség egy hídvégi lakás kifosztásával. A feltételezett elkövetők ellen minősített lopás vádjával indult eljárás.
A washingtoni George Washington Egyetem (GWU) kórháza kiadott egy videót, amiből kiderül, hogy miért is nagyon veszélyes az a fajta tüdőgyulladás, amit ez a vírus okoz.
Tizennégy megyére érvényes sárga riasztást adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható havazás és hóviharok miatt. Az ország nagy részére ugyanakkor hideg időre vonatkozó figyelmeztetés lesz érvényben csütörtök reggelig.
Megváltoztatta szabályait hétfőn az ausztrál gyógyszerengedélyezési hatóság, hogy lehetővé tegye a kézi sörfőzdéknek és lepárlóknak, hogy átálljanak kézfertőtlenítők gyártására a vidéki kórházak és idősotthonok számára a koronavírus-járvány elleni harcban.
Az időszaknak megfelelően alakul az időjárás országszerte az elkövetkező két hétben, kivéve március 31-ét és április elsejét, amikor minden régióban hirtelen lehűlés várható, akár 15-16 Celsius-fokos hőmérséklet csökkenést is regisztrálnak helyenként.
Klaus Johannis államelnök ismét felszólította a román állampolgárokat, hogy tartsák be a hatósági rendelkezéseket, figyelembe véve, hogy Romániában közel 2000-re emelkedett a koronavírusos esetek száma.
Két hetet tölt önkéntes karanténban Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, miután március elején Rómában volt – számolt be a Krónika. Az egyházi elöljáró már Budapesten is eltöltött 14 napot házi elkülönítőben.
Vitor, egy 14 éves portugál fiú a koronavírus eddigi legfiatalabb áldozata Európában.
A Mercedes Forma-1-es csapata is segített angol kutatóknak, hogy egyetlen hét alatt fejlesszenek légzéskönnyítő eszközt az új koronavírustól megbetegedett pácienseknek.
Az országos vizsgákra készülő tanulóknak szánt teszteket tett közzé hétfőn az oktatási minisztérium.
Románia területén 1952 személynél mutatták ki eddig a koronavírussal való fertőződést – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
20 trillió dollár kártérítést követelnek egy, az Egyesült Államokban elindított perben, amelyben a kínai hatóságokat a koronavírus elterjesztésével vádolják – számol be a Forbes.ro.
Hétfőn dél körül legalább 5 órát kell várakozniuk a határnál azoknak, akik a nagylaki autópálya-határátkelőnél (Nagylak II) akarnak belépni Romániába.
Áprilisban megpróbáljuk korábban utalni a nyugdíjakat, jelentette ki Violeta Alexandru munkaügyi miniszter hétfőn.
2019-ben átlagban 5,157 millió nyugdíjas személy volt Romániában, 50 ezerrel kevesebb, mint 2018-ban, az átlagnyugdíj értéke pedig 1292 lej volt, azaz 10,2%-kal több, mint az előző évben, mutatnak rá az Országos Statisztikai Hivatal (INS) hétfőn közzétett adatai.
A Microsoft közölte, hogy egy Windows-hiba miatt a hackereknek hozzáférhetnek a felhasználók számítógépéhez.
Csaknem tizenegymillió ember nevét viszi magával az űrbe az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA következő marsjárója, a Perseverance.
Az enyhe Covid-19 fertőzéssel kezelt betegek felében tüneteik megszűnése után még legalább nyolc nappal jelen volt az új koronavírus – hívták fel a figyelmet tanulmányukban kínai kutatók.
Megnövelik a katonai rendeletekbe foglalt intézkedések be nem tartásáért a lakosságnak kiróható bírságok értékét, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet tervezete már elkészült, jelentette be Bogdan Despescu belügyi államtitkár vasárnap este.
New York állam kormányzója, Andrew Cuomo az Egyesült Államokat is sújtó koronavírus-járvány miatt börtönbüntetésüket töltő elítéltek szabadon bocsátását rendelte el, köztük olyanokét is, akik gyermekeket erőszakoltak meg.
Olaszországban a koronavírussal újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma a gócpontnak számító Lombardiában fokozatosan csökken, de országosan továbbra is megközelíti a négyezret.
A betegek kórházba utalását nem lehet megtagadni, akkor sem, ha nem igazolt a koronavírussal való megfertőződés – jelentette ki vasárnap este az országos vészhelyzeti felügyelőség (DSU) vezetője, Raed Arafat.
Könyvajánló felnőtteknek.
Helyszín Erdély vagy Transzilvánia, a mi Tündérkertünk. Kicsi, de mégis annyi benne a felfedezni-, látni-, csodálnivaló, mintha hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengerig terjedne. Zsigmond Enikő erdélyi magyar geológus, földrajzi, turisztikai szakíró írását idegenvezetők egyféle tankönyvének szánta, sorozatban közöljük.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és Hargita Megye Tanácsa kezdeményezésére mával kezdődően SuliTV8 címmel vizsgafelkészítő videosorozat indul nyolcadik osztályosoknak.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Csütörtökön későn este arról tájékoztatta a médiát a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház, hogy karantén alá került az aneszteziológia és az intenzív terápiás osztály is, miután két páciens esetében COVID–19-fertőzést mutattak ki.
A kormányfő csatlakozott a DAC futballklub felhívásához, ami a nemzeti összetartozásról szól a koronavírus idején is.
Újabb intézkedéseket jelentett be vasárnap este Marcel Vela belügyminiszter a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében. A fontosabb intézkedéseket az alábbiakban foglaltuk össze.
Az olténiai Bumbesti-Jiu városkában történt. Egy 35 éves férfi a járdán pórázon vezetett, irányított egy 45 éves férfit, aki négykézláb haladt néhány métert a parkoló melletti járdán. A jelenet rövid videófilmje felkerült az internetre.
A Román Rendőrség központi sajtóosztálya a libertatea.ro hírportál kérdéseire válaszolva pontosította a koronavírus-járvány miatt kihirdetett szükségállapot és katonai rendelet idejére érvényes szigorításokat és engedményeket.
A romániai élvonalbeli labdarúgó bajnokságban szereplő – 2016-ban bajnok – Astra Giurgiu idegenlégiós játékosát, Takayuki Szetót kérdezték, mi lehet a titka annak, hogy szülőhazájában, Japánban nagyon alacsony a koronavírus-fertőzést szenvedők, illetve a vírus miatt elhunytak száma.
Napokon, heteken át írt gyalázkodó, vádaskodó bejegyzéseket a Facebook közösségi oldalra Alexandru Cezar Andritoiu, a krajovai Dr.Stefan Odobleja Katonai Klinikai Kórház főorvosa.
A recorder.ro román hírportál arra próbál magyarázatot keresni és találni, miként lehetséges az, hogy március 27-ig Románia-szerte csak Hargita és Szeben megyéből nem jelentettek koronavírus-fertőződést.
A romániai állami szerencsejátékok szervezését, ügykezelését végző társaság közölte, a koronavírus-járvány miatt tovább szűkítette tevékenységét.
Valószínű, hogy hétfőre, de legkésőbb keddre a koronavírussal diagnosztizált személyek száma eléri a kétezret, és ebben az esetben a készültség negyedik fokozatába lép – mondta vasárnap Alexandru Rafila, a Mikrobiológiai Társaság elnöke.
Az Országos Közegészségügyi Intézet által fejlesztett térkép a romániai helyzetet mutatja be, míg a John Hopkins Egyetem hasonló térképe a nemzetközi helyzetet teszi átláthatóvá. A Worldometers.info oldal a különböző országok által jelentett számadatokat összegzi valós időben.
Romániában vasárnap 1760-ra nőtt az új koronavírussal diagnosztizált személyek száma. 38-an elhunytak a regisztrált fertőzöttek közül – közölte a Stratégiai Kommunikációs Központ (GCS).