Felhívás!

Johannis az orvosokhoz: tudjuk, hogy nehéz most önöknek; reménnyel tekintünk az orvosokra

Johannis az orvosokhoz: tudjuk, hogy nehéz most önöknek; reménnyel tekintünk az orvosokra Románia

A hatóságok támogatásáról biztosította az orvosokat keddi sajtónyilatkozatában Klaus Johannis államfő.

“Tudom, tudjuk, hogy nehéz most önöknek, de önök vannak az első vonalban. Mindannyian reménnyel és bizalommal tekintünk önökre (…) Tudjuk, hogy még nehezebb napok következnek, de bízunk önökben” – fogalmazott az elnök a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában.

Johannis arról biztosította az orvosokat, hogy a hatóságok mindent megtesznek, hogy rendelkezésükre bocsássák a koronavírus elleni küzdelemben a munkájukhoz szükséges eszközöket.

Az államfő korábban Ludovic Orban miniszterelnökkel, Marcel Vela belügyminiszterrel, Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel, Violeta Alexandru munkaügyi miniszterrel, valamint Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkárral egyeztetett a COVID-19 előidézte válság kezelésére hozott intézkedésekről.

Az elnök azt mondta, az egyeztetésen szó volt a kórházak helyzetéről és a védőfelszerelésekről is.

“Biztosítani szeretném önöket, orvosokat, egészségügyi személyzetet arról, hogy mi tesszük a dolgunkat. Kezdenek érkezni a megrendelt védőfelszerelések – maszkok, köpenyek, más eszközök – (…), és a lehető leghamarabb eljutnak a kórházakhoz” – nyomatékosította Iohannis.

Az államfő ugyanakkor hozzátette, arra utasította az illetékes hatóságokat, hogy mielőbb utalják ki a kórházaknak szánt pénzt, hogy az egészségügyi intézmények folytathassák a szükséges eszközök és felszerelések beszerzését.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. április 1., 14:49
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Hogy a hatóságok mindent megtesznek,kezdenek érekezni a megrendelt védőfelszerelések ?-ez mind jó csak késve,úgy gondolom , ha nem az előrehozott választásokkal lettek volna az év első,két hónapjában elfoglalva , akkor nem volna ilyen méretű a baj : a káosz.