Hirmondo
A Sepsi OSK Jászvásár mumusa

A Sepsi OSK Jászvásár mumusa

A vendég Jászvásári Poli ellenében szakította meg hosszú, 12 bajnoki óta tartó nyeretlenségi szériáját a Sepsi OSK labdarúgócsapata, amely az I. liga hétfői játéknapján épp azt a moldvai csapatot gyűrte le, amely ellen legutóbb, még augusztusban ért el győzelmet. A mérkőzés véget vetett a szentgyörgyi gólaszálynak is, ugyanis a 2-1-re végződő találkozó mindhárom gólját a piros-fehér mezes játékosok szerezték, egyiket azonban saját kapujukba.

Győzni kell, az angyalát!

Győzni kell, az angyalát!

Idei utolsó „hazai” mérkőzése előtt áll a Sepsi OSK, amely az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában ma 17 órától Jászvásárt látja vendégül a csapat ideiglenes otthonául szolgáló brassói Ifjúsági Stadionban. Az összecsapás pikantériáját az adja, hogy a sepsiszentgyörgyiek utolsó bajnoki győzelmüket (2-0) épp a moldvaiak felett aratták augusztus végén, azóta viszont egyszer sem szerezték meg a három pontot.

Székelyként bulgár bajnok

Székelyként bulgár bajnok

Befejeződött a szezon Ördög Zoltán számára, az ozsdolai motokrossz versenyző idénye igencsak izgalmasra sikerült. A Dementor Racing színeiben versenyző kismotoros erőfeszítései megkoronázásaként bulgár bajnok lett, illetve a magyar csapatbajnokságban bronzérmet érdemelt ki. Nemrég a román szakszövetség az év legjobb motokrossz versenyzőjének ismerte el. Minderről édesapja, Ördög István számolt be lapunknak.

Tovább tart a mélyrepülés

Tovább tart a mélyrepülés

Sajnálatos módon ezúttal sem tudott felnőni lelkes szurkolótábora szintjére a Sepsi OSK labdarúgócsapata, amely harmatgyenge játékkal újabb vereséget szenvedett, ezúttal a Dinamótól, az I. liga 20. fordulójában. A futballt nyomokban tartalmazó mérkőzés nem volt mentes az ide nem illő nacionalista felhangoktól sem, a fővárosiak drukkerei nem bírták ki anélkül, hogy a magyaroknak ne üzentek volna, az unalomig ismételt Kifelé… rigmusokkal.

Szuperhősök a kifutón

Szuperhősök a kifutón

A fogyatékkal élők világnapja alkalmából, a kézdivásárhelyi Pro Pectus és a KreaKids Stúdió összefogása révén egy rendhagyó és környékünkön egyedülálló divatbemutató született, vasárnap délután igazi szuperhősök lejtettek az Atrium szállodában kialakított kifutón. A sérült gyerekek először kerültek ilyesfajta reflektorfénybe, és valósággal ragyogtak, ahogy a ruhák tervezőivel közösen bemutatták a külön számukra alkotott kreációkat a könnyekig meghatódott népes közönség előtt.

Túlélte a csoportkört a SIC

Túlélte a csoportkört a SIC

Óriásit hajrázva bravúros győzelmet aratott csütörtökön a szurkolói által szárnyakra kapó Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata, amely az Európa-kupa csoportkörének utolsó felvonásában 64–57 arányban legyűrte a szlovák Pieštanské Čajkyt a Sepsi Arénában, ezáltal másodikként továbblépett a D-csoportból. Tegnap este már Szatmárnémetiben játszottak bajnokit a lányok, ahol ismét taroltak és hibátlanul tartották eddigi mérlegüket.

Küzdeni kell a sikerért

Küzdeni kell a sikerért

Ma este hazai pályán próbálja megszakítani 11 mérkőzés óta tartó nyeretlenségi szériáját a Sepsi OSK, amely az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának zárómérkőzésén a fővárosi Dinamót látja vendégül a brassói Ifjúsági Stadionban. A 20.45-kor kezdődő összecsapáson fontos lenne ismét bajnoki pontokat szerezni a piros-fehér mezeseknek, Eugen Neagoe és Issa Thiaw bizakodóan nyilatkozott esélyeikről.

Közel ötszázan a Kézdi-kupán

Közel ötszázan a Kézdi-kupán

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub és a Bíbor Sportklub partnerségben a helyi önkormányzattal szombaton 19. alkalommal hozta tető alá a cselgáncsozók Kézdivásárhely-kupáját. A városi sportcsarnok zsúfolásig megtelt, közel 500 sportoló mérte össze erejét hat szőnyegen. A szervezők a legkisebbeknek is megadták a versengés lehetőségét, a 2011–2013-ban születettek is tatamira léptek, hogy bátorságot nyerjenek és tapasztalatot szerezzenek.

Itthon a továbbjutásért a SIC

Itthon a továbbjutásért a SIC

Kulcsfontosságú összecsapás előtt áll a román bajnoki címvédő Sepsi–SIC, amely ma 18 órától a Pieštanské Čajky csapatát fogadja a Sepsi Arénában, a női kosárlabda Európa-kupa csoportkörének 6., utolsó fordulójában. A zöld-fehéreknek legalább három ponttal kellene jobbnak bizonyulniuk szlovák ellenlábasuknál azért, hogy a D-csoportból másodikként továbbjussanak. Ennek érdekében minden szurkolóra szükségük van, teli lelátók előtt könnyebb remekelni!

Nem borították a papírformát

Nem borították a papírformát

Nem tudta borítani a papírformát Kolozsváron a Sepsi OSK, amely hétfőn este az éllovas CFR-rel szemben maradt alul 2-0 arányban az élvonalbeli bajnokság 19. fordulójában. A piros-fehérek nem játszottak alárendelt szerepet, mindazonáltal folytatódik negatív sorozatuk, 13. vereségüket szenvedték el a pontvadászatban, ami viszont ennél is súlyosabb: az utóbbi hét mérkőzésükön mindössze egy találatot szereztek. Ezzel szemben a fellegváriak számára ez volt a 13. meccsük kapott gól nélkül.

A Sport-All a legjobb csapat

A Sport-All a legjobb csapat

A sepsiszentgyörgyi Sport All SC karate-szakosztályának régóta dédelgetett álma vált valóra a hétvégén Izvorani-ban, azáltal, hogy elnyerték a legjobb csapat címét az országos bajnokságon. A főváros melletti Olimpiai Központban megrendezett országos WKF karatebajnokság őszstílus döntőjére 58 sportegyesület több mint ötszáz sportolója nevezett be. A sepsiszentgyörgyiek mellett a kézdivásárhelyiek is képviseltették magukat.