Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Székelyként bulgár bajnok

Székelyként bulgár bajnok Sport

Befejeződött a szezon Ördög Zoltán számára, az ozsdolai motokrossz versenyző idénye igencsak izgalmasra sikerült. A Dementor Racing színeiben versenyző kismotoros erőfeszítései megkoronázásaként bulgár bajnok lett, illetve a magyar csapatbajnokságban bronzérmet érdemelt ki. Nemrég a román szakszövetség az év legjobb motokrossz versenyzőjének ismerte el. Minderről édesapja, Ördög István számolt be lapunknak.

A mindössze 11 éves Ördög Zoltán immár hetedik versenyidényét hagyta maga mögött, amelyben legjobb eredménye a 65 köbcentis géposztályban kiharcolt bulgár bajnoki címe.

– A versenyek zöme egyben zóna-Eb is volt, tudniillik a kontinenst négy részre osztották, azért, hogy ne keljen több ezer kilométert utaztatni a gyerekeket, a kategóriánkénti legjobb tíz versenyző pedig részt vehetett az Eb döntőfutamán, amelyet Csehországban rendeztek meg. Mi a zónánkban egy adott pillanatban második helyen álltunk, de végül negyedikek lettünk, miután egy szerb versenyen gyengén teljesítettünk, ez benne van a pakliban. Úgy döntöttünk nem megyünk el az Eb döntőre sem, ahol aztán történt egy halálos baleset, az egyik gyerek sajnálatos módon életét vesztette egy versenybalesetben, ami részből szervezési hiányosságok miatt következett be. Részből szerettünk volna indulni egy olyan futamon, ahol negyven versenyző áll rajthoz, de meglátásunk szerint kissé ridegül van megszervezve ez a gyerekek szempontjából, ezért idén nem vállaltuk be – mesélte Ördög István.

Magyarországon a hatból négy futamon vettek részt, a versenyidőpontok ütközése miatt kettőn nem tudtak indulni. A magyar csapatbajnokira meghívást kaptak egy ottani csapattól, a Borka Extrém Motorsport versenyzőjeként harmadikok lettek. Egyéniben a magyar bajnokságon nyolcadikok lettek, úgy, hogy két versenyt kénytelenek voltak kihagyni, de dobogós helyezéseik voltak a különböző futamokon.

A román bajnokságban mindössze két versenyre neveztek be – Székelyudvarhelyen és Zernyesten is elsőként értek célba – amiatt, hogy a meglehetősen gyenge mezőny minimális fejlődési lehetőséget biztosít,

– Támogatóinknak köszönhetően idén is azért tettünk meg több ezer kilométert, hogy a nemzetközi mezőnyben gyakoroljunk és fejlődjünk. A motokrosszban az van, hogy egyre nyugatabbra kell menni a magasabb színvonalért, Hollandiában, Belgiumban van a motokrossz nullás kilométerköve, oda kéne eljutni, de az már akkora erőfeszítéseket igényel, hogy nem tudom ennek eleget tudunk-e tenni – fogalmaz az édesapa.

A hat futamból álló bulgár bajnokságot 13 pontos előnnyel nyerte Zoltán, így a tavalyi szupermotóban elért ezüstérem után idén motokrosszban bajnoki címnek örülhetett.

– El kell mondjam, akármennyire Balkánnak akarjuk titulálni déli szomszédjainkat, legalábbis motorsport területén lepipálnak minket, ezért nem meglepő, hogy sokan itthonról inkább azt választják, egyrészt a közelség, másrészt a profizmus miatt. A 65-ös géposztályban 17 gyermek versenyzett, ugyan nem olyan erős a szint, mint nyugaton, de itt is voltak olyan versenytársak, akikkel az utolsó pillanatig harcoltunk az első helyért.

A 11 éves kismotoros jövőre szerepelhet utoljára a 65-ös géposztályban, ami fontos kérdés elé állítja a családot: maradjanak még egy évet a kategóriában, vagy idő előtt váltsanak a 85-ös géposztályra?

– Nagy dilemma előtt állunk, egyesek szerint a fejlődés érdekében váltanunk kéne, mások azon a véleményen vannak, hogy járja végig ezt az utat, utolsó évesként több eséllyel indulna a futamokon. Márciusban már kezdődnek a bajnokságok, addig meg kell hozni a döntést, be kell ütemezni a téli felkészülési időszakot, az időjárástól függ, tudunk-e motorozni, sokan melegebb vidékeken, Görögországban, Spanyolországban edzőtáboroznak, erre is gondoltunk, de nagyok a távolságok, költségekkel jár, az iskolára is kell gondolni, ezen még gondolkodunk. Próbálunk egy motort beszerezni és próbálkozni, az is megtörténhet, hogy edzeni a nagyobb kategóriában edzünk, versenyezni pedig a kisebben fogunk. Azon is gondolkodunk, hogy magyarországi licencet váltanánk ki, mert már évek óta a román szakszövetség érdektelenségébe ütközünk – részletezte Ördög István, aki egyúttal megköszönte a megyei és az ozsdolai tanácsnak az anyagi, míg Tompa Csabáéknak a szakmai támogatást, illetve mindazoknak, akik felkarolták az ügyüket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük