Különdíjas háromszékiek
November 4–6. között első alkalommal került sor Besztercén az Ethos Film és Fotó Fesztiválra (Ethos Film Fest), amelynek célja a hazai és külföldi néprajzi témákat boncolgató filmek bemutatása és népszerűsítése.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
November 4–6. között első alkalommal került sor Besztercén az Ethos Film és Fotó Fesztiválra (Ethos Film Fest), amelynek célja a hazai és külföldi néprajzi témákat boncolgató filmek bemutatása és népszerűsítése.
Aktuális témájú, könnyed hangvételű, tűrhető terjedelmű elmefuttatás.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
A 90 évvel ezelőtt, Kós Károly tervei alapján épült református parókia emlékünnepsége nyitotta meg a Székföldi Magyar Napok rendezvénysorozatot szombaton, november 9-én Erősdön.
A CURS-Avangarde exit poll felmérése szerint az államfőválasztás vasárnapi első fordulójában Klaus Johannis a szavazatok 39%-át, Viorica Dăncilă 22,5%-át, míg Dan Barna a voksok 16,4%-át szerezte meg.
Elhunyt Veress László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nyugalmazott színművésze. Az idős színészt pénteken a gyalogátjárón ütötte el egy gépkocsi, kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe.
Az államfőválasztáson induló jelöltek már a vasárnap reggeli órákban leadták szavazatukat, nyilatkozataikat az alábbiakban gyűjtjük össze.
Vasárnap 9 óráig a szavazásra jogosult állampolgárok 3,52%-a adta le voksát az államfőválasztás első fordulójában – közölte a Központi Választási Iroda (BEC) sajtószóvivője, Mircea Preoţescu.
Reggel 7 órakor megnyitottak a hazai szavazókörzetek, elkezdődött a voksolás az államfőválasztáson.
Holtan találtak szombaton egy juhpásztort, aki egy nappal korábban tűnt el a Maros megyei Oláhkocsárd és Gyulas közötti erdő környékén. A férfi holttestén medvetámadásra utaló sérülések vannak.
Szombattól újraindult a turisztikai tevékenység a parajdi sóbányában, a sókitermelés azonban továbbra is szünetel a vájárok sztrájkja miatt.
Egyre korábban csináltatnak plasztikai beavatkozásokat a fiatalok – mondta Hegedűs Beáta esztétikai orvos szombaton az M1 aktuális csatornán.
Iowában egy gyilkos azt állította, hogy letöltötte az életfogytig tartó börtönbüntetését, mert egyszer leállt a szíve, így most szabadlábra kell helyezni őt. A bíróság elutasította a beadványt.
Az ország 18.748 szavazókörzeténél mintegy húszezer rendőr, csendőr, határőr, tűzoltó felel a biztonságért vasárnap, az államelnök-választások első fordulójának napján.
A külföldön élő román állampolgárok szombaton 7 és 21 óra között járulhatnak az urnákhoz az államfőválasztáson. Ez az első alkalom, amikor a diaszpórában élők három napon át szavazhatnak.
Skóciában jövőre újabb függetlenségi népszavazást kell tartani, ha a skótok nem akarják, hogy Londonban döntsenek a sorsukról – mondta pénteken a skót miniszterelnök.
Aggodalmát fejezte ki Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank kormányzója pénteken az államháztartási hiány miatt, ugyanakkor jelezte, nincs oka megijedni, mert a helyzet ellenőrizhető, de kiigazító intézkedésekre van szükség anélkül, hogy a gazdaságot sokkolják.
Országszerte több mint 15.000 fogvatartott jelezte, hogy élni kíván szavazati jogával a vasárnapi államfőválasztáson.
Az elnök szerint 2016-ban az urnáktól való távolmaradás juttatta a hatalomra a Szociáldemokrata Pártot (PSD), amely a rendszerváltás óta eltelt időszak „legkártékonyabb kormányát” adta.
A Román Nemzeti Bank (BNR) csökkentette pénteken az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését, így 2019-ben 3,8 százalékos, 2020-ban 3,1 százalékos fogyasztói árindexre számít.
November 14-én hallgatják meg az új francia, magyar és román biztosjelöltet az Európai Parlamentben (EP), amennyiben sikerrel veszik az első akadályt, és a jogi szakbizottság két nappal korábban nem állapít meg esetükben összeférhetetlenségeket.
A versenyszférával való konzultációért felelős tanács létrehozásáról döntött Ludovic Orban miniszterelnök.
18.217.156 személy szerepel az állandó választói jegyzékben: ennyien szavazhatnak a vasárnapi államelnök-választásokon – közölte pénteken az Állandó Választási Hatóság (AEP).
Az elemzésből – melybe több mint 230 ezer embert vontak be – kiderül, hogy azoknak, akik rendszeresen járnak kocogni vagy futni, jóval kevesebb esélye van az idő előtti halálozásra.
A putnai kolostorban találták meg a csütörtök este a kolozsvári rendőrség által eltűntnek nyilvánított Ninel Peia államfőjelöltet – tájékoztat pénteken a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ).
Több országban, köztük Új-Zélandban, Ausztráliában, Japánban, Dél-Koreában, a Fülöp-szigeteken, Kínában, Malajziában és Szingapúrban is megkezdődött pénteken a határon túl élő román állampolgárok szavazása.
Választási megállapodást kötöttek a december 12-i brit parlamenti választás előtt a liberális demokraták, a Zöld Párt és a walesi Plaid Cymru, írja a BBC.
Csaknem negyven, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kinevezett államtitkárt bocsátott el – közölte csütörtök este Ludovic Orban miniszterelnök.
Donald Trump amerikai elnök peren kívüli egyezség keretében kétmillió dolláros büntetés megfizetésében állapodott meg a New York-i ügyészséggel, mert az alapítványát 2016-ban magáncélokra használta.
A vészjelző rendszert, amelyből már többféle is kapható Olaszországban, a négy év alatti gyermekek esetében kötelező használni.
Első alkalommal került sor csütörtök este az Európa FM rádióadó szervezésében három államfőjelölt vitájára. A műsorban Dan Barna, Kelemen Hunor és Teodor Paleologu vett részt.
A klímasztrájkot választotta az év szavának idén a Collins szótár, amely szerint ezt a kifejezést százszor többször használták 2019-ben, mint a korábbi években.
A kormány támogatja az országos minimálbér emelését, azt azonban nem akarja, hogy ez „negatív kihatással legyen a gazdaságra”, jelentette ki Ludovic Orban kormányfő csütörtökön.
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) csütörtökön bejelentette, hogy elkezdte a levélben elküldött szavazatok borítékjára nyomtatott vonalkódok ellenőrzését.
A jogszabály szerint az alternatív szállítást, díj ellenében, engedéllyel rendelkező szállító végzi, az utas és az autót birtokló szállítmányozó között megkötött szállítási szerződés alapján.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) mind a hétvégi elnökválasztáson való részvételt, mind pedig a szavazást a magyar közösség tagjainak lelkiismeretére bízza.
Vagy de? A klímasztrájkot választotta az év szavának idén a Collins szótár, amely szerint ezt a kifejezést százszor többször használták 2019-ben, mint a korábbi években.
Akár tetszik, akár nem, be kell vallanunk, hogy jelenlegi társadalmunk szemetelő társadalom. S mintha a Föld nem lenne elég, lassan az űrből is egy nagy kukát varázsolunk.
A Központi Vásárcsarnokban működő bolt, ahogy a Székely ízek név is jelzi, a különleges magyarországi hústermékek mellett minőségi székelyföldi termékeket kínál az anyaországi vásárlóknak.
Újabb medvét gázolt el a vonat csütörtökre virradóra a sepsibodoki állomás környékén. Idén már több mint tíz medve pusztult el a község területén, de a központi hatóságok semmilyen intézkedésre nem adtak felhatalmazást.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Beke István Attila és Szőcs Zoltán kézdivásárhelyi székely közéleti vezetők a Brassó megyei Feketehalmon töltik öt-öt esztendőre kiszabott börtönbüntetésüket.
A kisiskolások őszi szünetében tartották a Helen Doron Angol Nyelviskolában a Halloween napot. Ma már szinte az egész világon ünneplik a Halloweent, így érdemes tájékozódni arról, hogy mit is rejt magában ez az őszi ünnep.
Testvéróvodai megállapodást írtak alá október utolsó hétvégéjén, Szentesen a Szentesi Felsőpárti Óvoda Damjanich János utcai Tagóvoda és a sepsiszentgyörgyi Árvácska Napköziotthon.
Az Európai Bizottság csütörtökön enyhén növelte az idei és a jövő évi várható román gazdasági növekedést, a bizottság 2019-ben 4,1 százalékos, 2020-ban 3,6 százalékos román GDP-növekedést valószínűsített.
Szeptemberben 14,7 százalékkal volt magasabb a nettó átlagbér a tavalyi év kilencedik hónapjához mérten – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet.
Feladta magát a rendőrségen az a férfi, aki körözés alatt állt, mert szerdán bement a temesvári Ion Vidu zeneiskola női mosdójába.