Felhívás!

Az államfőjelöltek többsége már a reggeli órákban leadta a szavazatát

Az államfőjelöltek többsége már a reggeli órákban leadta a szavazatát Románia

Az államfőválasztáson induló jelöltek már a vasárnap reggeli órákban leadták szavazatukat, nyilatkozataikat az alábbiakban gyűjtöttük össze.

Dăncilă: a jólét és a szavatolt jogok Romániájára szavaztam

Bevallása szerint jólétért és a szavatolt jogokért szavazott az államfőválasztáson Viorica Dăncilă szociáldemokrata pártelnök, a PSD államfőjelöltje.

“A jólét, a szavatolt jogok Romániájára szavaztam, egy biztonságos és méltóságteljes Romániára, amelyben az embereknek nem kell attól tartaniuk, hogy mi lesz holnap, mert nincs, amit enniük, nincs pénzük gyógyszerre, a számlák kifizetésére. A nyugdíj- és fizetéscsökkentések ellen, a megszorítások ellen szavaztam” – nyilatkozta Dăncilă, miután leadta voksát a bukaresti Sfântu Sava Főgimnáziumban berendezett szavazóhelyiségben.

Hozzátette, azért ment korai órában, reggel 8 órakor voksolni, mert hozzászokott ahhoz, hogy reggel kezdi a munkát, miniszterelnökként is mindig ezt tette. “Ez egyfajta biztatás is, hogy valamennyi román állampolgár járuljon hozzá az ország jövőjének körvonalazásához, gyermekeink és unokáink érdekében (…). Én nagyon bízom a román népben, hiszek a román emberekben” – nyomatékosította.

A PSD-elnök férjével, Cristinel Dăncilával, valamint a szociáldemokrata alakulat alelnökével, Olguţa Vasilescuval együtt ment szavazni.

A szavazókör székhelye előtt többtucatnyi támogatója várta Dăncilát, akik sok sikert kívántak neki.

Johannis: egy normális Romániára szavaztam

Egy normális Romániára szavazott – nyilatkozta a második mandátumára pályázó Klaus Iohannis államfő vasárnap, miután leadta szavazatát a bukaresti Jean Monnet Líceumban.

“A mai nap rendkívül fontos Románia számára, de elismerem, hogy számomra is. Egy normális Romániára szavaztam. Nagyon jó jövőt szeretnék Románia számára, és remélem, ma megerősítést kapok arról, hogy nagyon sok román ugyanezt akarja. A mai szavazás napja az a nap, amikor a románok eldöntik, hogy milyen jövője legyen az országnak az elkövetkező évben. A szavazás napja a legfontosabb nap azon románok számára, akik részt akarnak venni a demokratikus folyamatban. Szóval, kedves románok, várom, hogy jöjjenek szavazni” – hangoztatta Iohannis.

Az államfőt több liberális politikus elkísérte szavazni, köztük Rareş Bogdan, Siegfried Mureşan, Alina Gorghiu és Dan Motreanu.

Barna: ez egy voks a jövőért, nagyon optimista vagyok az eredmény illetően

A változásra voksolt vasárnap Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, az USR – PLUS választási szövetség államfőjelöltje, aki nagyon optimistának vallotta magát az eredményt illetően.

“A változásra szavaztam ma, egy olyan Romániára, amely már most elkezdi a változtatásokat, nem öt év múlva, nem tíz év múlva. (…) Ez egy voks a jövőért, egy voks, amelyben nagy bizalmam van. (…) Nagyon optimista vagyok az eredményt illetően” – nyilatkozta Dan Barna, miután leadta szavazatát.

AZ USR elnöke ugyanakkor arra biztatta a román állampolgárokat, hogy menjenek el szavazni.

Barna családjával – feleségével, szüleivel és testvéreivel – együtt ment el szavazni, és több nagyszebeni párttársa is elkísérte.

Paleologu: a tisztelet Romániájára szavaztam

A Népi Mozgalom Párt (PMP) államfőjelöltje, Theodor Paleologu a “tisztelet Romániájára” szavazott a vasárnapi elnökválasztás első fordulójában. Nyilatkozatában azt mondta, a román állampolgároknak ki kell követelniük maguknak a tiszteletet vezetőik részéről.

“A tisztelet Romániájára szavaztam: a munka, az oktatás, a Románia és Európa kulturális és szellemi öröksége, a fiatalok és idősek, a Romániában és az ország határain túl élők, a minden román állampolgár iránti tiszteletre. A román állampolgároknak ki kell követelniük maguknak a tiszteletet azok részéről, akik vezetik őket” – fogalmazott Paleologu, miután leadta voksát az egyik fővárosi iskolában kialakított szavazóhelyiségben.

A PMP jelöltje rámutatott, azzal, hogy szavazunk, egy kötelezettségnek teszünk eleget, ugyanakkor az első fordulóban nem valami ellen, hanem valamire adjuk voksunkat. “Értékekre, hitre, meggyőződésekre, eszmékre, ideálokra. Azért szavaztam, hogy a fiamnak és az ő generációjához tartozóknak legyen okuk Romániában maradni és itt dolgozni” – nyomatékosította.

Paleologut elkísérte a vasárnapi szavazásra a PMP elnöke, Eugen Tomac, illetve a párt több más vezetőségi tagja.

Kelemen: arra szavaztam, hogy a következő időszakban legyen nagyobb tisztelet az állam részéről a polgár iránt

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a szövetség államfőjelöltje bevallása szerint a nagyobb tiszteletre és bizalomra szavazott az államfőválasztás első fordulójában. A voksolás után adott nyilatkozatában Kelemen arra biztatott mindenkit, hogy éljen választójogával, hangsúlyozva, hogy a vasárnapi választás “nemcsak a jelöltekről szól, hanem a közösségről is”.

“Ma arra szavaztam, hogy a következő években, évtizedekben legyen nagyobb tisztelet az állam részéről a polgár iránt. Legyen nagyobb tisztelet a magyarok és a románok között. Legyen bizalom és kevesebb előítélet, hogy ezt az országot jobb országgá tehessük. Azért szavaztam ma, hogy egy erős közösségnek az erejét felmutassuk. A mai választás nemcsak a jelöltekről szól, hanem a közösségről is” – idézi Kelement az RMDSZ közleménye.

Az RMDSZ szövetségi elnöke fontosnak nevezte, hogy a polgárok éljenek szavazati jogukkal.

“Magas lesz a részvétel. Ezért arra biztatok mindenkit, hogy ne üljön otthon, és menjen szavazni. Minden egyes szavazat számít ahhoz, hogy a következő években is az érdekeinket tudjuk képviselni!” – tette hozzá Kelemen.

A szövetségi elnök szülőfalujában, a Hargita megyei Csíkkarcfalva polgármesteri hivatalában kialakított szavazókörzetnél adta le voksát.

Diaconu: egy olyan elnökre szavaztam, aki minden román államfője lesz

Olyan elnökre szavazott, aki minden román polgár államfője lesz – jelentette ki vasárnap Mircea Diaconu, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Pro Románia alkotta Un om választási szövetség államfőjelöltje, miután leadta szavazatát a fővárosi Ion Neculce főgimnáziumban.

“Egy olyan elnökre szavaztam, aki minden román államfője lesz, semmiképpen sem olyanra, aki saját politikai pártjának elnöke egy másik politikai párt ellenében, és darabokra osztja Romániát. Sajnos harminc éve nagyjából ugyanaz történik. Tiszta szívemből remélem, hogy a lehető leghamarabb elkezdhetünk tenni a békéért ebben az országban” – mondta Diaconu.

Mircea Diaconu családjával érkezett a szavazóhelyiséghez, ahol több tucat ember várta.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.