Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Tök jó” nap a Helen Doron Angol Nyelviskolában!

„Tök jó” nap a Helen Doron Angol Nyelviskolában! Cseperedő

A kisiskolások őszi szünetében tartották a Helen Doron Angol Nyelviskolában a Halloween napot. Ma már szinte az egész világon ünneplik a Halloweent, így érdemes tájékozódni arról, hogy mit is rejt magában ez az őszi ünnep.

Hirdetés
Hirdetés

Ezen a „tökös” napon a gyerekek „tök” jól érezték magukat a Helen Doron Nyelviskolában. A központ egész nap látogatható volt, óránként váltották a csoportok egymást, ahol az érdeklődök egy rendhagyó angol tevékenységnek lehettek részesei, egyrészt megismerkedhettek a Halloween angolszász ünneppel, másrészt pedig zajlott az angol tevékenység „tök” jó játékokkal és „tökös” kiegészítőkkel. Szó esett erről az ünnepről, ki-ki elmesélte, hogy mit tud róla, meghallgatták a legendát, majd töklámpást gyújtottak, az angol tevékenység végén pedig papír töklámpásokat készítettek.

„Angol nyelviskolaként működve fontosnak tartjuk az angol nyelv tanítása mellett az angol kultúra megismertetését és annak elfogadását. Ezért szoktunk alkalomadtán tematikus napokat is tartani, ami nagy sikernek örvend mind a gyerekek, mind a szülők körében”– nyilatkozta lapunknak Papp Gyöngyike, a kézdivásárhelyi Helen Doron Angol Nyelviskola tanára.

A téli szünetig hetente zajlanak majd a tevékenységek a központban. Decemberben várják a Mikulást, de szó esik majd a karácsonyi, adventi ünnepkörről is.

Január folyamán új óvodás és kisiskolás csoportok indulnak, de nagy érdeklődésnek örvend a felnőtt csoport is, ezért újabb csoport indulását tervezik a közeljövőben. Újdonságnak számít az online oktatás. Azok a fiatalok, felnőttek, akik otthonról szeretnének angolul tanulni tanári segítséggel, vegyék a bátorságot és keressék meg a Helen Doron angol nyelvközpontot, hiszen erre is van megoldás, nemrég elindult az online nyelvoktatás is. A rendszeres Helen Doron programmal történő tanulással a gyerekek, fiatalok észrevétlenül sajátítják el az idegen nyelvet, a pedagógus csak angolul beszél hozzájuk, motiválva a gyerekeket a nyelv használatára. Várják mindazokat, akik ennek a nagy csapatnak a részesei szeretnének lenni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások