Mi leszek, ha nagy leszek?

Mi leszek, ha nagy leszek? Cseperedő

A szakmákat bemutató sorozatunkban Tomos Gabriella, a Gulliver Napközi Otthon vezetője mesél arról, hogy milyen körülmények játszottak közre abban, hogy az óvónői hivatást választotta.

1980-ban Székelyudvarhelyen, az akkori Pedagógiai Líceum magyar tagozatán szerzett óvónői diplomát. Már kisgyerekként beleszőtte babás játékaiba a tanítást, szeretett énekelni, mesélni, sokáig néptáncra és balettre is járt.

– Brassóban nőttem fel, azt hiszem, első tanítóim, kedvenc tanáraim motiváltak a pályaválasztásban, de nem óvónőnek, hanem tanítónőnek készültem. Azt, hogy mégis óvónő lettem, annak is köszönhetem, hogy magam is részese voltam jó pár tanügyi reformnak, kísérletezésnek. Brassóból úgy indultam 1976-ban, hogy 5 év képzés után tanítói oklevelem lesz. Az első év után tanáraink mondogatták, hogy talán mégis óvónők vagy óvó-tanítók leszünk, aztán második év után vizsga következett, aki tovább jutott, abból óvónő lett. Nem abból a fából faragtak, hogy ha valamit önként elkezdek, azt feladjam, meg aztán szerettem képzős diák lenni, így mindent beleadtam, hogy nehogy kihulljak a „rostán” s bizony a mérce nem volt alacsony. Aztán jött a pedagógiai gyakorlat, amikor hetente tanítottunk, ismerkedtünk az óvónői élettel. Az udvarhelyi óvodákban rengeteg pozitív tapasztalatot gyűjtöttem, motiváltak az óvónők, tanáraink, akik fontosnak találták a kisgyermekkori nevelést, és el tudták hitetni: nincs ennél nemesebb foglalkozás. Voltak kedvenc tanáraim, akik nevelési elveimet formálták, ezért mindig hálával és szeretettel emlékezem rájuk. Utólag a tanári, meg a pszichológusi oklevelet is megszereztem, de a maradandó értékeket az alapképzés adta – magyarázta.

Tizennyolc évig tevékenykedett, mint óvónő, több mint 20 éve pedig vezető feladatokat lát el.

– Pályán maradni segített a szenvedély, mert nem elég a kisgyermeket szeretni, bár többnyire nagyon aranyosak, de olykor dacosak, nehezen kezelhetők, s ilyenkor szükség volt/van a türelemre, a kitartásra. És kreativitásra –ugyanis folyamatosan új ötletekkel kell előrukkolni, fontos a rugalmasság, mert nem mindig az történik, amit elterveztem, a gyerekek gyakran visszafordíthatatlanul beleszólnak a nap forgatókönyvébe. A tisztelet a gyereknek és családjának feltétel nélkül jár, ha adok, remélhetem, hogy én is kapok. A folyamatos szervezéshez, tervezéshez, kapcsolattartáshoz, a gyerekkel való foglalkozáshoz kifogyhatatlan energiára van szükség. 18 évig voltam hivatásomat gyakorló óvónő, tapasztalhattam, hogy a lelkesedéssel, örömmel végzett munka csodálatos élményekben részesít. Egykori tanítványaim mosolya, a szüleik hálás emlékezete feledteti a gondokat. Idén a huszonkettedik tanévet kezdtem, mint a sepsiszentgyörgyi Gulliver óvoda vezetője. Elégedettséggel tölt el a tudat, hogy sikerült egy olyan csapatot kovácsolni, akikkel öröm dolgozni, s olyan környezetet teremteni, ahol gyerek és felnőtt szívesen tevékenykedik, ugyanakkor naponta próbálok eleget tenni a nevelőmunkával kapcsolatos szülői elvárásoknak és a törvényes előírásoknak. A mindennapos küzdelem a végeláthatatlan papírmunkával, a hatalmas bürokráciával néha elkeserít, de mindig akad valami, ami arra biztat, hogy érdemes kitartani. Tavaszra remélhetőleg új eszközökkel, sportpályával bővül az udvarunk. Sikerült megnyerni egy Erasmus+ pályázatot, amelyben koordinálunk egy angliai és egy törökországi csapatot. Interkulturalitás cím alatt ismerkedünk egymás kultúrájával, a CLIL nyelvtanulás módszerével, így olyan élményekkel gazdagodhatunk, amelyek segítenek színesebbé tenni a mindennapos oktató-nevelői munkánkat.

Ha valami csoda folytán ismét tizenévesként választhatnék szakmát, elgondolkodnék azon, vajon miért lett a társadalom olyan pedagógusellenes, miért óriásiak a szülői elvárások, a gyerekeket miért nehéz motiválni, s rájönnék, hogy ezek a gondok talán nem is annyira jellemzőek az óvodás korra és szívesen lennék óvónéni a Gulliver óvodában – mondta mosolyogva.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.