A versenyszférával való konzultációért felelős tanácsot hoz létre a kormány

A versenyszférával való konzultációért felelős tanácsot hoz létre a kormány Gazdaság

A versenyszférával való konzultációért felelős tanács létrehozásáról döntött Ludovic Orban miniszterelnök.

Orban pénteken, a magáncégek országos toplistájának bemutató ünnepségén jelentette be, hogy megbeszélést folytatott Florin Jianuval, a Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsának (CNIPMMR) elnökével, valamint a versenyszféra több más képviselőjével, és arra az elhatározásra jutott, hogy testületet hoz létre, amelynek a vállalkozókkal való konzultáció lesz a feladata. A tanács munkája a versenyszférát érintő kormányszintű döntéseket fogja megelőzni és megalapozni.

A miniszterelnök azt is elmondta, az első kérdés, amelyben a vállalkozók képviselőinek segítségére számít, a bürokrácia csökkentése lesz, mert nagyon sok fölösleges eljárás fékezi a kezdeményezéseket.

Orban ugyanakkor a jogszabályok csökkentését is tervei között említette, mivel véleménye szerint a túlbonyolított szabályozások szintén túlzott bürokráciához vezetnek.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.