Elindították a legfőbb ügyész és a DNA-főügyész kiválasztására irányuló eljárást
Elindította kedden az igazságügyi minisztérium Románia új legfőbb ügyészének, valamint a korrupcióellenes ügyészség (DNA) főügyészének kiválasztási eljárását.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Elindította kedden az igazságügyi minisztérium Románia új legfőbb ügyészének, valamint a korrupcióellenes ügyészség (DNA) főügyészének kiválasztási eljárását.
Holtan találták meg a Máramarosi-havasokban eltűnt egyik ukrán állampolgárt – közölte kedd este a Máramaros megyei hegyimentő-szolgálat vezetője.
Megszakította útját Budapesten a Ryanair Brüsszel-Bukarest járata kedd este – közölte a Budapest Airport az MTI-vel.
Elutasította kedden Florin Spătaru gazdasági miniszter az Ukrajnának történő román fegyverszállítással kapcsolatos vádakat.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A romániai lakosság Covid-19 elleni beoltása 2020. december 27-én kezdődött, miután a járvány miatt ugyannak az évnek a tavaszán szükségállapotot vezettek be a hatóságok.
Több mint 15 millió lejes bírságot szabott ki a Versenytanács három biztosítótársaságra és egy biztosítási brókerre a romániai légiközlekedési biztosítási piacon történt versenyellenes megállapodások miatt – tájékoztatott kedden az intézmény.
Egy ember meghalt és ketten megsérültek kedd délelőtt egy Szeben megyei közúti balesetben a 106-os jelzésű megyei úton, Dolmány (Daia) közelében, ahol frontálisan ütközött két személygépkocsi – közölte a Szeben megyei rendőrség és a katasztrófavédelem.
Idén január 1-je és november 30-a között 4261 közúti baleset történt Romániában, amelyekben 1481 személy életét vesztette, 3324-en pedig súlyosan megsérültek – közölte hétfőn az Országos Rendőr-főkapitányság.
Az Egyesült Államokban hétfőn is több mint 3400 légijáratot töröltek az időjárási körülmények miatt, miközben a New York állambeli Buffalo repülőterének zárlatát szerdáig hosszabbították meg.
Két ember meghalt és ketten megsérültek kedd reggel egy közúti balesetben Brassó megyében – közölte a rendőrség közlekedési tájékoztató szolgálata, az Infotrafic.
Idén június végén 12.706 olyan gyermeket tartottak számon Romániában, akiknek mindkét szülője külföldön dolgozott; ez a szám 760-nal nagyobb a márciusban jegyzettnél – derül ki az Országos Gyermekjogvédelmi és Örökbefogadási Hatóság (ANPDCA) összesített adataiból.
Január elsejéig országszerte enyhül az idő, majd fokozatosan csökkenni fog a hőmérséklet; csapadékra december 27-e és 31-e között, majd január 4-e után lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) következő két hétre szóló előrejelzéséből.
Sajnálatosnak tartja a román külügyminisztérium, hogy az ukrán parlament egy „hiányos, jogszűkítéseket lehetővé tevő, az országban élő nemzeti közösségek igényeit figyelmen kívül hagyó” kisebbségi törvényt fogadott el, ezért felszólítja az ukrán felet, hogy kérjen újabb ajánlást az ügyben a Velencei Bizottságtól és ültesse is át a gyakorlatba az Európa Tanács alkotmányjogi konzultatív testületének javaslatait.
Feloldotta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) a kommunista állambiztonsági szervek 1989-es eseményekben való részvételéről szóló akták titkosítását.
Gyorsított eljárásban vitatja meg a parlament azt a törvénytervezetet, amely börtönbüntetést ír elő azon gépkocsivezetők számára, akik ittasan és jogosítvány nélkül halálos balesetet okoznak – jelentette be Robert Cazanciuc szociáldemokrata párti (PSD-) szenátor.
Az ilyenkor megszokottnál enyhébb lesz az idő karácsonykor és szilveszterkor, havazásra csak 1800 méteres magasság fölött lehet számítani – nyilatkozta csütörtökön az Agerpres hírügynökségnek az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vezérigazgatója, Elena Mateescu.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Ünnepi bábkészítő foglalkozással és előadással várja a gyerekeket a Cimborák Bábszínház december 24-én.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A kézdivásárhelyi Apor Péter Mezőgazdasági Szakközépiskola X. C osztályos tanulói osztályfőnökükkel első alkalommal látogattak el a kézdivásárhelyi Zenobia Idősek otthonába. A diákok Csiszár Mónika tanárnő irányításával egy rövid karácsonyi műsorral örvendeztették meg az időseket.
December 26-ától, hétfőtől három sípálya várja a téli sportok kedvelőit a Madarasi Hargitán; a műhóréteg vastagsága 30 cm – közölték a síközpont illetékesei.
Naponta több mint 24.500 rendőr, csendőr, határrendész és tűzoltó teljesít majd szolgálatot a karácsonyi időszakban – jelentette be csütörtökön a belügyminisztériumi szóvivő.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Tíz díjkategória, köztük a legjobb nemzetközi film- és dokumentumfilm-kategória rövidlistáját hozta nyilvánosságra az amerikai filmakadémia, ebből a mezőnyből kerülnek majd ki az januárban Oscar-jelöltek – számolt be róla a The Hollywood Reporter.
Klaus Iohannis államfő csütörtökön megtámadta az alkotmánybíróságon a román állampolgárságról szóló törvény egyik paragrafusát kiegészítő jogszabályt.
A nacionalista szólamokkal két éve törvényhozási képviselethez jutó, a többi parlamenti párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) az egyedüli politikai erő, amely decemberben az előző hónaphoz képest növelte támogatottságát egy friss felmérés szerint.
Több mint száz aranytárggyal és a lova fejével együtt eltemetett népvándorlás kori, vélhetően hun uralom alatt élt vezér sírját tárták fel a bukaresti Vasile Pârvan Régészeti Intézet kutatói a tervezett A7-es autópálya Ploiești és Buzău közötti szakaszának nyomvonalán.
Ünnepi üzenetet tett közzé Klaus Iohannis államfő az 1989. decemberi forradalom 33. évfordulója alkalmából.
Klímavédelmi aktivisták megcsonkították szerdán Berlinben a német főváros legfontosabb jelképei közé tartozó Brandenburgi kapu előtti téren felállított karácsonyfát.
Politikai nyilatkozatot fogadott el szerdán a szenátus a román állampolgárok családegyesítés céljából történő hazatelepítésének támogatásáról, egyben felszólította a német gyermekvédelmi hatóságokat, hogy mielőbb hagyják jóvá a Németországban élő Furdui család állami gondozásba vett gyermekeinek Romániába telepítését.
Gyermekmentő tevékenysége elismeréseként a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak ítélte oda az Emberi Méltóság Tanácsa a 2022-es Emberi Méltóságért díját.
A Mol Románia befejezte 14 autópálya melletti töltőállomás építését, ezek létrehozásáról tavaly év elején kötött koncessziós szerződést a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társasággal (CNAIR) – közölte a társaság szerdán.
Döntő házként elfogadta szerdán a szenátus a Románia kiberbiztonságáról és -védelméről szóló törvénytervezetet, amelyik egyebek mellett előírja a kibervédelmi tevékenységeket összehangoló Országos Kiberbiztonsági Rendszer létrehozását.
Lefoglalta a moldovai rendőrség a román digitalizációs hatóság (ADR) elnökének szolgálati autóját arra hivatkozva, hogy a jármű lopottként szerepel a nemzetközi nyilvántartásokban – jelentette szerdán a G4Media.ro hírportál.
Első házként elfogadta szerdán a szenátus azt a törvénytervezetet, amelyik a kiskorúakat kísérő személyek büntetlenségének ellenőrzésére kötelezi a határrendészetet.
A hatóságok keresik a jilavai börtön egyik elítéltjét, akinek engedélye volt a börtön elhagyására, de nem tért vissza a kijelölt időpontban.
Hat kiskorút ütött el szerda este Petrozsényban egy gyalogátjárón egy sofőr, aki elmenekült a helyszínről.
Évtizedek óta nem tapasztalt hidegre, havazásra és szélviharokra, valamint ezzel járó áramkimaradásokra készülnek az Egyesült Államok középső államaiban a karácsonyt megelőző napokban és az ünnep idejére, számos államban már szerdán is jóval fagypont alatt maradt a hőmérséklet.
Első házként fogadta el szerdán a szenátus azt a tervezetet, amelynek értelmében a zöldség-, gyümölcs- és burgonyatermesztők három éven keresztül állami támogatást kapnának a válogatással, csomagolással, címkézéssel és szállítással kapcsolatos munkálatok finanszírozására. A támogatás felső határértéke jogi személyek és egyéni vállalkozók esetében évente 100.000 euró, szövetkezetek esetében pedig évente 300.000 euró lenne a tervezet szerint.
Az Egyesült Államok Patriot nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszert ad Ukrajnának – jelentette be hivatalosan Joe Biden elnök, amikor a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
Megkapta az engedélyt Bukarestben a negyedik gyorsforgalmi útkapcsolat létrehozása Magyarország és Románia között, ami rendkívül fontos, ugyanis az összeköttetés javítása mindenkinek hasznára válik – jelentette be szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A gépjárművezetői jogosítványokat kibocsátó hivatalok, az útlevélosztályok és a személyazonossági igazolványokat kibocsátó lakosság-nyilvántartó hivatalok december 23-án és 30-án normális munkarend szerint fogadják az ügyfeleket, a december 26-ai és január 2-ai munkaszüneti napokon viszont zárva tartanak – tájékoztatott szerdán a belügyminisztérium.
Szerződést bont a Tirrena Scavi olasz céggel a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR), mert az építőipari vállalat lassan haladt a munkálatokkal és nincs pénze a vállalásai teljesítésére.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A Háromszék Táncegyüttes nemrég mutatta be Könczei Árpád rendezésében, Madách Imre Az ember tragédiája című drámája nyomán készült Tragédia című táncszínházi előadását. A darab idén még két alkalommal tekinthető meg, december 27-én és 28-án 19 órától a Háromszék Táncstúdióban. Alább Kádár Elemér néptáncpedagógus, táncművész, koreográfus, szakíró véleményének szerkesztett, rövidített változatát közöljük kedvcsinálóként.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.