Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az idősekre is gondoltak

Az idősekre is gondoltak Cseperedő

A kézdivásárhelyi Apor Péter Mezőgazdasági Szakközépiskola X. C osztályos tanulói osztályfőnökükkel első alkalommal látogattak el a kézdivásárhelyi Zenobia Idősek otthonába. A diákok Csiszár Mónika tanárnő irányításával egy rövid karácsonyi műsorral örvendeztették meg az időseket.

Ismét elmúlt egy esztendő és elérkezett 2022 karácsonya is, mely nemcsak Jézus születésének, a kereszténységnek, hanem a család, a békesség, az öröm, és a szeretet ünnepe is egyben.

A szeretet fog össze mindent, az adventi készülődés erre is figyelmeztet. Nem elég minden egyéb a karácsonyi ünnephez, feldíszített fenyőfa, ajándékok sokasága, ha hiányzik a szeretet, nem lesz teljes az ünnep. Mi tehát a karácsony titka, hogy megmutassa a szeretet útját?

Ahogy Pál Apostol mondja: „Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.” Tekintettel az adventi időszakra a célunk az volt, hogy a lakóknak és az ott dolgozóknak is lelki feltöltődést nyújtsunk az előadásunkkal.

Úgy gondoltuk a diákjainkkal, hogy az adventi időszak remek alkalom arra, hogy bebizonyítsuk, a legfontosabb nem az anyagiakban rejlik, hanem abban, hogy az ember tudjon szeretetet adni és elfogadni, csak ez tehet boldoggá és gazdaggá mindannyiunkat.

Szívet melengető érzés volt látni az idősek szemében a hálát és örömöt, hogy rájuk is gondolt valaki, hogy ők is fontosak a társadalom számára. Külön köszönetet szeretnénk mondani Szabó Jolánnak, az otthon igazgatónőjének a lehetőségért és a kedves, lelkes fogadtatásért.

Áldott, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Csiszár Mónika

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük