Röviden
A legjobbtól tanulhattak A sepsiszentgyörgyi Sport-All SC karateszakosztályának versenycsapata – egy 10 napos téli pihenőt követően – töretlenül folytatja felkészülését az idei versen...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A legjobbtól tanulhattak A sepsiszentgyörgyi Sport-All SC karateszakosztályának versenycsapata – egy 10 napos téli pihenőt követően – töretlenül folytatja felkészülését az idei versen...
Hétvégén a Kovásznai Sport For All Sportegyesület négy utánpótlás-korosztály számára szervezett nagy sikernek örvendő minifoci-tornát, amelyen 12 klub, illetve sportegyesület képviseletében 47 csapat vett részt. Debreczi Zsolt szervező szerint közel 500 focipalánta küzdött sportszerűen, edzőjük irányítása, illetve szüleik lelkes biztatása közepette. A háromszékieken kívül Brassó és Hargita megyékből is érkeztek résztvevők.
A pályafutása első Grand Slam-győzelmére gyúró Simona Halep fantasztikus játékkal bejutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság döntőjébe, miután legyőzte Angelique Kerbert az idény eddigi legszínvonalasabb mérkőzésén. A fináléban a dán Caroline Wozniackival játszik a konstancai teniszező.
Vasárnap újabb erődemonstrációt tarthat a listavezető Sepsi–SIC a női kosárlabda-élvonalban, kora este a ligamásodik Szatmárnémeti VSK látogat a Sepsi Arénába. Kézdivásárhelyen Székely NB-mérkőzéseket, Sepsiszentgyörgyön teremlabdarúgó Háromszék-kupát rendeznek.
Hétfőn elszenvedte idei első vereségét az Antalyában edzőtáborozó Sepsi OSK, amely felkészülési mérkőzésen 2-1-re kikapott a kazah Kajszar Kizilorda együttesétől. A sepsiszentgyörgyi szurkolók sajnos ennél rosszabb hírt is kaptak a napokban, ugyanis a piros-fehérek nemhogy Szentgyörgyön, de még Brassóban sem játszhatják le az alapszakaszból hátralevő két hazai meccsüket.
A kézdivásárhelyi műjégpálya átadásának köszönhetően újra nagy az érdeklődés a jégsportok iránt Kézdivásárhelyen. A műkorcsolya-oktatás hetek óta beindult, kedd óta pedig a kisiskolásoknak is lehetőségük van megtanulni korcsolyázni szakemberek segítségével. A Korisuli a céhes városi 0–4. osztályosoknak szól, és mivel szerepel a tantervben, a gyerekek az iskolai program keretében vesznek részt rajta.
Élen Gyergyószentmiklós Szombaton Gyergyószentmiklóson zajlott az U11-es lány Székely NB első fordulója, ahol a következő eredményeket jegyezték fel: Gyergyószentmiklós–Székelyudvarhel...
Megkezdődött a női kosárlabda I. liga középdöntő-sorozata, amelynek első fordulójában a Kézdivásárhelyi SE fiatal gárdája a rutinos Bukaresti Rapid otthonába látogatott. Ljubomir Kolarevic és Minescu János tanítványai legközelebb is idegen palánk alatt játszanak.
Az elmúlt hétvégén a Sport-All Ski Team csapata a borszéki Borvíz-kupán állt rajthoz a Hargita Megyei Síbajnokság 2. fordulójában. A sepsiszentgyörgyiek nyolcfős küldöttsége nehéz út után érkezett a helyszínre, a kitűnően előkészített versenypályán havazásban zajlott a futam.
Amint arról beszámoltunk, Kézdivásárhely első alkalommal adott otthon műkorcsolyaversenynek, a hétvégi Román-kupán 61 versenyző siklott végig a jégen, és bár egyelőre háromszéki korcsolyázónak nem szoríthattunk, de tapsolhattunk a csíkszeredai és felcsíki tehetségeknek. Ez alkalommal sikerült beszélgetnünk a híres csíkszeredai Bogyó-Löffler Mária edzővel, akinek három tanítványa is kijutott az olimpiára, és akit a mostani nemzetközi sikertelenség okairól kérdeztünk.
Nyolc érem Korondról Nyolc dobogós helyezéssel zárták a Sepsiszentgyörgyi ISK birkózói a szombaton Korondon zajlott nemzetközi Lőrincz Márton Emlékverseny 18. kiírását. Az elért eredmé...
Soha nem látott élményben volt részük a kézdivásárhelyieknek a hétvégén, szombaton és vasárnap ugyanis a nemrég elkészült műjégpályán hozták tető alá a műkorcsolyázók Román-kupáját. A kupaviadal minden korosztálynak szólt, az apró reménységektől a felnőttekig összesen 13 klub 61 versenyzője siklott a jégen ez alkalommal, látványos ugrásokat, forgásokat és lépéssorokat bemutatva, a közönség nagy örömére. A KSE korcsolyaszakosztálya még nem szállt versenybe, de bemutatkozott a szakmának.
Az antalyai edzőtáborban a Sepsi OSK javában készül a labdarúgó élvonal februári folytatására. A szentgyörgyiek szombaton harmadik felkészülési mérkőzésükön is döntetlent értek el, ezúttal az ukrán FC Olekszandrija együttesével szemben játszottak 1-1-et.
Sorozatban 14. bajnoki győzelmét ünnepelte szombaton a címvédő Sepsi–SIC a női kosárlabda Nemzeti Liga 16. fordulójában. A zöld-fehér mezesek magabiztos játékkal végig uralták a vendég Brassói Olimpia elleni mérkőzést, így megérdemelt, 89-52 (18-13, 23-16, 20-13, 28-10) arányú sikert arattak.
Magabiztos játékkal seperte le sereghajtó ellenfelét a pályáról az éllovas Sepsi–SIC a női kosárlabda Nemzeti Liga hétközi, 15. játéknapján. A címvédő az idényben először jutott száz fölé a szerdai, marosvásárhelyi mérkőzésen, 106-52 arányban leiskolázva a helybeli Siriust.
A magyar férfi kézilabda-válogatott három vereséggel fájóan korán fejezte be szereplését a horvátországi Európa-bajnokságon. Lékaiék a csehek elleni vereséggel (33-27) pont nélkül, a D-csoport 4. helyezettjeként búcsúztak az Európa-bajnokságtól, amelyen összesítésben a 14. pozícióban végeztek.
Támogatás hiányában a felszámolás sorsára jutott a Kézdivásárhelyi SE A-osztályos női kézilabdacsapata, amely tegnap hivatalosan is visszalépett a pontvadászatból. A csapatot életre hívó Jakabos István edző és Imreh Zsombor menedzser felfoghatatlannak és méltatlannak tartja, hogy a városvezetés mellőzte törekvéseiket.
Műkorcsolya Szombaton és vasárnap a kézdivásárhelyi műjégpályán rendezik a műkorcsolyázók idei Román-kupáját, amelyre több mint ötven versenyzőt vár a hazai szakszövetség. Hasonló látv...
Gólnélküli döntetlent játszott második felkészülési mérkőzésén az antalyai Sideben edzőtáborozó Sepsi OSK I. ligás futballcsapata a lengyel élvonalban érdekelt Korona Kielce ellen. A kerethez két új labdarúgó is csatlakozott.
Senki sem vádolhatja azzal a kézdivásárhelyieket, hogy nem szeretnek korcsolyázni, legalábbis a december derekán megnyitott műjégpálya látogatottsági mutatói alapján. A téli vakáció alatt napi szinten átlag ezer ember fordult meg a jégen, három turnusban.
Listavezető a sereghajtó ellen Hétközi fordulóval folytatódik ma a női kosárlabda Nemzeti Liga, a 15. játéknapon a címvédő Sepsi–SIC 18 órától a sereghajtó Marosvásárhelyi Sirius ottho...
Az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezetének meghívására először látogatott Székelyföldre Jakupcsek Gabriella, Magyarország egyik legnépszerűbb televíziós műsorvezetője, kommunikációs szakember, aki múlt pénteken a Vigadóban közös gondolkodásra ösztönözte az érdeklődőket, nőiségről, karrierről és anyaságról, elvárásokról és a kudarcok feldolgozásáról, az életben való boldogulásról.
Mától január 28-ig Horvátország lesz az európai kézilabda fővárosa, ugyanis rajtol a 2018-as férfikézilabda-Európa-bajnokság, amelyen a német válogatott a címvédő. A kontinenstorna a 1...
Az év első hazai bajnokiját lehet végigszurkolni szombaton a Sepsi Arénában, ahol a Sepsi–SIC a Gyulafehérvári Egyetem csapata ellen arathatja alapszakaszbeli 12. diadalát. Kovásznán és környékén a ralikedvelőknek tartogatnak érdekes csemegét a Historic Winter Rally második kiadásával.
Tavaly februárban tudósítottunk arról, hogy a csíkszeredai tehetséggondozó központból Felcsútra költözik a kézdialmási Tamás Nándor labdarúgó, aki a nyár óta a Puskás Akadémia U19-es és NB III-as csapatában ontja a gólokat. A 17 éves csatártehetség rátermettségére a román válogatottban is felfigyeltek, az U18-as nemzeti csapatnak már alapemberévé vált, és a hírek szerint hamarosan behívót kaphat a felnőtt keretbe is. Hogy mit szól mindehhez a fiatal támadó, az kiderül az alábbiakban.
A 2018-as esztendő sportszempontból igencsak elkényeztet bennünket, az év kiemelkedő sporteseményei közé tartozik a februárban esedékes téli olimpia, Pjongcsangban a csíkszeredai Miklós Edit ötkarikás éremért száll síkra. Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság minden bizonnyal a nyár legnézettebb műsora lesz. De ez csak kettő abból a gazdag kínálatból, ami idén vár ránk, ezekből szemelgettünk az alábbiakban.
Győztes rajt Győzelemmel kezdte a Darthmouth College női kosárlabdacsapata a Borostyán Liga sorozatát hazai pályán a Harvard ellen. A legnevezetesebb nyolc amerikai egyetemet (Princeto...
Az előző év végén befejeződött a tekézők Háromszék-kupája, az október közepétől december végéig tartó pontvadászat bajnoki címét a Zarah Moden csapata érdemelte ki, megelőzve a Góbék és a Bad Boys alakulatát.
Ismét hallattak magukról a háromszéki íjászok, akik szombaton teremíjász-bajnokságon, az úgynevezett IFAA Online kiíráson tették próbára magukat. Az első versenyszámban 6–28 méter közötti távolságokra voltak kifüggesztve a céltáblák, míg a második versenyszámban 18 méterről kellett célba lőni.
Rangos viadalon indították az évet a háromszéki utánpótláskorú asztaliteniszezők, akik az elmúlt napokban Budapesten, a Magyar Openen ragadtak ütőt, több-kevesebb sikerrel. A legjobb eredmény az NMSK reménységének, Mike Borókának a nevéhez fűződik, aki – a marosvásárhelyi Ungvári Evelinnel az oldalán – bronzérmet szerzett a csapatversenyben.
Keretet hirdetett Dragan Petricevic, a romániai női kosárlabda-válogatott vezetőedzője a februári, Finnország és Szlovénia elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésekre. A szakember 14 játékosnak küldött behívót, közülük négyen a bajnoki címvédő Sepsi–SIC mezét viselik. Továbbá ketten a svéd válogatottban, egyikük pedig a horvát nemzeti csapatban kap lehetőséget a zöld-fehér mezes kosárlabdázók közül. A kézdivásárhelyi Demeter Nóra először kapott meghívást a felnőtt keretbe.
A bajnoki címvédő Sepsi–SIC 2018-ban ott folytatta, ahol 2017-ben abbahagyta, egy kiegyensúlyozottabb első negyedet követően esélyt sem adott ellenfelének, és magabiztos játékkal 80–64 (21–22, 18–11, 18–14, 23–17) arányban győzött Alexandria vendégeként a női kosárlabda Nemzeti Liga 13. fordulójában. A két csapat 19. alkalommal találkozott egymással, a zöld-fehér mezesek pedig 18. sikerüket ünnepelhették a Teleorman megyeiek ellen.
A férfiaknál a horvát Luka Cindricet, a nőknél a román Cristina Neagut találták a legjobbnak az év legjobb kézilabdázója címért kiírt szavazáson, amelyet az európai szövetség (EHF) rendezett. A férfiak között Lékai Máté, a nőknél pedig Görbicz Anita másodikként zárt.
A gyenge őszi szereplés miatt több játékosának is búcsút intett a Sepsi OSK labdarúgócsapata, ugyanakkor komoly erősítésbe fogott. Ugyan még nem alakult ki a végleges keret, de már most elmondható, hogy az élvonalban szereplő klub minőségi légiós-állománnyal büszkélkedhet, ráadásul a szakmai stábot is kiegészítették. A jó híreknek még nincs vége, a stadion korszerűsítési munkálataival remekül haladnak, és bizakodóak, hogy idéntől már ténylegesen is hazai pályán küzdhetnek a pontokért.
A 2017-es év utolsó péntekén, december 29-én zsibongó versenytérré alakult át a kézdivásárhelyi műjégpálya, ugyanis a helybeli HC Bikák partnerségben a Székelyföldi Jégkorong Akadémiával (SZJA) utánpótlástornát szervezett tíz év alatti kishokisták számára a nemrég átadott, nemzetközi tornák lebonyolítására is alkalmas korszerű létesítményben. A Székelyföldi Jégkorong Akadémiát (SZJA) működtető Mens Sana Alapítvány elnöke, Tánczos Barna díjazta a résztvevőket, és egy villáminterjú keretében válaszolt kérdéseinkre.
Idegenben kezd a Sepsi-SIC Az év első játéknapját szombaton szervezik a női kosárlabda Nemzeti Ligában, a 13. fordulóban a kétszeres bajnok Sepsi-SIC idegenben, Alexandrián igyekszik k...
Emlékezetesként vonul be a 2017-es esztendő a háromszéki sport történetébe, ugyanis a Sepsi–SIC női kosárlabdacsapata másodszor is felült a honi kosárlabda trónjára, magabiztos meneteléssel megnyerve a bajnokságot. A Sepsi OSK labdarúgóklub remek tavaszi szezont futott a másodosztályban, így történelmi tettet végrehajtva feljutott az élvonalba. Vajon mit tartogat felnőtt csapataink számára 2018? Sikerül megismételni a tavalyi diadalmenetet?
Sokan voltak kíváncsiak múlt pénteken a már hagyományszámba menő nosztalgia kosárlabda-mérkőzésekre a kézdivásárhelyi sportcsarnokban, ahol a KSE és a Nagy Mózes Sportklub egykori és jelenlegi leány, illetve fiú együttesei mérkőztek meg egymással. Az idei kiadás minden eddigieknél sikeresebbnek bizonyult, mivel nagy számban jelentek meg az érintettek, így jó hangulatú, látványos elemeket sem nélkülöző összecsapásokat szurkolhattak végig az érdeklődők.
Múlt szombaton a KSE korcsolya-szakosztálya ünnepi műsorral örvendeztette meg az érdeklődőket, a Petra Knezevic Kolarevic által felkészített lányok művészi görkorcsolya-bemutatóval búcsúztatták az évet a Turóczi Mózes-iskola sporttermében. Páratlan élményben részesültek az egybegyűlt szülők és hozzátartozók, a csapat tagjai alkalomhoz illő kosztümökben, flitteres szoknyában egyszerre mozdultak a zenére.
Múlt csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnok szolgált helyszínéül a 2017-es háromszéki sportgálának, amelyet a Kovászna Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság és a Municípiumi Sport Club rendezett. A gálán kitüntették a 2017-es év legeredményesebbnek tartott háromszéki sportolóit, de csapatok, edzők, a megyei sportot támogató személyek, intézmények is elismerésben részesültek.
Az év utolsó bajnokiján is magabiztos győzelmet aratott a címvédő Sepsi–SIC, amely a csütörtöki Olympiakosz Pireusz elleni Európa-kupa mérkőzést követően szombaton már az Aradi ICIM vendégeként lépett pályára. A Mikes-csapat semmit sem bízott a véletlenre, és 82-58 (12-19, 20-22, 12-26, 14-15) arányban lelépte ellenfelét a női kosárlabda Nemzeti Liga 11. fordulójában. A zöld-fehérek őrzik hibátlan mérlegüket a pontvadászatban, tíz sikerrel vezetik a ranglistát.
Négypontos előnyből kezdte az Olympiakosz Pireusz elleni athéni visszavágót a Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata az Európa-kupában. A legjobb tizenhat közé jutásért vívott párharc második felvonása kevéssé emlékeztetett az egy héttel korábbi, sepsiszentgyörgyi találkozóra, a zöld-fehér mezesek a mérkőzés első felében nehezen találtak gyűrűbe, így félidőre már 21 pontos volt a hátrányuk. A második játékrészben szaladtak az eredmény után, ám csak 11 pontosra sikerült felzárkózniuk.
Kosaras gálameccsek évvégére Szombaton 17 órától kezdődik a már hagyományszámba menő, év végi gálamérkőzés a céhes város színeit korábbi években képviselő, illetve jelenlegi játékosai ...
Hatalmas tétje van a Sepsi-SIC ma esti görögországi vendégszereplésének, ahol a sepsiszentgyörgyiek jó játékkal bejuthatnak a női kosárlabda Európa-kupa legjobb tizenhat csapata közé. A zöld-fehér mezesek lépéselőnyből várják az Olympiakosz Pireusz elleni, 18 órakor kezdődő összecsapást, miután egy héttel ezelőtt négy pontos győzelmet arattak a Sepsi Arénában.
Márton Ádám harmadik lett Az elmúlt hétvégén, Újvidéken megtartott asztalitenisz Butterfly Újévi-kupa közel 500 fős mezőnyében a sepsiszentgyörgyi Márton Ádám az U10-es korosztályban a...
A németországi női kézilabda-világbajnokság álomcsapatába Nora Mörk és Yvette Broch révén két győri légiós is bekerült, míg egy harmadik, Stine Oftedal lett a legértékesebb játékos (MVP). Egyik választás sem mondható érdemtelennek: a csapatkapitány Oftedal a legjobb tornáját futotta a norvég válogatottal, míg Mörk 66 góllal végzett a góllövőlista élén, Broch pedig a sikerrel megvívott bronzmeccsen is fontos szerepet játszott a hollandoknál.
December 23-án, szombaton 17 órától nosztalgiáznak a kézdivásárhelyi kosárlabda-kedvelők, ugyanis ekkor kezdődik a már hagyományszámba menő, év végi gálamérkőzés a céhes város színeit korábbi években képviselő, illetve jelenlegi játékosai között.
A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub asztaliteniszezői Újvidéken zárták az idei évet, ahol a rangos Butterfly Újévi-kupán léptek asztalhoz, közel 500 sportolótársukkal egyetemben. A rangos mezőnyben montenegrói, bosznia-hercegovinai, magyarországi és romániai pingpongozók méretkeztek meg.
A Temesvári Poli és a Dinamo közti gólnélküli döntetlennel zárult a labdarúgó I. liga 22., egyben idei utolsó fordulója, amelyben újfent nem termett babér a háromszéki Sepsi OSK-nak. Amint arról már beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyiek az FC Voluntari otthonában hajtottak fejet 3-0 arányban. 15. idénybeli vereségét szenvedte el a sepsiszentgyörgyi gárda, ráadásul ez volt a 13. olyan bajnoki, amelyen képtelenek voltak bevenni az ellenfél kapuját.
Az odavágóbeli összecsapáshoz hasonlóan hétfőn este is 3–0 arányban kapitulált az FC Voluntari-al szemben a Sepsi OSK labdarúgócsapata, az élvonalbeli pontvadászat idei utolsó játéknapján. A sepsiszentgyörgyiek megengedhetetlen védelmi hibákat követtek el, támadásban pontatlanok voltak, és ez sokba került, visszacsúsztak a rangsor utolsóelőtti helyére.