Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nosztalgiázó kosarasok

Nosztalgiázó kosarasok Sport

Sokan voltak kíváncsiak múlt pénteken a már hagyományszámba menő nosztalgia kosárlabda-mérkőzésekre a kézdivásárhelyi sportcsarnokban, ahol a KSE és a Nagy Mózes Sportklub egykori és jelenlegi leány, illetve fiú együttesei mérkőztek meg egymással. Az idei kiadás minden eddigieknél sikeresebbnek bizonyult, mivel nagy számban jelentek meg az érintettek, így jó hangulatú, látványos elemeket sem nélkülöző összecsapásokat szurkolhattak végig az érdeklődők.

Kézdivásárhely alig 15 éves kosártörténelme során kimagasló eredményekkel büszkélkedhet, lányutánpótlás-szinten három alkalommal nyertek bronzérmet (2008-ban U12-ben, 2012-ben és 2016-ban U18-ban), valamint 2012-ben kiharcolták az élvonalban való szereplés jogát, azonban a bizonytalan anyagi háttér miatt visszalépni kényszerültek. Az elmúlt évek során több kézdivásárhelyi játékos szerepelt román ifjúsági és felnőtt válogatottban, páran közülük megfordultak a román és a magyar élvonalban is. Különböző utánpótlás-válogatottakba kaptak behívót: Derzsi Zoltán, Hengán Hunor, Csutak András, Bartók Rita, Csurulya Helga, Voloncs Orsolya, Biszak Boglárka, Debreczi Iringó, valamint Demeter Nóra (PEAC Pécs), Domokos Réka (Pinkk Pécs / Fonti Trans Pécs), Demeter Hanna (PEAC Pécs, ICIM Arad, Vasas Budapest), Lénárt Paula (PVSK Pécs/ KSC Szekszárd / Darthmouth College).

A nosztalgiamérkőzések eredményei: női KSE 2012 – KSE 2017 57-41. KSE 2012: Demeter Nóra, Demeter Hanna, Domokos Réka, Jakab Ágnes, Lénárt Paula, Kászoni Boglárka, Csáki Barbara, Csillag Adrien, Csillag Angéla, Gocsman Eszter, Luka Zsuzsa, Rendy Réka. KSE 2017: Czimbalmos Tímea, Voloncs Orsolya, Bölöni Noémi, Bartók Rita, Istók Anita, Kovács Kincső, Biszak Boglárka, Csíki Barbara, Incze Henrietta, Holinka Hanna.

NMSK 2012 (1992–95) – NMSK 2017 (1997–2000) 47-35. NMSK 2012: Márkos Csaba, Márkos Hunor, Hengán Hunor, Csüdör Botond, Csutak András, Salamon Péter, Daczó Zádor, Derzsi Zoltán, Kászoni Zsombor. NMSK 2017: Gyergyai Zsombor, Várdó Botond, Tuchilus Alex, Tamás Hunor, Váncsa Róbert, André Tamás, André Szabolcs, Fekete Szabolcs, Marthi Szilárd, Dénes Botond, Bartók Tamás, Farkas Gellérd.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük