A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Török doktor névjegykártyája

A szükségletek, valamint a társadalmi szokások és törvények úgy alakítják életünket, hogy nem mindig adódik lehetőség megismerni a másikban az embert. Lehet, hogy csak a mesterembert vagy vállalkozót, a tanárt vagy mérnököt, a papot vagy orvost van módunk megismerni a másikban…

A jó orvost keresi például a beteg, mert arra számít, hogy bajában csak ő segíthet, rábízza magát szorultságában, mert tőle reméli és várja testi felépülését. Aztán ha az orvos a gyógyítás sikere érdekében szükségét is érzi, hogy ne csak a betegséget, de betegét is minél alaposabban, tehát akár emberileg is megismerje, a beteg ilyen természetű ismeretre az orvost illetően alig tart igényt. Orvosa névjegykártyáját általában saját egészségi állapota javulásából, netán rosszabbra fordulásából ítéli meg.

Ezért is számíthat néha különös érdeklődésre a nagyközönség részéről egy-egy olyan komolyabb interjú, portré, pályakép, nem is beszélve az emlékiratról, amelyből nemcsak a szakmáját hivatásszerűen végző orvos, de maga a teljes ember is megismerhető. Éppen egy ilyen életút és pályakép közvetlen hangon, derűvel és humorral átszőtt elbeszélését volt szerencsém újabban olvasni, amely egy kiváló orvosnak, a kovásznai szívkórházból nemrég nyugalomba vonult dr. Török Sándor kardiológus főorvosnak köszönhető, s aki Ajánlom magamat… című vaskos kötetét a Török Samu szerzői néven adta közre az elmúlt évben.

Török doktor emlékiratát öt részre tagolva írta meg, amint élete és pályája is öt helységhez, Kolozsvárhoz (gyermekkor, középiskolás évek), Marosvásárhelyhez (egyetemi tanulmányok), Szilágykövesdhez (pályakezdő orvos), valamint Kovásznához és Kommandóhoz kötődik.

Az 1940-ben született szerző már kolozsvári kisgyermek- és kisiskolás korából is megörökít egy-két, az adott korra, a háborús évekre és az azt követő átmeneti időszakra, illetve politikai fordulatra is jellemző, figyelmet érdemlő epizódot. Megtudjuk aztán, hogy később a középiskolás diákot 1956 forradalmi eseményei is megérintik, tehát közel sem egyoldalú, pozitív képet hord magában arról a szocialistának nevezett időszakról, amelyben gyermek- és ifjúkora telt.

A szerző korosztálya különben szokatlanul korán, tizedik osztályt végezve, 1957-ben állt érettségire, készültek egyetemi felvételire, ennek dacára tudatosságról, erős elhatározásról tett tanúságot szűkebb iskolai környezete, amit pontosan és elegánsan fogalmaz meg a szerző: „Jó volt tudni, hogy mit akarunk. Nemcsak bolondság az ifjúság. Mindegyikünk másra készült, a közös [tan]tárgyak összehoztak, de mindenki a választottját vélte a legszebbnek, mint a szerelemben.” (51.)

Legnagyobb teret az egyetemi éveknek szentel a szerző. A Maros-parti Göttingában folytatott stúdiumoknak az elbeszélése valóságos seregszemléje az akkori rangos egyetemi oktatói testület tagjainak, nemkülönben a mulatságos történeteknek, amelyek a mindenkori diákélet velejárói. Török doktor tollforgatóként is éles megfigyelő, a részletekben is meglátja az egészet, s így akár a teljes emberről is hiteles képet rajzol, amikor például sebész professzoráról készít „vázlatot”, azt írván, hogy „könnyű volt neki nagynak lenni, mert a műtőjében mindig a falon volt a feszület. Nem volt hajlandó a helyére vörös csillagot tenni. Nyugdíjazták is hamar.” (118.)

Gyakran szól aztán a hála és elismerés hangján példaértékű elődeiről, akik közül egyesek később még betegei is lettek Kovásznán. „Évtizedek múlva is tanulhattam tőle – írja egyik tanáráról –, amikor a szívkórházban betegeskedett. Példát adott abból, hogy miként kell viselkedni, ha visszavonul az orvos. Nehéz ügy, mert orvosnak lenni nemcsak foglalkozás, hanem életfelfogás is, persze csak annak, akinek hivatást jelentett.” (142.)

Az utolsó mondatot Török doktor hitvallásának is tekinthetjük, hiszen ő maga is életfelfogásként gyakorolta az orvosi „foglalkozást”, négy évtizeden keresztül éppen Kovásznán, megszámlálhatatlan beteg, s természetesen sok-sok székelyföldi ember szolgálatába állítva alapos felkészültségét és emberségét.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.