A karmester

Akik régebbről ismertük László Attila tanárt, karmestert, ma már nyomait keressük a magyar zenekultúrában és önmagunkban. Hagyott nyomokat. Akik fiatalok és gyönyörködtek a Cantus Firmus vegyeskórus műsoraiban, ma is karmesteri pálcát képzelnek önnön ujjaik közé.

László Attila ugyanis utánozható, követhető volt. Az az alkat, amely úgy vitte magával hallgatóit és munkatársait, hogy mindenki megképzelte: hiszen ezt így kel csinálni! És én is tudnám!

Székelykeresztúri tanítóképző, majd zeneművészeti főiskola adta az alapállást számára – és a hivatástudatot, egyenesen Kodály Zoltántól. A népbe vetett hit és a zene viszi magasba a lelkeket, el addig, ahonnan a nemzeti áldás jön napról napra.

Akik fiatalabbakként ismerték meg László Attila karmestert, hívei és követői nemcsak nyolcvannégy éves ellebbenése, a mai naptól való hiánya miatt mondják ugyanazt, mint az idősek. Nyomait követik. Mert az a csapás az igazi a málnavészben, a nemzeti megmaradás bozótos ösvényein, amelyet a nemzeti kultúra bejárt. Amelyet László Attila és Kórusai – így, nagybetűvel – szánt szándékkal nyomot hagyó igyekezettel bejártak.

A Romániai Magyar Dalosszövetség első elnökének választották 1995-ben. Sosem kérdeztük tőle, miért is ilyen sok várakozás után… Soha keserű választ nem adott volna. Akkor is ragyogott kórusa fölött a fény, amikor remek kortársairól, Birtalan Józsefről, Birtalan Juditról, Zoltán Aladárról kérdeztük örömünkben, egy-egy előadás után.

Akik csapatban szállnak, csak egymást félthetik.

László Attilánk Bartók Béla, Kodály Zoltán nagy „együtteséből” való, Székelykeresztúrtól Hollandiáig, Háromszékig tehetséggel s azt övező mosollyal intett mindannyiunkat belátásra, reményre és a való tiszteletére, a bölcsőtől el egészen eddig a napig.

Vajon lehet-e a hűséget mérni valamilyen egységgel? László Attila hívei ma is, holnap is vallják, hogy van mértékegység, mely csak a hagyományőrzéssel vethető össze. Az a nemzeti egység, s az mérhetetlen. A bölcsőtől máig.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.