Kovászna megyében 29-en kaptak soron kívül oltást
Kovászna megyében 29 személynek adtak be vakcinát anélkül, hogy jogosultak lettek volna rá az oltáskampány adott szakaszában - derül ki az egészségügyi minisztérium által a Recorder.ro...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kovászna megyében 29 személynek adtak be vakcinát anélkül, hogy jogosultak lettek volna rá az oltáskampány adott szakaszában - derül ki az egészségügyi minisztérium által a Recorder.ro...
Az új helyek a városi strandon kialakított oltóközpontban érhetőek el, ahol Moderna vakcinájával oltják be a 65 év fölötti személyeket és a krónikus betegeket.
Kovászna megye több mint 45 óvodai csoportjában és iskolai osztályában függesztették fel a szemtől szembeni tevékenységet, és tértek át online oktatásra ezen a héten, miután több gyere...
A kormány tegnapi gyűlésén visszavonta a Kovászna megyei prefektúra teljes vezetőségének megbízását, leváltva Iulian Constantin Todor prefektust és két helyettesét Cosmin Boriceanut és Sergiu Mitroit.
Körülbelül 12 ezer személyt, azaz a megye lakosságának mintegy 6 százalékát oltották be eddig COVID-19 ellen - közölte a Kovászna megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP).
Több mint hatvan százalékkal csökkent az útlevéligénylések száma tavaly Kovászna megyében.
Kovászna megyében a COVID-19 fertőzöttségi ráta 0,6 ezrelék, a közegészségügyi igazgatóság adatai szerint a megye településeinek több mint 80 százalékában egyetlen koronavírussal fertő...
Újabb három személynél - köztük egy Kovászna megyei férfinél - mutatták ki a SARS-Cov-2 vírus B.1.1.7 jelzésű, először Nagy-Britanniában azonosított változatát Romániában - közölte ked...
A Kovászna megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) friss adatokat tett közzé csütörtökön a megye településeinek koronavírus fertőzöttségi rátájára vonatkozóan. A legtöbb helységben zö...
A Kovászna Megyei Vérközpont új programot indít a megyei tanács támogatásával, hogy a 2020-as évben Háromszéken is – mint az egész országban – megcsappant véradási hajlandóságot növelje.
A Kovászna megyei közegészségügyi igazgatóság keddi adatai szerint a koronavírus fertőzöttségi ráta tíz településen haladja meg a három ezreléket. A legmagasabb arányt, 7,6 ezreléket H...
Összesen 18,5 millió lejt kapott a kormány tartalékalapjából Kovászna megye harmincegy közigazgatási egysége az év végén. Az országos visszaosztásból utalt összeget a megye városai és ...
A téli vakáció előtt közzétett közleményében a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség áttekintette, összegezte az online oktatás hatékonysága érdekében végzett tevékenységét.
A Kovászna megyei közegészségügyi igazgatóság december 21-re érvényes adatai szerint nyolc településen kell piros forgatókönyvet alkalmazni a megyében, a koronavírus fertőzöttségi ráta...
Négy férfi sérült meg, miután a mikrobusz, amelyben utaztak egy hídfőnek ütközött az 1-es számú országúton, a Szeben megyei Keresztényszigeten. A sérülteket a szebeni megyei kórház sür...
A Kovászna megyei közegészségügyi igazgatóság december 14-i adatai alapján Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Baróton és Bodzafordulón is három ezrelék alatt van a korona...
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje kaphatja meg a második szenátori helyet Kovászna megyében, az USR PLUS Szövetség számításai szerint.
A Kovászna megyei közegészségügyi igazgatóság hétfői közlése szerint december 7-én tíz olyan település volt a megyében, ahol a koronavírus fertőzöttségi ráta meghaladta a 3 ezreléket, ...
Az Állandó Választási Hatóság közzétette a parlamenti választások Kovászna megyei előzetes eredményeit, a 214 szavazókörzetben leadott összes szavazat megszámlálása nyomán.
Pénteken közös sajtótájékoztatón számolt be az új mandátum első hónapjáról a megye vezetősége: Tamás Sándor megyetanácselnök, Jakab István Barna alelnök és Kovács Ödön megyemenedzser; ...
A Kovászna megyei közegészségügyi igazgatóság közzétette a vasárnapra, november 22-re érvényes adatokat a koronavírusos esetek számát és a fertőzöttségi arányt illetően.
Közel kétszáz új koronavírusos esetet jegyeztek Kovászna megyében szombaton – tájékoztat a prefektúra. Sepsiszentgyörgyön a fertőzöttségi ráta több mint hat ezrelék.
A Republica.ro portál utánajárt, mi lehet az oka annak, hogy az ország egyes megyéiben a hétfői napokon alig vagy egyáltalán nem jelentenek új koronavírusos eseteket. E megyék közé tar...
A We Radio megkeresésére a Kovászna megyei közegészségügyi igazgatóság közzétette az ezer főre jutó koronavírus fertőzöttek számát a megye településein az elmúlt két hétre vonatkozóan.
A Kovászna Megyei Vészhelyzeti Bizottság kedden elfogadott határozata szerint Komandón és Dálnokon október 21-től további intézkedésekre van szükség a koronavírus terjedésének csökkent...
Hétvégén – szombaton és vasárnap- 89 új koronavírus fertőzést diagnosztizáltak Kovászna megyében, a két nap alatt összesen 332 tesztmintát dolgoztak fel. Míg szombaton még 1,48 ezrelék...
Négy erdélyi megyét vezethet az elkövetkező ciklusban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott tanácselnök.
A szeptember 28-a és október 2-a közötti héten előreláthatólag a múlt héten is érvényes forgatókönyvek szerint zajlik az iskolai oktatás Kovászna megyében.
Kövesse ön is folyamatosan frissülő hírfolyamunkat, hogy elsőként értesüljön a legfrissebb információkról!
Kövesse ön is folyamatosan frissülő hírfolyamunkat, hogy elsőként értesüljön az önkormányzati választások eredményeiről!
Felvették Kovászna megyét az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt kockázatosnak minősülő területek listájára Németországban szerdán.
Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen a legmagasabb a Covid19 esetek száma, derül ki a Kovászna megyei közegészségügyi igazgatóság által szolgáltatott adatokból.
Az egészségügyi minisztérium közzétette a koronavírus-fertőzések településenkénti megoszlását, amely alapján eldől, hogy a három forgatókönyv (zöld, sárga, piros) közül hogyan kezdődik...
Tizenhat településen indít saját polgármesterjelöltet és 29 helységben lesz önkormányzati listája a szeptember 27-ei helyhatósági választásokon az Erdélyi Magyar Szövetségnek (EMSZ).
Viharok és felhőszakadások lesznek hétfőn Erdélyben és Moldvában - az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) első fokú (sárga) riasztást adott ki 19 megyére.
Egy nap alatt három személy hunyt el Kovászna megyében, az elmúlt 24 órában 26 új esetet igazoltak.
Kovászna megyében a 77 jogi személyiséggel bíró tanintézmény közül 61 van felkészülve a zöld forgatókönyv szerinti, azaz látogatásos formában bonyolított iskolalátogatásra, 16-ban hibr...
Az előző hónapokhoz hasonlóan, továbbra is Sepsiszentgyörgyön tarják nyilván a legtöbb koronavírus-fertőzöttet. Ugyanakkor emelkedett az esetek százalékos aránya Kézdivásárhelyen, Bodz...
Női kézilabda kiválósági központot hoznak létre Sepsiszentgyörgyön. Erről írt alá tegnap a Sepsi Arénában együttműködési szerződést a Román Kézilabda-szövetség, Sepsiszentgyörgy Polgár...
Mint nemrég megírtuk, tavaly Romániában csaknem 18 ezer olyan szülést jegyeztek, ahol a kismama maga is kiskorú volt. Statisztikai számítások szerint az átlagéletkoruk 15,4 évre süllye...
n a belföldi turizmus hangsúlyosabbá válik, Háromszéken is fontos felkészülni erre a változásra, a Safe Place kampányunkkal is épp azt az üzenetet erősítjük, hogy az utazni vágyók szám...
Bár a számadatok nem tükrözik, Kovászna megyét sem kerülte el a koronavírus-járvány okozta munkaügyi válság, amely még nem ért véget.
Tegnap a román nyelvből és irodalomból írt írásbeli dolgozattal megkezdődött az idei érettségi, amelyre Kovászna megyében 1390-en iratkoztak az idei, illetve korábbi évfolyamokból.
Mint a járványhelyzetben sok más alkalommal, a megyei tanács múlt heti gyűlésén elsősorban a betegellátás kapcsán kérdezhették a képviselők a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kór...
Tegnap 17.32-kor kondultak meg a kézdivásárhelyi templomok harangjai, jelezve azt a gyászos időpontot, amikor száz évvel ezelőtt Párizs mellett aláírták a magyarságot szétcincáló békediktátumot.
A Központi Fejlesztési Régió megyéi közül Szeben áll az első helyen a bruttó átlagfizetést tekintve, ami márciusban 5335 lej (3253 lej nettó) volt, a sor végén pedig Kovászna megye tal...
Prioritás a Sepsiszentgyörgy-Brassó gyorsforgalmi út elkészítése, az Erdővidéket Brassó irányába nyitó megyei út javítása egyidejűleg történik a két megyében, a vidombáki reptéren pedi...
Tegnaptól árusítanak bárányhúst a sepsiszentgyörgyi központi piacon, de a lefoglalt asztalok nagy része egyelőre üres. Kilója mindenkinél ugyanannyiba kerül, alkudni nem lehet, talán e...
Elhunyt egy 77 éves Kovászna megyei nő a koronavírus okozta komplikációk következtében – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
Az aktuális szentgyörgyi járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban nyilatkozott Antal Árpád polgármester keddi telefonos sajtótájékoztatóján: A megyeszékhely mellett Kézdivásárhely és B...