Felhívás!

A megye lakosságának 6 százalékát oltották be eddig koronavírus ellen

A megye lakosságának 6 százalékát oltották be eddig koronavírus ellen Kovászna megye

Körülbelül 12 ezer személyt, azaz a megye lakosságának mintegy 6 százalékát oltották be eddig COVID-19 ellen – közölte a Kovászna megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP).

Ágoston László igazgató szerint hétfő reggelig 11.884 személy kapta meg a koronavírus elleni védőoltást, közülük 5047-nek már az emlékeztető oltást is beadták.

Kovászna megyében jelenleg hat oltóközpont érhető el a lakosság számára, kettő Sepsiszentgyörgyön, és egy-egy Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Baróton és Bodzafordulón, ezekhez hozzáadódnak az orvosi személyzet és a belügyi/védelmi dolgozók számára fenntartott központok.

Ágoston László elmondta, hogy a Dália utcai központban a Pfizer és a Moderna vakcinát használják a lakosság immunizálására, a helyek április közepéig foglaltak, a strand területén berendezett központot pedig a pedagógusok számára tartják fent, ott az AstraZeneca oltóanyagát használják.

“Amennyiben lesz elegendő AstraZeneca vakcina, szeretnénk megnyitni a strandon működő központot más jogosultak előtt is” – nyilatkozta az Agerpresnek a DSP igazgatója.

Az oltáskampány folytatódik a kézdivásárhelyi, a kovásznai, a baróti és a bodzafordulói központokban is, a második szakaszban a kockázati kategóriába tartozók, a 65 év fölöttiek, illetve a krónikus betegségekben szenvedők kaphatják meg a vakcinát.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 2., 13:37
    ÉRTÉKELÉS: 8

    A nyilvátartás csak a Kovászna megyei lakosságra vonatkozik vagy az összes beoltottak száma, akiket a megyénkben oltottak be? Nagyon sokan jönnek más megyékből beoltatni magukat. A székelyek nem nagyon jelentkeznek oltásra. Majd a nyári szabadság alatt külföldre utaznának, de nem lesz oltási igazolásuk, akkor fognak háborogni – nagy valószínüséggel az RMDSZ-t fogják okolni, amiért csak őszre, netán télre fogják programálni őket.