Ma Kisboldogasszonyt ünnepeljük

A Nagyboldogasszonnyal kezdődő „két asszony köze” záró napjához érkeztünk, amikor a katolikus egyház Mária születését ünnepli. Ezért mondják egyes helyeken, hogy az arra érdemesek, ha ma korán reggel egyedül mennek ki a kertjük végébe, és megnézik az aranyszegéllyel díszített kelő Napot, meglátják benne Szűz Mária bölcsőjét és a körülötte levő rózsákat. Avagy magát a Napba öltözött asszonyt. Rajta kívül csak Jézusnak és az előhírnök Keresztelő Jánosnak üljük meg a földi születésnapját.

Kisboldogasszony vagy Kisasszony napját már a 7. században megünnepelték Rómában, amit I. Sergius pápa körmenet elrendelésével szentesített. Ezt a 9. században már Európa más részein is gyakorolták, a Magyar Királyságban a 11. századig visszakövethető a forrásokban, magyar elnevezése pedig a 14 századig. Kultusza a barokk korban bontakozott ki. Egyes néprajzkutatók ősi pogány őszkezdő napnak tartják.

Sok helyen az asszonyok napjának hajnalán kimentek a folyópartra, közeli dombra vagy mezőre, és – hacsak felhő nem akadályozta – ott nézték a napkeltét, miközben alkalomhoz illő népi imádságokat mondogattak. Munkatilalom is érvénybe lépett ilyenkor, különösen a sütésre, szövésre és a fonásra vonatkozólag. Ez természetesen főként az asszonyokat és a lányokat érintette, de még a fecskék sem indulnak el hosszú útjukra, bármilyen szép is az idő – igaz, már javában gyülekeznek. Ezért aztán Fecskehajtó Kisasszonynak is nevezik.

Aki nem ment misére, az fűzfavesszőt szedett a patak partján, ami eddigre éppen megérett, már nem törött, azaz hajlékonnyá, sokoldalúan fölhasználhatóvá vált, például kosárfonáshoz, kukoricaszárak összekötéséhez. Arra azonban vigyáztak, hogy a mederbe ne essenek bele, mert amint azt Halász Péter a moldvai Frumoszán lejegyezte: „Kicsiboldogasszony napján az asszonyféléknek vétek belemenni a vízbe.”

Gazdákat sürgető

A jó gazdaember inkább az eget kémlelte ilyenkor, mert a ritkaszemű eső csapadékos őszt jósolt. Ez késleltette a vetési munkálatokat, amit például Fenyéden ezen a napon kezdtek el, és ekkor verték le a diót is. Pozsony Ferenctől tudjuk, hogy a háromszéki Zabolán viszont Kisasszony napig ajánlatos volt az őszi gabonát elvetni, mivel utána hirtelen hidegre fordult az idő. „Ha jól vetsz, jól aratsz,/ Ha szép az idő, nagy termés van” – mondogatták. Máshol így fogalmaztak: „Ha szeptember tízig nem teszed a magot a fődbe/, Hadd az Istennek, hogy legyen magja örökre!” Utána a havasi román pásztorok már szabadon legeltethették nyájaikat a szántóföldeken.

Parajdon, Korondon, Sóváradon vagy Szovátán szintén Kisasszony hetét tartották a legjobb vetőhétnek. Korondon az utána következőt üszöghétnek nevezték, mert az akkor elvetett búza üszkös lesz, a rákövetkezőt szalmahétnek, minthogy az akkor elvetett búzának nem lesz hosszú, tömött szemű feje, hanem léha, üres fejeket terem, csak a szalmája hosszú, és aztán Szent Mihály hetét tartották újból jó vetőidőnek – írja Barabás László.

A mai esőtől sem kell azonban föltétlenül megijedni, mert egyrészt Vadasdon sarjútermést ígér, máshol meg ellentétes napnak tartották, miszerint amilyen az idő ezen a napon, annak az ellentéte következik be az ősz folyamán. A varságiak úgy vélték, ha Kisasszonyra nem esik le a hóharmat, még két hétig – a sóvidékiek szerint Szent Mihály napjáig – szárazak maradnak a hajnalok. Ennek viszont örültek, mert a dér „agyonütötte” a kukoricát, nem érett meg.

Sokfelé ezen a napon álltak munkába a cselédek, néhol ekkor kezdték a krumpli ásását. Farkaslakán csak eddig a napig keltették a csirkét, hogy utána ne kelljen „nadrágot szabatni” rá, egyes helyeken eddigre igyekeztek alvóra szemezni a gyümölcsfákat.

Szétáradó tisztelet

Sehol a világon nincs annyi Mária-kegyhely, mint a Kárpát-medencében, csak Magyarországon közel 180 templomot vagy kápolnát emeltek Kisboldogasszony tiszteletére. Székelyföldön Csíkrákoson, Egerszéken, Gyergyószentmiklóson (örmény templom), Hármasfaluban, Hosszúaszón, Imecsfalván, Jobbágytelkén, Kézdisárfalván (az 1817-ben épült kápolna már nem áll), Lövétén, Székelyudvarhelyen (Ugron-kápolna), Székelyvéckén, Tusnádfürdőn, Zalánpatakon, Zágonban és Zetelakán.

Imecsfalván a búcsús szentmisét idén nem a napján, hanem szeptember 9-én 11 órától tartják, Gyergyószentmiklóson szeptember 10-én 12,30-tól (homíliát mond Kovács Gergely érsek, örm. kat. apostoli kormányzó), Hosszúaszón pedig augusztus 10-én 13 órától. Kissé távolabb esik hozzánk, de a Maros völgyében fekvő Lippával szemben lévő, híres, impozáns, kéttornyú máriaradnai kegytemplomnál is ezen a napon imádkozik a legtöbb zarándok.

Kisboldogasszonynak az ozsdolaiak is fogadalmat tettek a második világháború idején, amikor a településen dúló nyolcnapos lövöldözésnek és tűzvésznek éppen 1944. szeptember 8-án szakadt vége, és az addig néma harangok megszólaltak. Az idősök a falu megmenekülésének emlékére a gyermekeikre hagyták Kisasszony megünneplését, és később bizony gyakran lehetett hallani olyan szóbeszédet, miszerint aki ezen a napon dolgozni ment, villámcsapás érte a mezőn, leégett a háza vagy a csűrje. Sőt egy alkalommal a községhez tartozó Hilibben 5–6 csűr is a tűz martalékává vált Kisasszony napján, ami különös nyomatékot adott a munkatilalomnak.

Szomszédban ünneplők

Az egyébként református Vadasdra házasság útján bekerült katolikusok a Gyulakuta melletti Bordosra mennek rokonlátogatni, vagy a székelyvéckei búcsún vesznek részt. A munkatilalmat szintén szigorúan betartó és megszegőit a kővé változó kenyértészta történetével ijesztgető varságiaknak viszont mindig a zetelaki búcsú jut eszükbe az ünnepről. „Bár a varságiak Oroszhegyről származtak, sok gazdasági, rokoni, baráti kapcsolat fűzte őket a szomszédos és viszonylag könnyen elérhető Zetelakához, így természetes, hogy Kisasszony napján néhány szekér mindig tartott Zetelaka felé, hogy utasai vendégeskedjenek a búcsúban. A varsági pap legtöbbször segédkezett a zetelaki búcsús nagymise celebrálásában, ezért Varságon csak este tartott misét” – olvassuk Bártj Jánosnál.

Mária születésnapja nem tévesztendő a névnapjával (Szűz Mária Szent Neve), amit szeptember 12-én ünnepelnek a katolikusok. Tiszteletét XI. Ince pápa rendelte el Bécs török alóli felszabadítása után, 1683. szeptember 12-ét követően, bár megtartását Róma már 1513-ban jóváhagyta. Népszokás alig kötődik hozzá, miután alig négy nap választja el Kisasszony napjától, de Székelyföldön és vonzáskörzetében ekkor tartják a székelyszállási, homoróddaróci, kökösi, székelybetlenfalvi, marosjárai hívek, valamint az altorjai és szencsendi (Pálpataka) kápolna búcsúját, de a csíksomlyói kegytemplomban is búcsús szentmisét celebrálnak.

A Kisasszony-napi munkatilalom megszegésének mondái közül Barabás László ezeket jegyezte fel a Sóvidéken:

Vót egy öregasszony a sófali hegybe. Készült sütni. Mondta a szomszéd, ne süssön, me hónap Küsasszony napja. Azt mondja az asszony, ne búsújon, míg a küsasszonyok érkeznek, addig a kenyerem kisül. Nekifogott, behevített a kemencébe. De a küsasszonyok érkeztek, s neki leégett a háza s a csűrje. (Parajd)

Volt egy öregasszony a faluba. Mondták, ne süssön ma, met Kisasszony napja. Azt mondta, míg a küsasszonyok felkelnek, ő addig kiszedi a kenyeret. De meggyúlt a kemencéje, s elégett. Ne süss Kisasszony napján, mert nem jó. (Sóvárad)

Vót egy asszony, aki Kisasszony napba szőtt. Akkó nem szabad szőni, de az asszony mégis beleült az osztovájába, hogy szőjön. Ahogy beleült, azonnal bálvánnyá változott, s a csürkék es körülötte. (Parajd)

Címlapfotó: A zalánpataki templom (Préda Barna személyes archívuma)