Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elrajtolt a szabadtéri idény Sepsiszentgyörgyön

Elrajtolt a szabadtéri idény Sepsiszentgyörgyön Életmód

A tavaszi meleg beköszöntével a szabadtéri sportok kerülnek előtérbe a háromszéki megyeközpontban, a Sepsi Rekreatív elsőként a sugásfürdői és városi teniszpályát nyitotta meg. A közeljövőben a kalandparkot és a mászófalat is igénybe vehetik a mozogni vágyók.

Hirdetés
Hirdetés

Az időjárás is kedvez a kültéri tevékenységeknek, így ezen a héten megnyílt a Rekreatív Rt. által működtetett sepsiszentgyörgyi, központi piac melletti teniszpálya is, amelyet naponta 7 és 22 óra között lehet használni előzetes foglalás alapján, ugyanakkor felszerelés bérlésére is lehetőség van. A sugásfürdői pálya ezzel szemben már március 7-én megnyílt és este 21 óráig működik.

Megnyitották a központi piac melletti pályát. Fotó: Sepsi Rekreatív Facebook-oldala

Az elkövetkező hetekben ugyanakkor megnyitják a szintén Sugásfürdőn található erdei kalandparkot is, amely összesen tíz, különböző nehézségi fokozatú elemből áll össze. A családok másik kedvenc szórakozóhelye a mászófal, amely szintén elindításra kerül a közeljövőben, 12 méter magas és 9 méter széles, a mászófelület megközelítőleg 250 négyzetméter. Összesen 16 különböző nehézségi szint van, 450 fogással. Az újdonságokról, hírekről, illetve elérhetőségekről a Rekreatív Rt. honlapján és közösségi oldalán értesülhetnek.

Fotó: Sepsi Rekreatív Facebook-oldala

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. április 5., 8:53
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Nagyon szép nagyon jó,
    Csónakázik Télapó…de , a medvéket is lelövik , úgy e?

    A viccet félretéve, a Sugás felé bicikliző, szalaadó, gombászó emberek legalább 2/3 – al megfogyatkoztak, amióta a fogorvost megtámadta a medve.Amíg Németországban, Magyarhonban egész családok bicikliznek, kirándulnak a természetben, nyugodtan, relaxálva, minket itt esznek meg a medvék, pásztorkutyák.
    Nehogy azt gondolja valaki, hogy ez normális.Ez abnormális.

  • User
    Dátum: 2024. április 5., 13:36
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ha nem tudnál róla, mondom, harmadik éve folyik az Olt híd minimálisra csökkent áteresztése az állomási Nagy Úton. Körülbelül 4 – 6 megoldás javaslat született. Az egyik életbeléptetése sem kezdődött még el. Óriási lehetőség mellett bámulnak a semmibe. Világ versenyt lehetne rendezni a városon áthaladásra, a nap bizonyos óráiban. Akik azt mondják nincs igazam, azok jobb, ha nem szólnak. A minusz-bajnokoknak is vajas lehet a kupája. Válasszatok!