Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fiatalon kiégett értelmiségiek voltak, ma laza jógaoktatók Zabolán

Fiatalon kiégett értelmiségiek voltak, ma laza jógaoktatók Zabolán Életmód

Sepsiszentgyörgyi gyökerekkel rendelkező, jelenleg Zabolán élő fiatal párról írunk: egyikük sikeres marketinges (volt), másikuk elismert ornitológus. Eddigi életük alfája és omegája közé befért a kolozsvári egyetem, karrier, a megismerkedés, egy katolikus és egy védikus házasság, a kiégés, a jóga intenzív tanulása és gyakorlása Indiában, az önismeret útjain való lépegetés. Jelen életük pedig az egyszerűségről és az emberi kapcsolatok felértékeléséről szól.

Hirdetés
Hirdetés

A 34 éves Nórával és és a 39 éves Zoltánnal, vagyis a Benkő házaspárral a zabolai kastélykertben találkozom, ugyanis egy ideje – ha igény van rá – a kastély vendégeinek is jógaórákat tartanak. Még mielőtt rátérnénk életük történetére, első találkozásunkkor egy kicsit berántanak abba világba, ami annyira megfogta őket: együtt jógázunk a kastélykertben. A környezet csodás, virágos gyep a tó mellett, a vízen tőkésréce úszkál, tágas tér, madárcsicsergés, szelíd napfény, nyugalom körülöttünk.

Nóra és Zoltán felváltva oktat: figyelnem kell minden mozdulatra, a testtartásra, a légzésre, a kettő összehangolására. A gyakorlatsor végén pedig hangfürdőben részesülök – több hangtál hangjaival rezonálok magam is. Mélyen a pillanatba gyökerezem. Beszélgetésünket az otthonukban folytatjuk. Nóra és Zoli november óta a Zabolával összenőtt Páván, egy 1958-ban épült házban lakik: az épületbennincs semmi extra, de 25 áras telken fekszik, hatalmas gazdasági udvar tartozik hozzá, a csűr mögött kert, a kert végében az erdő – pont ilyet kerestek. A patak is megvan, ami szintén fontos kelléke volt az álomháznak, csak az utca túloldalán folyik.

Fotó: Bodor Tünde

Nóra és Zoli jövőt barkácsolnak 

A birtok tág teret nyújt az alkotói energiák kibontakozásához, hiszen Benkőék szeretnek barkácsolni, a régiből újat kreálni; ami másnak hulladék, nekik érték, mely új formában folytatja életét. Körbevezetnek az udvaron, rajta deszkából készült masszív gazdasági épülettel. Benne az egykori nyári konyha, melynek egyik végében most szauna kapott helyett, az emeleten egy vendégágy. Odébb a szerszámok helye, illetve a szekértároló.

Nem is egyet örököltek: kisebb, nagyobb, sőt csuklós is akad közöttük. Muzeális értékek, kapósak is lennének, már jelezték vásárlási szándékukat az ismerősök, de nem, nem adnak tovább rajtuk, mert majd felújítják őket s valamilyen funkciót is találnak nekik. Egy másik helyiségben a kipofozásra váró régi bútorok, a házból egyéb megmentett értékek sorakoznak. A hátsó kertbe vezető átjáróban egy pihenőhely is van a kerti munkában megfáradt embernek.

A házat úgy vették át, hogy azonnal beköltözhettek. A fészerben maradt annyi tűzifa, hogy a telet kihúzták vele – örvendeznek –, a padlás megrakva szénával, ezt mulcsnak, talajtakarónak használják a kertben, ahol ágykeretből, vagy régi bútorból kialakított magaságyásokban pici veteményeskert virul. Idővel lesz egy magasdombágyás is, félig földbe ásott melegház, tavacska, kacsák. „A szomszédok vakarják a fejüket, amikor látják, hogy mibe vágunk bele, de mi úgy vagyunk, hogy hibázni nem hibázhatunk, csak tapasztalatot gyűjtünk” – derül Zoli.

Mindehhez kevés pénz és sok munka kell, ami tökéletesen beleillik Nóráék világképébe: az az ötletük támadt, hogy a workaway rendszeren keresztül önkénteseket hívnak, akik szállás, kaja és a kultúramegismerési lehetőségének fejében hajlandók segédkezni akár az építkezésben, akár a kertészkedésben. Ugyanis Benkőék Zaboláról nem terveznek továbbköltözni. Korábban laktak Csíkszeredában, küszködtek az egzisztenciateremtéssel Csíkszentgyörgyön, végül aztán feltették maguknak a kérdést: két háromszéki miért is nem Háromszéken keres otthont magának? A birtokban benne van a kolozsvári garzon és a csíkszentgyörgyi örökölt telek és ház ára, amiből nemcsak otthont, hanem egy élhető jövőt is teremtenek.

Fotó: Bodor Tünde

Tiszta lapokkal játszanak

Nóra mondja: „kommunikáció és közkapcsolatok szakon végeztem Kolozsváron, majd marketingesként dolgoztam több szervezettel, intézménnyel, nagy fesztiválok marketingjében is közreműködtem. Tréneri diplomával önismereti műhelymunkákat is tartottam. Sokat önkénteskedtem, szóval elég fárasztó tempóval éltem akkor, de látszata is volt: már saját kis céget is alapítottam egy csoporttársammal, mikor minden tervem romba döntötte a Covid-járvány. A néhány hónapos kényszerszünet alatt rájöttem, én nem akarok tovább a szakmában maradni, ellenkezik az életfelfogásommal valakit a fogyasztásra rábírni, rátukmálni valamit, amire esetleg nincs is szüksége. Hiszen én minimalista vagyok, pénzt alig költök, a ruhásszekrényem tartalma elfér egy kisebb bőröndben”.

„Amikor megismertem Nórát, fapados biológus voltam – mutatkozik be Zoli. Megvolt egy nagyon szűk szakterületem, amiben jó voltam: biológiai és ökológiai tanulmányokkal a hátam mögött tagja és alkalmazottja voltam a Román Madártani Egyesületnek, társszerzője voltam a romániai költőmadár atlasznak és a romániai madárvöröslistának, vezetőtanácsi tag voltam a kontinensszintű közönséges madármonitoringnak, képviseltem Romániát az európai madárszámlálási tanácsban. Aztán rájöttem, hogy ez az életstílus árt az egészségemnek és nem fér össze az általam tervezett családdal. Minden tisztségemről lemondtam. Most szabadúszóként dolgozom a Madártani Egyesületnek, jelenleg egy kerecsensólyomvédelmi-program keretében költőládákat erősítünk fel magasfeszültségű oszlopokra. Ezt is meg tudom csinálni, de ha kell, akkor adatot gyűjtök és elemzek”.

Fotó: Bodor Tünde

Zoli és Nóra a Tinderen (társkeresőn) ismerkedtek meg: tiszta lapokkal játszottak, házasság lett belőle. Majd nemsokára elutaztak Indiába és jógiknál keresték a tudást.

Ennek előzményeire Nóra világít rá. „Szüleim elváltak, de mindketten nyitottak voltak a keleti tanok felé. Elég korán nekem is kezembe adtak ilyen témájú könyveket. Kolozsváron akro(batikus)jógára is jártam, de érdekelt az élménypedagógia is. Zolival együtt az utóbbi témában bejelentkeztünk egy tíznapos képzésre, amelyen brazilok, belgák és indiaiak is részt vettek. Tudatosan kerestük utóbbiak társaságát, mert szándékunk volt elutazni Nepálba. Zoli ezen a tanfolyamon kérte meg a kezem. Végül négy indiaival összebarátkoztunk és ők meghívtak India északi és déli részébe.” Indiába már mint Benkő házaspár utaztak.

Áldoztak a földnek, víznek, tűznek, levegőnek, hogy együtt élhessék le életüket 

A védikus szertartást a barátok szervezték meg nekik India 80 legszentebb Shakti-templomának egyikében (amelyeknek elég morbid, Shakti istennőhöz fűződő mitológikus története van). Egy hegy tetején volt a templom az alacsony Himalájában, egyik oldalon kilátás a magas Himalája csúcsaira, másikon a Gangeszre. El lehet képzelni?

Fotó: Benkő Nóra

A barátok tradicionális esküvői öltözetet is kölcsönöztek a menyasszonynak és a vőlegénynek. Nóra és Zoli az ismerősökkel mentek fel a Kundjapuri Devi templomba, ahol a szertartásvezető sokáig mantrázott, aztán pedig engedélyt kért a természet elemeitől, az égtől, földtől, víztől, tűztől, hogy ők ketten együtt élhessék le az életüket. Ennek érdekében minden elemnek áldozatot mutatott be. Majd ők tettek nyolc „ígéretet” egymásnak – magyarul. „Nórának többek között azt kellett megígérnie, hogy ezután minden férfira úgy tekint majd, mint egy fiútestvérre. Nekem pedig azt, hogy ezután minden nőre úgy tekintek majd, mint a lánytestvéremre” – meséli derülten Zoli.

Ugyanakkor nem túl régi szokás Indiában, de nagyon elterjedt, hogy a fiatal házasoknak egy fát kell elültetniük, mely majd gyermekeiknek oxigént termel. Így Benkőék jövendő gyermekeinek fája van több ezer kilométerre innen. A fiatal házasoknak életre szóló szép élmény marad a szertartás és az a lelkiállapot, amit akkor, ott megéltek. 

Ha már elmegyünk Indiába, hozzunk valami értéket

Az út nem öncélú volt: azzal a szándékkal vágtak bele, hogy értéket hozzanak haza, ez pedig számukra a tudás. A fiatalok annyi időre mentek ki, amennyit megengedett a vízum: három hónapra, ebből két hónapig heti hat napon át reggel 5-től estig a jógaiskolában tanultak, elméletet és gyakorlatot egyaránt. Mindenekfölött pedig elfogadást és nyitottságot, mert ott „rengeteg elmélet van. Nincs egyetlen igazság, sok alternatív igazság van. Egyik tanár egy fogalmat egyféleképpen magyarázott, a másik meg másképpen. Kaptunk tehát egy összképet arról, hogy mi minden lehetséges, hányféle értelmezése van a dolgoknak, jelenségeknek. Rugalmasságra kényszerültünk” .

Konkrétan és átvitt értelemben is rugalmasságot tanultak. Mert, mint Zoli mondja, azon túl, hogy ő is az önismeret útját járja, elsősorban azért kezdett el jógázni Nórával, mert sok baja volt magával a testével: rossz volt a testtartása, beesett a mellkasa, hátfájdalma volt. Most már nincs, már jól érzi magát a testében, és ezt szerinte a jógának köszönheti: nemcsak az ászanáknak (különböző testtartásoknak), amik a befeszült izmokat, a testbe rögződött traumák lenyomatait oldják, hanem a légzőgyakorlatoknak, azok nyugtató, harmóniateremtő hatásának is. Az Indiában tapasztaltak és tanultak hatására ma mindketten rábízzák magukat az élet áramlására, a folyamatokra, nem siettetnek, nem erőltetnek semmit, hiszen a jógafilozófia alapelve az agresszivitás elkerülése, elsősorban magunkkal szemben.

Fotó: Benkő Nóra

Tanít a kert, a föld, két kutya

A kétszobás ház konyhájában, ahol a mindennapok zajlanak, a tűzhely fölött megmaradt a „történelem”,  az előző tulajdonosok idejéből és ízlése szerint való falfestés. A padlásra befészkelt a kerti rozsdafarkú, kedves pityegése behallatszik a szellőzőn. Vezetékes víz nincs a házban, de a pattogó kályha, a tálban mosdás intimitása mögött elenyészik a nagyvárosi stresszes életforma, már nem is hiányzik Benkőéknek.

Azon kívül, hogy a kertben permakultúrával kísérleteznének, hogy vendégeket fogadnának közösen elvégzendő munkákhoz, hogy közösségi teret alakítanának ki mindamellett, hogy most csapatépítőket és jógaórákat tartanak ott, ahová hívják őket, Zoli és Nóra arra készül leginkább, hogy kiegyensúlyozott, életét tudatosan élő, a légynek sem ártó ember legyen – mi több, jó szülője a várva várt gyerekeknek. Ez is nagyon tudatos döntés volt.

„Kicsi koromban biológus, pontosabban herpetológus akartam lenni, a gyíkok, békák érdekeltek, de az egyetemen nem létezett ezt a szakágat kutató csoport, így a viselkedésökológiát tanulmányozó madarász-csoporthoz csatlakoztam – és egy életre megfertőztek. Ám az életem terepbiológusként olyan volt, hogy áprilistól októberig szinte mindig vagy a tengeren, vagy a hegyekben, vagy a Duna-deltában, hotelszobáról hotelszobára vándorolva. Olykor több száz kilométert is levezettem egy nap alatt, a hegyekben is sietni kellett egyik megfigyelő adatgyűjtő pontról a másikra – egyszer Nóra nyitotta fel a szemem, hogy ez nem olyan kellemes és pihentető, mint amilyennek látszik. Aztán ahogy egyre eredményesebb lettem a munkámban, egyre többet kellett ülnöm irodában, számítógép előtt. Ehhez hozzáadódott a megfelelési vágyam, a bizonyítási kényszerem – mindezek egyenes úton vezettek a kiégéshez. Rájöttem, hogy ez a munka nem fér össze a családdal.”

Fotó: Bodor Tünde

Ekkor mindketten az intenzív önismereti munka útjára léptek. A jógát sem életfilozófiaként használják, hanem eszközként, taglalja Nóra, akit Zoli hozott le a földre tudományos szemléletével, míg ő maga a spiritualitást, az önismereti eszköztárat, a művészi oldalt tette hozzá a közös élethez. Mindezt a pszichodráma karolta át, melyet mindketten már több száz órában tanultak és még tanulnak. Nóra szerint ennek is tulajdonítható, hogy felgyorsult az életmód váltásuk, feldolgoztak gyermekkori traumákat, felismerték azt, honnan jönnek szorongásaik – bár ez még sokáig ad munkát a jövőben is. 

Az a céljuk, hogy egyénileg fejlődéshez segítsék az embereket, hogy felismerjenek magunkban valamit, amit addig nem tudtak; és akkor a legboldogabbak, amikor egy foglalkozás, vagy csapatépítő után valaki egy „aha” pillanatról számol be, és azt hazaviszi. Nóra mondja: „Nagy tanítónk az udvar, a kert, a két kutya, Laska és Borzi. Most már tudjuk, hogy kutya kötelességünk kivenni a szabadnapot is, beszélgetni.”

„Olyan könnyű azt mondani, hogy magunkra figyeljünk – teszi hozzá Zoli –, de ez évek kemény munkája, és csak folyamatos edzéssel megy. Az nagyon lelkesít minket, hogy ha oda tudunk hatni, hogy bár egy csipi-csupi lépést megtesz valaki. Ha csak annyit is, hogy helyesen lélegzik. Nem világosodtunk meg, és nem akarjuk ráerőltetni valakire, hogy ugorja át a szakadékot. Jó lesz az úgy is, ha csak átcsúszik hason.”

„A pszichodráma-képzés, ami ugyanakkor önismereti csoport is, a legnagyobb befektetésünk. És bár a család azon a véleményen van, hogy a pénzt nem felélni, hanem gyarapítani kell, én úgy fogom fel, hogy az anyagi érték mellett nem tekinthetünk el attól, hogy nemkívánatos elemei is vannak a családi örökségnek, például transzgenerációs traumák. Így az is rendben van számunkra, hogy egyikkel dolgozunk a másikon. Azzal, hogy önmagunkba fektetünk, olyan jövedelmi források felé is kitapossuk az utat, amelyek egyaránt egészségesek számunkra és jövendő családunk számára is ” – mondja ki a végszót Nóra.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük