Felhívás!

Vártunk téged

Vártunk téged Kovászna megye

A napokban jelent meg a kézdivásárhelyi Ambrózia Kiadó 17. kötete, Jánó Erzsébet Vártunk téged című emlékirata. A szerző, dr. Jánó Erzsébet (1920–1999) megbecsült belgyógyász orvosa volt Felső-Háromszéknek, aki nyugalomba vonulása után belső késztetésre és külső biztatásra megírta a háborús évek történetét.

A mű hiteles elbeszélése Kolozsvár 1944. júniusi bombázásának, majd az orvosi egyetem nyugatra való menekítésének, illetve a fiatal orvosházaspár próbatételeinek, de annak a beteljesülésnek is, amit a Németországban született fiuk jelentett számukra.

„Vaskó, te talán nem is tudod, hogy mikor arra kértél, írjam meg háborús bolyongásaink történetét, tartalmat adtál napjaimnak, tartalmat a nyugdíjazásom óta kissé széthullott életemnek, hiszen mindig szerettem volna írni, póz nélkül és lehetőleg őszintén. Lehet, hogy naivság az őszinteséget keresni. Hogy mégis mindig kerestem, azért volt talán, mert közeli hozzátartozóim, ismerőseim és magam között olyan kapcsolatot szerettem volna, ami mélyebb összefüggéseiben mutatja meg a dolgokat“ – így kezdi emlékiratát a szerző, Vaskó fiához fordulva, és a két évig tartó bolyongást követő hazaérkezés elbeszélésével fejezi be.

A Kolozsvárra való hazaérkezés után nem sokkal, 1946 októberében Felső-Háromszéken talál otthonra a Jánó-orvosházaspár. „Amikor ideértünk, érdeklődve néztem a soha nem látott háromszéki tájat, s olyanféle érzésem volt, hogy sokáig, nagyon sokáig fogok élni és dolgozni új hazámban“ – zárul Jánó Erzsébet emlékirata, amelyet egyik értékelője, Lackovits Emőke így ajánl az olvasóknak: „Megrendítő és nagyon szép írás, amely mind tartalmát, mind igényes megformálását tekintve mindenképpen méltó a megjelentetésre. Azt gondoljuk, hogy ez a szép, tartalmas írás tanulságul szolgálhat a csüggedőknek, az örök pesszimistáknak, az elégedetlenkedőknek, a hiányos szeretetben élőknek. (…) A szeretet mindent legyőző ereje sugárzik valamennyi mondatából, mellette pedig az élet kimondhatatlanul erős tisztelete, és az anyaság semmivel össze nem hasonlítható öröme őszinte főhajtásra késztethet minden olvasót.“

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.