Hirdetés
Hirdetés

Szélsőségesek a végeken

Szélsőségesek a végeken Kovászna megye

December 1-jét, a Nagy Egyesülést ezúttal is a szokásos ceremóniával ünnepeli meg a helyi román közösség. Az lenne jó, ha ezúttal elmaradnának a meglepetések.

Hirdetés
Hirdetés

A prefektúra megbízásából a Helyi Katonai Parancsnokság a főszervezője az alkalomhoz kapcsolódó ünnepségeknek, melyek a következő menetrend szerint zajlanak: 9 órakor a megyeközpontban a Mihai Viteazul szoborcsoportnál, 12 órakor Kézdivásárhelyen a Szentlélek leszállása templomnál, a keresztnél, Kovásznán 13.30-kor a Román katona emlékművénél. Bár Kézdivásárhelyre bejelentkezett a Calea neamului Egyesület, Szentgyörgyre pedig az Új Jobboldal, a törvény betűje szerint (2016/206) hivatalos ceremónia keretén belül az erre kijelölt intézmények koszorúzhatnak, majd az ünnepség után, a protokolláris formaságok mellőzésével más egyesületek, intézmények is elhelyezhetik koszorúikat.

Az évfordulóra készülődve november 30-án 19 órától lezárják a Gábor Áron utcai parkolót, december 1-jén 9.30 és 11 óra között pedig forgalomkorlátozásra kell számítani. A román nemzeti ünnep alkalmából csütörtökön este a prefektúra bált is rendez a szentgyörgyi Leonor Ballroom rendezvényteremben, a beugró 200 lej. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. november 29., 13:35
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Ünnepeljenek, de a szélsőséges, rasszista beszólásokat, cselekedeteket büntessék börtönnel!!!!!
    Hogy van az, hogy a rendőrség/ csendőrség elkiséri/védi ezeket a rasszistákat????
    Hagyják magukra, hogy gyűjtsenek be pár pofont, akkor a jövőben otthon maradnának!!!