A hősökre emlékeztek

A hősökre emlékeztek Kovászna megye

Vasárnap több ezren adóztak a két világégés során az Úz-völgyében elesett katonák emlékének. A Kárpát-medence különböző szegleteiből felkerekedő zarándokok ezúttal is méltóságteljes ünnepség keretében rótták le kegyeletüket a haza oltárán magukat feláldozó hősök végső nyugvóhelyén. Közülük eddig 845 személyt sikerült beazonosítani. A csíkszentmártoni önkormányzat jóvoltából neveiket immár a temető kerítésére rögzített gránittáblák őrzik.

Már kora reggeltől folyamatosan érkeztek a megemlékezőket szállító személyautók és autóbuszok Dormánfalva (Dărmăneşti) irányából, de szép számmal akadtak olyanok is, akik az éjszakát a patak partján felhúzott sátrak valamelyikében töltötték. Köztük az 1944. augusztus 26-án itt lezajlott harcok egyetlen még életben lévő résztvevője, a sepsiszentgyörgyi Bartha Misi bácsi is. A fölötte eltelt 94 esztendő ellenére ugyanis lánya és unokája kíséretében még mindig a helyszínen emlékezik meg elesett bajtársairól.
A rendezvény nyitányaként nemzeti imánk akkordjaira, Nagy Zoltán, Préda Barna és Szima Csaba, korhű honvédegyenruhába bújt háromszéki hagyo­mány­őrzők tisztelgése közepette 12 órakor a sírkertben felvonták a magyar zászlót.
„Itt nekünk is fel kell nézni az égre, és hálát kell adni azért, hogy voltak olyan hőseink, akik a bátorság próbáját kiállták. Ezek az emberek székely fenyőktől tanulták a helyben maradást, a kitartást, az egyenességet… Ezek a hősök megvédték azokat, akiknek nem volt erejük harcolni. Az otthon maradottakat, a gyerekeket, a nőket, mindenkit, aki akkor csak bennük bízhatott. Nem árulták el a hazát és nem álltak át a győztesek oldalára szolgálni, mert nem olyan nép vagyunk, aki a széljárást követi. Az utolsó életben lévő úz-völgyi veterán,  a 94 éves Bartha Misi bácsi úrvacsorát veszEzért az emlékezésnek ezekben a perceiben vegyünk példát őseinkről, a fenyők egyenességéről és élni akarásáról. Mert ha Isten velünk, ki ellenünk” – hangzott el többek között az ökumené jegyében megtartott szentmisén, amelyen az elesettek lelki üdvéért és a magyarság megmaradásáért imádkoztak.
Az Úz-völgyi temetőkertben a haza szent szabadságáért egykor életüket adó őseinkre, hőseinkre emlékezünk. És ezek az alkalmak mindig különleges érzelmeket indítanak meg bennem, hiszen nemcsak a múltba vezetnek vissza, hanem a jelen gondjainak, jövőt biztosító megoldásainak keresésére késztetnek. Az a dolgunk, hogy a múltból tanulva, a jelenben jövőt építsünk magunknak – hangsúlyozta felszólalásában Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere.
A közös főhajtás folytatásaként a magyarországi Hévízgyörk népviseletbe öltözött asszonykórusa, valamint a kovásznai férfidalárda katonadalokat adott elő. Záró mozzanataként pedig a jelen lévő szervezetek, vitézi rendek, hagyományőrzők és magánszemélyek az 1994-ben emelt emlékműnél elhelyezték a kegyelet koszorúit.
Az idei ünnepség sajátos mozzanataként az egykor itt harcoló és a tavaly Sepsiszentgyörgyön elhunyt dr. Szőts Dániel emlékét őrző mellett még két, hozzá kapcsolódó kopjafát is felavattak. Amint azt Nagy Zoltán hagyományőrzőtől és ötletgazdától megtudhattuk, az egyiket Incze Pál, szárazajtai, a másikat pedig Pál Sámuel málnási tanító tiszteletére állították. Hármuk élete ugyanis születési és elhalálozási évük, közös iskolájuk, barátságuk, egyszerre és egy helyre történt besorozásuk, az Úz-völgyében teljesített szolgálatuk és itt átéltek alapján egyaránt összekovácsolódott. Éppen ezért Balázs Antal, Sepsiszentgyörgyön élő nyugalmazott tanító, fafaragó, saját elmondása szerint készségesen és nagy örömmel tett eleget Nagy Zoltán felkérésének, és készítette el a helyszín örökös tiszteletbeli térparancsnoka, vitéz Szőts Dánielé után a másik két kopjafát is. Az eseményt a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör fellépése tette emlékezetesebbé.
A közülünk örökre eltávozott dr. Szőts Dániel már nem oszthatta meg velünk nemzeti öntudatot sugárzó és helytállásra ösztökélő gondolatait. Legendássá vált alakját azonban az orvosi hivatását Magyarországon gyakorló és a helyszínen jelen lévő lánya segítségével felidézhettük. Elmondása szerint édesapja a rosszemlékű kommunista rendszer tiltása ellenére öccsével együtt már gyerekkorukban elhozta őket e magyar vérrel megszentelt helyre. Így ennek története a tudatukba és szelleme a lelkükbe ívódott. Mindezért hálával tartozik neki, és ugyanakkor büszke arra, hogy fáradozásai nyomán ma már az Úz-patakából kigörgetett hatalmas kő emlékeztet az elesettekre.
A hely szellemének hatására fakadó gondolatait Csíkszentmárton polgármestere is megosztotta velünk. Beszélgetésünk során nem rejtette véka alá, hogy a háború poklát katonaként megjárt apai és anyai nagyapjától gyermekkorában hallott történetek ösztökélték a sírkert rendbetételében és gondozásában betöltött szerepének elvállalására. És az egykori első és második világháborús hadszínterein szerzett tapasztalata. Az ott élő emberek ugyanis tisztelik és ápolják még az egykor ellenséges táborban szolgálatot teljesítő áldozatok emlékét is, valamint gondozzák a sírjaikat. Ez számára követendő példa volt, ezért itt is megörökítették az ellenség soraiból életüket vesztettek neveit. Legalábbis azokét, akiknek eddig sikerült a személyét azonosítani. A tizenkilenc orosz mellé így került fel román név a kerítésen elhelyezett gránittáblák egyikére.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.