Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés
A festészet és az orvostudomány bűvöletében

A festészet és az orvostudomány bűvöletében

Van, akinek már rögtön a születése után eldől, hogy milyen szakmában fog jeleskedni: lehet ezt a csillagok állásával, netán a szülők folyamatos befolyásával magyarázni. A tény viszont változatlan, hogy a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban dolgozó dr. Péter Ágnes Orsolya érsebész esetében is már zsenge korában eldőlt, hogy ő embereken fog segíteni, és az édesapja által mindig tisztelettel emlegetett „orvosi körnek” lesz a tagja. A fiatal orvosnővel beszélgettünk életéről, álmairól, hobbijáról, hivatásáról, és így tudtuk meg, hogy az „éröltések” mellett szabadidejében portrékat fest, illetve az is kiderült róla, hogy hajszál híján hivatásos sportoló lett.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Óvodások meséi

Óvodások meséi

A Cseperedő rovatban idén is közzé tesszük a Hófehérke Napközi Otthon által meghirdetett , 4. Csöppnyi családkalandok meseíró és -illusztráló pályázat győztes munkáit. Elsőként a kézdivásárhelyi 3-as Számú Napközi Otthon Pillangó középcsoportjának alkotását olvashatjátok el. A jövő héten a Csodagitár mesét jelentetjük meg, melyet a megyeszékhelyi Pinocchio Napközi Otthon Csillag nagycsoportjának óvodásai szőttek. Jó szórakozást!

Átfogó műveltségi vetélkedő

Átfogó műveltségi vetélkedő

A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum és a Natura Schola Egyesület közös szervezésében zajlott a Csillagösvényen interdiszciplináris vetélkedő. A diákok csapatban mérték össze tudásukat, ügyességüket több műveltségi területen. A vetélkedő a Fenntartható turizmus a fejlődésért nemzetközi éve téma köré épült, a csapatoknak az ehhez kapcsolódó ismereteiket, jártasságukat kell bizonyítaniuk.

Közös úton

Közös úton

Gunagriha jelentése Istent nagyon szerető, sok-sok isteni tulajdonság lakótemploma. A nagy spirituális mester, Sri Chinmoy adta e nevet kiemelt tanítványának. Gunagriha tanításaira annyian voltak kíváncsiak a múlt pénteken, hogy az eredeti helyszínről – a Székely Mikó kollégium aulájából – el kellett költöztetni az előadást, amely Kovács István lelkész meghívására végül az unitárius templomban találta meg a helyét.

Tanév végi számadás

Tanév végi számadás

A Nicolae Colan Általános Iskolában május 29. – június 2. között került sor az idei tanév „Iskola másként hetére”, amelyet tematikus napokból építettünk fel. Vetélkedőkkel kezdtük a hetet, így diákjaink már kora reggel „összemérhették” ismereteiket különböző versenyszámokban: műveltségi, nyelvi és irodalmi, országismereti, történelmi témák közül választhattak, sőt asztalterítési versenyre is több csoport jelentkezett – munkájukat szaktanár bírálta el.

Történetek a mindennapokról

Történetek a mindennapokról

A megyeszékhelyi Hófehérke Napközi Otthon által meghirdetett 4. Csöppnyi családkalandok nevet viselő megyei meseíró és -illusztráló pályázatra 15 magyar és 3 román mesével neveztek be az óvodások. Az ünnepséggel egybekötött eredményhirdetésre és díjátadásra kedden került sor, ahol meglepetésként a már iskolás gyerekek olvasták fel azokat a meséket, amelyeket pár évvel ezelőtt, óvodásként írtak a csoportjukkal.

Tények és tévhitek

Tények és tévhitek

Nem hinnénk, hogy prof. dr. Csapó János, a debreceni, kolozsvári, csíkszeredai egyetemek élelmiszertudományi tanszékeinek előadója valaha is beférkőzhet a homeopátia, a fényevés, a vegetarianizmus híveinek kegyeibe, miután tételesen cáfolta azokat a tévhiteket és áltudományos állításokat, amelyek háborítatlanul tenyésznek a világhálón. A Sapientia EMTE szentgyörgyi tagozatán tartott múlt heti előadásában a pi-vizet, a méregtelenítés, lúgosítás kérdését, a koleszterint és a tengeri sót vette górcső alá, ebből szemelgetünk.