Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Közös összefogás

Tanösvényt alakítottak ki a zabolai Csipkésben a Kós Károly Szakképző Líceum diákjai a Művészeti és Népiskola, valamint a helybéliek támogatásával.

Az elmúlt héten lezajlott az Odor-tanösvény kialakításának a legnehezebb része, a 6 tájékoztatótábla felállítása. A projekt kivitelezésében az iskola 21 tanulója vett részt Komán László és Gajdó Ödön tanárok irányításával. A munkába helybéli lakosok is bekapcsolódtak, Köllő Zsolt Ágoston tanár pedig szakmai segítséget nyújtott.

„Tanulóink hozzáállása kifogástalan volt. Annak ellenére, hogy sokat dolgoztunk, jutott idő a szórakozásra is a délutáni–esti órákban. A fiúkra hárult a munka neheze: az ásás, az anyagkihordás a hegyre, a betonozás és összeszerelés, de a lányok is dolgoztak: kézvonóval eltávolították a fák kérgét, lekezelték a pannókat tartó fákat lenolajjal, és a konyhai tevékenység is őket illette meg. Ezenkívül ismerkedtünk a környék növény- és állatvilágával. Este a táborral szembeni futballpályáról nézegettük és azonosítottuk a csillagokat és a csillagképeket, tájékozódtunk a Nap állása és a Sarkcsillag szerint. Elhatároztuk, hogy a következő iskolai év első hetében, a hidegek beállta előtt folytatni fogjuk a tanösvény alakítását, visszajáró táborozókként fejlesztjük és karbantartjuk azt. Tanulóink rengeteg ismerettel gazdagodtak ,és újból megtapasztalták a közös munka örömét” – írta beszámolójában Komán László iskolaigazgató, aki ezúton mond köszönetet a támogatóknak: a megyei tanácsnak, a Pro Zabola Egyesületnek, a zabolai református egyháznak, a Perspektíva Alapítványnak, a Bertis cégnek és a szentgyörgyi Citroen kirendeltségnek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük