Felhívás!

A kulcs: a megfelelő hajszálérkeringés

A kulcs: a megfelelő hajszálérkeringés Életmód

Regőczi Gábort, az Elixor cégcsoport egyik igazgatóját arról faggattuk, hogyan tud segíteni a pulzáló mágnesterápia az egyes egészségi bántalmaktól szenvedő embe­reken.

A magnetoterápiát, mint sok más módszert a gyógyításban a természettől leste el az orvostudomány, miután évezredek óta megfigyelték, hogy a Föld egyes pontjain energiával töltődik az ember, illetve jelentősen javul az egészségi állapota. Az I. világháború során már tudatosan alkalmazták a katonák sérüléseinek gyógyítására, hiszen jelentősen lerövidítette a törések, sebek gyógyulását. Az alapelv igen egyszerű, amelyre az Elixor terápia mechanizmusa is épül: váltakozó polaritású mágneses térben javul a hajszálerek állapota, valamint a vérkeringés (a szöveteken és izmokon belül is), így sokkal több oxigén és tápanyag jut el a különböző szervekhez. Azt vették észre, hogy a mágneses terápia alkalmazása után sok esetben kellett változtatni a gyógyszerek adagolásán, vagyis csökkenteni az adagot, mert az hatékonyabban hasznosult, ezáltal kevesebb is elég volt a hatás eléréséhez.

– Számunkra az az igazi siker, amikor a beteg saját orvosa javasolja, hogy a tapasztalható jobbulás miatt csökkentsék az előírt gyógyszerek mennyiségét – jelentette ki Regőczi Gábor.
A több évtized óta tartó kutatás során a tudomány mára azt is felfedezte, hogy milyen frekvenciák hatnak optimálisan az egyes szervekre.

Nem old meg mindent, de megalapozza a jó egészséget
Az Elixor terápiát kifejlesztő csapat olyan szakemberekből állt össze, akik már évtizedek óta kutatják, fejlesztik, hogy hogyan lehet minél hatékonyabban gyógyítani a Föld mágneses energiáinak felhasználásával. Fő céljuk a segíteni akarás a mai halmozott stressznek kitett embereken, akik mind testi, mind lelki szinten leterheltek, valamint a táplálkozásuk sem az ideális. Az Elixor terápia nem old meg mindent, de keringéstámogató funkciójával az egészségünk egyik legfontosabb alapköve. Európában közel 20 ezer ember használja már a csúcstechnológiájú Elixor pulzáló mágnesterápiát, amelyből egy nemzetközi követőprogram keretében Európán belül közel 10 ezer felhasználót monitoroz háromhavi rendszerességgel.
– Büszkék vagyunk arra, hogy Romániában egy olyan profi partnerrel működhetünk együtt, mint az IMS vállalat, amely együttműködésnek köszönhetően mára már Romániában is több, mint ötezer ember használja az Elixor terápiát napi szinten. – mondta Regőczi Gábor.

A keringés javítása nem oldható meg rendszeres mozgással?
A mozgás hosszú távon nem befolyásolja a hajszálérkeringést – hallottuk a meglepő választ Regő­czi Gábortól. Vannak élsportolók, akik 35 éves korukra emberi roncsok, mert izmaikban nincs megfelelő keringés. De gondoljunk csak azokra, akik fiatalon halnak meg sportolás közben. Igaz, ennek hátterében genetikai eredetű betegség is állhat, de a vizsgálatok arra mutatnak, hogy igen kis mértékben okolhatók genetikai eredetű problémák az ilyen tragédiákért. A keringési elégtelenségre való hajlamot a hideg kéz és láb jelzi, s ez már szinte predesztinálja az embert a későbbi súlyos betegségekre. Ha ehhez még hozzájárul a jelentős érszűkítő hatással rendelkező dohányzás, akkor fokozott mértékben rakódnak le a méreganyagok az erekben. A test egy nagy erőmű, amelynek a legkisebb eleme a sejt, de ha ezek a sejtek a keringés által nem kapják meg, ami jár nekik, bojkottálják az egész erőmű működését.

Az emberek többsége nem látja át saját szervezetének működését. Hiába szedik a sok táplálékkiegészítőt és vitaminokat. A bélfalon lévő lerakódások megakadályozzák a felszívódásukat. Ezért árulják sokszor a legjobb minőségű vitaminokat és hasonló termékeket MLM, direkt értékesítésű rendszerben, ahol személyesen találkozik az eladó és a vevő egymással, és el tudják magyarázni az összefüggéseket a jövendő felhasználóinak.

Fontos a természetes vitaminok bevitele, mert a szintetikus vitaminok molekulaszerkezete igen in­stabil, ezek a szervezetbe jutva könnyen átalakulnak, s ahelyett hogy antioxidánsként működnének, szabadgyökökké alakulnak és pusztítanak.

Ha romlik a mikrocirkuláció – s ehhez kétség nem fér, hiszen 40 év fölött ez természetes folyamat – a perifériás testhőmérséklet csökken, mivel a rossz keringés miatt egyre inkább megközelíti annak a helyiségnek a hőmérsékletét, amelyben tartózkodik valaki. Normális esetben 35-36 Celsius-fok a bőrfelületen mért testhőmérséklet, ehhez képest akár 12 fokkal kevesebb is mérhető a kézen vagy a lábon, ha valakinek rossz a perifériás vérkeringése.

Gyulladás esetén akár 37,5 Celsius fok feletti hőmérséklet is mérhető a gyulladt területen.

Ennek kiszűrésére és pontos helyének meghatározására alkalmazzák a CTI thermográfiát, amely hőtérképet készít az emberi testről. A mellrákot például így már a kialakulás korai stádiumában diagnosztizálni lehet. Egy kezdődő gyulladást is érzékelhet a gép helyi hőemelkedés formájában.

– A gyógyításnál a megelőzés még fontosabb, ezért szervezünk az IMS céggel közösen Egészségnapokat, annak érdekében, hogy az emberek megismerhessék szervezetük alapvető működésének folyamatait, és információt kapjanak az egészséggel kapcsolatos legalapvetőbb témákban. – hangsúlyozta ki Regőczi Gábor.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.