Könnyű maszkkészítés otthon
A koronavírus-járvány második hullámában ismét egyre szigorúbb szabályok léptek érvénybe, a maszkviselést már számos helyen kötelezővé tették, noha a boltokban, gyógyszertárakban kapható darabok még mindig nagyon drágák.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A koronavírus-járvány második hullámában ismét egyre szigorúbb szabályok léptek érvénybe, a maszkviselést már számos helyen kötelezővé tették, noha a boltokban, gyógyszertárakban kapható darabok még mindig nagyon drágák.
Folytatjuk sorozatunkat, melyben közéleti személyiségek osztják meg gyerekkori vakációs emlékeiket a Cseperedő olvasóival. A mai részben Török Enikő, a Vadon Egyesület munkatársa eleveníti fel a szünidős emlékeit.
Ahogy létezik vérmedve, vérfarkas, úgy létezhet vérszajkó is. A szajkó, közönséges nevén mátyásmadár, a varjúnál kisebb énekes madár. Ismertető jele a világoskék szárnyfedő tollazat, amit vadászkalapokon lehet olykor látni.
Piaci rést talált egy férfi és gondolta, hogy akkor gyorsan üzletet is csinál belőle: szingli anyák számára kínál apai szolgáltatásokat.
A következő két hétben meleg időre számíthatunk, kevés csapadékkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szeptember 20-áig érvényes előrejelzéséből.
Különbözik a férfiak és a nők cirkadián ritmusa egy friss kutatás szerint. A Pennsylvaniai Egyetem két kutatója, Sean Anderson és Garret FitzGerald a Science című tudományos lapban mutatta be eredményeit.
Egy héten keresztül lógott így a munkából a kreatív videós.
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe, mindkét könyv kölcsönözhető.
A szakmákat bemutató sorozatunkban Virág Imola, a Háromszék Táncegyüttes tagja mesél arról, hogy milyen körülmények játszottak közre abban, hogy ezt a hivatást választotta.
Számos madár járt már nálam, volt melyik csak egy-két napra, leginkább a tavaszi vonulás során, ilyen igazi ritka vendég volt a hantmadár, mások állandóan ott vannak, ezek közül főleg a házi verebek.
A kézdivásárhelyi Helen Doron Angol Nyelviskola az elmúlt időszakban figyelemre méltóan vette a járványhelyzet miatt kialakult akadályokat, de vezetője, Papp Gyöngyike bízik abban, hogy az új tanévben az online tér helyett személyes találkozókon taníthatja az érdeklődőket.
Szonda Kinga, a sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskola magyartanára eleveníti fel a vakációs emlékeit.
Légköri instabilitásra vonatkozó sárga riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 16 megyére. Pénteken narancssárga riasztás lesz érvényben kilenc megyében a várható záporok miatt.
Komoly személyiségzavar tünete lehet, ha valaki nem tartja be a távolságtartási szabályokat.
Nem kell rettegni az iskolakezdésre hozott szabályoktól, a gyerekek sokkal rugalmasabbak, mint gondolnánk – véli Kovács Andrea iskolapszichológus.
A barrakuda a haltársadalomban épp olyan helyet foglal el, mint a politikusnak nevezett egyed (tisztelet a kivételnek!) az emberek között.
Romániában van a legtöbb elhízott személy – derül ki az uniós statisztikai adatokból. Megyénkben sem jobb a helyzet, szív- és érrendszeri megbetegedésben hal meg a legtöbb beteg, aminek egyik legfőbb oka az elhízás.
Kánikulára vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Az előrejelzés az ország déli, keleti és helyenként a nyugati és középső régióiban is érvényes.
Elsőfokú kánikula-riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 35 megyéjére.
Az utolsó három méteren megérkezett hozzánk is a kánikula, két egész napra fizetett be egy még működő gyergyói panzióba, aztán tovább is állt. Jó volt, míg itt volt, visszavárnánk, de sajna, ebből tán csak a következő nyáron lehet valami, ugyanis itt oson máris nyomában az ősz.
Akinek van gyereke, az egészen biztosan szembesült már azzal, hogy a munkahely és a háztartás feladatai mellett nehéz érdemben, minőséget nyújtva a kicsi oktatásával is foglalkozni otthoni keretek között. Óriási az igény az olyan létesítményekre, ahol választásunk szerinti időtartamra felügyelik a gyerekeket, miközben színvonalas foglalkozások során szórakozva, társaságban, észrevétlenül tanulnak is. Séra Andreával, a kézdivásárhelyi Brainy Kidz Lab ötletgazdájával és vezetőjével beszélgettünk.
A Pittsburghi Egyetem orvosi azzal kísérleteznek, hogy az okostelefonunk segítségével tudjuk monitorozni, ha kell, kontroll alatt tartani az alkoholfogyasztásunkat. Kinek mire van szüksége.
Viharok és felhőszakadások lesznek hétfőn Erdélyben és Moldvában – az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) első fokú (sárga) riasztást adott ki 19 megyére.
A közösségi oldalak hemzsegnek a panaszkodó posztoktól, mert nem veszik fel az emberek a maszkokat, és a hátunkba állnak a boltban a pénztárnál. Mit lehet tenni panaszkodás helyett?
A Vásárhelyi Forgatag csapata rajzpályázatot hirdet óvodások, elemi és gimnazista diákok számára.
Várak és erődtemplomok, történelmünk dicső hírmondói címmel rajzpályázatot hirdet a Rákóczi Szövetség a Kárpát-medencében és diaszpórában élő általános iskolásoknak, két korcsoportban.
Amit tudok, tudok, amit nem, azt megoldod te, hiszen nem lehet, hogy mindent csak én csináljak! Meglepődtél? Ne tedd!
Folytatjuk sorozatunkat, melyben közéleti személyiségek osztják meg gyerekkori vakációs emlékeiket a Cseperedő olvasóival. A mai részben Tomos Gabriella, a sepsiszentgyörgyi Gulliver Napközi Otthon igazgatónője eleveníti fel a vakációs emlékeit.
A Gyulafehérvári Caritas ozsdolai Nappali Foglalkoztató Központja ötödik alkalommal szervezett ingyenes nappali tábort a helyi és megyei önkormányzatok támogatásával.
Készül a tanévkezdésre a megyeszékhelyi Csipike Napközi Otthon. Elvégezték a szükséges felújítási munkálatokat, és abban bíznak, hogy szeptembertől újra gyerekzsivajtól lesz hangos az épület.
Az esztétikai (ráncok, foltosodás stb.) hatáson túl a napsugarak rosszindulatú elváltozásokat is okozhatnak, ezekről kérdeztük dr. Orosz-Fekete Eszter bőrgyógyászt.
A méz jótékony hatását ősidők óta ismeri az emberiség, Kleopátra is előszeretettel fürdött benne, mert felfedezte, hogy jót tesz a bőrének.
Két hét szabadság nyáron, amiből egy hétig azon stresszelünk, hogy megint dolgozni kell menni. Pedig szeretjük a munkánkat, mégis olyan, mintha gyászolnánk, amikor vissza kell térni a vakációról.
Áremelés és úgynevezett márkaháború alakult ki a taneszközvásárlásban idén, előbbi a járvány miatt, utóbbi pedig a diákok igényei miatt.
Évezredekkel ezelőtt, amikor a kakaóbab még gyermekcipőben járt, és csak italként fogyasztották, már számos siker és balsors okozója volt.
Rendszerint a napsütés minden egyes pillanatát próbáljuk kihasználni, hiszen nemcsak közérzetünkre hat pozitívan, hanem a szervezetünkre is. Ilyenkor szeretünk a szabadban tartózkodni, napozni, és mindez egészséges és kellemes, ha a szabályokat betartjuk. Ezekről kérdeztük dr. Orosz-Fekete Eszter bőrgyógyászt.
Másodfokú (narancssárga jelzésű), az ország 12 megyéjét érintő, vasásnap reggelig érvényes viharriasztást adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM), illetve egy elsőfokú (sárga), rossz időre vonatkozó riasztást, amely az ország több mint háromnegyedére érvényes.
Vasárnap reggelig érvényes, elsőfokú (sárga) riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország nagy részére.
Készül az új tanévre a Tanulók Háza. Idén az iskolakezdéssel egyidőben, szeptember 14-én indítják a köri tevékenységeket, amelyekre szeptember 1-30. között lehet beiratkozni. Az elmúlt tanévről és a tervekről Kerekes Jenővel, a megyeszékhelyi Tanulók Háza igazgatójával beszélgettünk.
A 2020–2021-es tanév szeptember 14-én kezdődik, és 35 helyett 34 hétből áll. Újdonság, hogy a különböző felekezetek húsvéti ünnepére való tekintettel két részre osztották a tavaszi vakációt, és visszavezették a félév közti szünidőt is.
Folytatjuk sorozatunkat, melyben közéleti személyiségek osztják meg gyerekkori vakációs emlékeiket a Cseperedő olvasóival. A mai részben Pap Izabella, az orbaiteleki Horváth Károly Általános Iskola tanítónője eleveníti fel emlékeit.
Fel kell kötnie a nadrágot annak, aki idén nyáron nyaralást tervez, külföldi utazásnál a koronavírus-teszt pluszköltségével, a bizonytalan, állandóan változó intézkedésekkel is számolnia kell, már ha egyáltalán fogad romániai turistákat a kiszemelt célország.
A magyar népesség egy jelentős része egyedül él, vagyis szingli – mondta Rövid Irén, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzője.
Tizenkilenc megyére érvényes sárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható viharok miatt.
Júniusban nyílt a Béres medical center Kézdivásárhely központjában, amelynek különlegessége, hogy a hét minden napján rendelkezésére áll azoknak, akiknek orvosi vizsgálatot kell végezniük a jogosítvány megszerzéséhez, újításához.
Azt, hogy a bőrön és nyálkahártyán élő mikroorganizmusok megbetegítik-e az embert, az immunrendszer határozza meg, mely szervek, sejtek és fehérjék interaktív hálózata.
Sárga riasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 14 megyére.
Továbbra is meleg idő várható, de augusztus 15-e után már sehol sem lesz kánikula az országban, csapadék szinte naponta kialakulhat – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) augusztus 10-e és augusztus 23-a közötti időszakra érvényes előrejelzéséből.
Hétfő estig érvényes sárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 24 megyéjére a várható záporok, zivatarok miatt.
Országszerte kánikulai meleg várható pénteken és szombaton – figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).