Felhívás!

Pihenés, feltöltődés, olvasás

Pihenés, feltöltődés, olvasás Cseperedő

Folytatjuk sorozatunkat, melyben közéleti személyiségek osztják meg gyerekkori vakációs emlékeiket a Cseperedő olvasóival. A mai részben Szonda Kinga, a sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskola magyartanára eleveníti fel a vakációs emlékeit.

A `80-as években voltam kisgyerek és kamasz a hegedűiről ismert Szászrégenben. Ha most így visszagondolok, soha nem unatkoztam nyaranta: a vakáció egyrészt a pihenést, feltöltődést, lustálkodást, olvasást, barátnőzést jelentette, másrészt pedig egy olyan csodálatos időszakot, aminek soha nem vártam a végét – a falusi nyaralást. Nagymamám Jobbágytelkén lakott, ahol mindig nyitva volt kis tornácos háza az unokák előtt, így volt olyan nyár is, amikor hatan voltunk nála. Szívesen emlékszem vissza azokra az időkre, mert sok mindennel gazdagodtam – mezőre jártam, megtanultam forgatni a szénát, segítettem az aratásban, a hordásban, az állatok etetésében, és megtanultam szalmakalapot kötni. Máig tartó barátságot kötöttem a szomszéd lánnyal, akivel bálozni jártunk, udvart és a ház előtti utcát sepertünk szombatonként, csacsogtunk, kacagtunk és álmodoztunk a csűrben lévő szénában fekve. Hajmosásra esővizet használtunk, az udvarra kitett cseberben fürödtünk, az eperfán hintáztunk, vizet a kútból merítettünk, és mindig egy egész hétre való kenyeret sütöttünk. Kamaszként arról álmodoztam, hogy egyetem után ott fogom leélni az életemet…

Szüleim, amikor szabadságra jöttek, mindig elutaztunk valamerre: sátorral az országot jártuk, kétévente pedig külföldre mentünk (kis Trabantunk még Németországig is elvitt). Az akkor látott-átélt dolgok mélyen az emlékezetembe vésődtek, és családi legendák őrzik néhány kalandunkat: a zsendice-evést, az erdőszélen való sátorozást, a tengerparti tüdőgyulladásomat, az első nagyméretű macimat, a málnászásokat.

A nyár többi napja is élményekkel teli volt: barátnőimmel a Marosra jártunk fürödni, a tömbház tetején napoztunk, s hogy zsebpénzünk is legyen, kinőtt dolgainkat eladtuk a heti vásárban, így nem kellett mindig szüleinktől pénzt kérni fagyira vagy üdítőre. Akkoriban is adtak tanáraink házi olvasmányokat, amelyeket külön füzetbe vezettünk, még rajzolni is kellett hozzá. Számomra nem volt ez megerőltető, mindig több könyvet elolvastam, mint amennyit feladtak – ezért is gondolom, hogy nem unatkoztam, hiszen ha éppen nem volt egyéb dolgom, akkor olvastam. Emlékszem olyan esős napokra is, amikor az öt évvel nagyobb bátyámmal semmit nem csináltunk az olvasáson kívül. Akkor tanultam meg az almát teljesen, magházastól megenni, hogy ne kelljen kivinni a konyhába a csutkát.

Nem csak a mai gyerekek vakációja, hanem az életvitele is más az akkorihoz képest, hiszen nagy részük állandóan pörög, nehezen tudják elviselni azt, ha nem történik állandóan valami, legádázabb ellenségüknek tartják az unatkozást. Pedig érdemes néha lelassulni, saját gondolatainkba merülni.

 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.