Több mint 9 százalékkal nőtt a reálbér Romániában
Októberben 9,1 százalékkal volt nagyobb az inflációtól megszűrt béremelkedés Romániában a tavalyi tizedik hónaphoz mérten – közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Októberben 9,1 százalékkal volt nagyobb az inflációtól megszűrt béremelkedés Romániában a tavalyi tizedik hónaphoz mérten – közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
A Nyugati Szövetség mintájára több hasonló szövetség is létrejöhet 2021 után az országban, és ilyen szövetség lehet a „Székelyföldi Szövetség” is, nyilatkozta Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor a Digi24 egyik hétfő esti műsorában.
Az antibiotikumok túlzott használata nemcsak az antibiotikum-rezisztens baktériumok elszaporodását segíti elő, hanem gyerekkorban a mentális rendellenesség kialakulásának esélyét is növelheti.
Novemberben csökkent a román éves infláció, amely 3,4 százalékra mérséklődött a tavaly novemberhez képest – közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
Vasárnap késő este a Brassót Kézdivásárhellyel összekötő 11-es országúton, Székelyföld határának közelében egy olasz állampolgár gázolt el személygépkocsival egy több mint 300 kilogrammos medvét
Emmanuel Macron francia államfő hétfő esti televíziós beszédében jogosnak nevezte a sárgamellényesek elégedetlenségét, a vele járó erőszakot ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja.
A földi klíma 2030-ra a hárommillió éve uralkodott időjárási viszonyokhoz fog hasonlítani.
Napi egy kis pohár narancslé jelenősen csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát – ezt állapította meg egy nagy léptékű, hosszú távú amerikai kutatás.
Tízmilliárd eurós költségvetésű befektetési alapot létesít a kormány helyi fejlesztések finanszírozására – nyilatkozta Viorica Dăncilă miniszterelnök hétfőn.
A büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárási törvénykönyvet módosító sürgősségi rendeletet fogadhat el a közeljövőben a kormány – jelentette be hétfőn Viorica Dăncilă miniszterelnök.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Nemsokára kezdődik a fenyőfa-árusítás Sepsiszentgyörgyön.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Csapadékra – havas eső, havazás formájában – végig számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) december 10-e és 23-a közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A választók 69 százaléka szerint le kell váltani a Viorica Dăncilă vezette bukaresti kormányt, 21 százalékuk maradását támogatja – közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.
Felakasztva találtak rá hétfő reggel egy tízéves gyermekre a Brassó megyei Tatranghoz tartozó Zajzonban.
Elutasította hétfőn a képviselőház házbizottsága a Florin Iordache, Eugen Nicolicea és Marilen Pirtea házelnökhelyettesek tisztségből való felmentésére vonatkozó javaslatokat.
Elfogadták az ENSZ globális migrációs megállapodását a marokkói Marrákesben hétfőn megkezdődött konferencián.
Egy lélegzetelállítóan gyönyörű mexikói modell, Vanessa Ponce de Leon nyerte meg a 68. alkalommal megrendezett Miss World nemzetközi szépségversenyt.
Szigorított fegyenctelepen letöltendő életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte az irkutszki területi bíróság a korábban 22 nő megölése miatt egyszer már életfogytiglanra ítélt Mihail Popkov volt rendőrt további 56 gyilkosságért.
A Utahi Egyetem kutatói összefüggést mutattak ki a légszennyezettség és a vetélés fokozott kockázata között.
Egy negyvenéves férfi életét vesztette, hárman még kórházban fekszenek annak az összecsapásnak a következtében, mely Székelyudvarhelyen tört ki vasárnap.
Soha nem láttak még akkora és olyan állapotú vérrögöt a San Franciscó-i Egyetem orvosai, mint amit az egyik szívelégtelenségben szenvedő betegük köhögött fel.
A francia kormány szociális és adópolitikája ellen tüntető sárgamellényesek megmozdulásait kísérő zavargások miatt 1929 előállítás történt és 1709-en kerültek őrizetbe.
A történelem során először hallhatja az emberiség, hogyan fúj a szél egy idegen bolygón. Az InSight véletlenül rögzítette a hangot.
A szertartások közben szavazhatnak és véleményt nyilváníthatnak.
Jelen pillanatban semmi esély nincs arra, hogy célba érjen egy bizalmatlansági indítvány, ugyanis az ellenzéknek még legalább 50 szavazatra volna szüksége – jelentette ki vasárnap este Călin Popescu-Tăriceanu a România TV műsorában.
Hóviharok dúlnak az Egyesült Államok délkeleti vidékein, több százezren maradtak áram nélkül és számos repülőjáratot is töröltek.
A legfőbb ügyészségre idézték be hétfőn 16 órára Carmen Johannist, Klaus Johannis államfő feleségét.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Különleges technikával készített tűzzománc-alkotásokból nyílt kiállítás pénteken este a Vigadó Művelődési Ház dísztermében.
Örömöt hirdettek a harangok csütörtökön a felszentelésének 280. évfordulóját ünneplő berecki plébániatemplomban.
A babák szuperaranyos kis teremtmények, és ahhoz képest egészen jófejek is, hogy azt se tudják, hogyan és minek kerültek ide. De mindezzel együtt azért be kell vallani, hogy elég kis magatehetetlenül jönnek a világra.
Románia sosem fog képességeihez mérten fejlődni, ha nem sikerül legyőznie a korrupciót – hangsúlyozza Klaus Johannis államfő a korrupcióellenes világnap alkalmából kiadott üzenetében.
A két kolozsvári fiú, Filep Kund és Laskay Nimród bejutott a tehetségkutató döntőjébe, és nagy eséllyel meg is nyerhetik egy hét múlva a versenyt.
A szakszervezetek a munkakörülmények javítását, ezért a munka törvénykönyve tervezett módosításának azonnali visszavonását követelik – mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke.
Aláírta szombaton Arad, Kolozsvár, Nagyvárad és Temesvár polgármestere a Nyugati Szövetség (Alianţa Vestului – AVE) nevet viselő társulás alapító okiratát.
Folyamatos párbeszédről állapodtak meg szombati kolozsvári tanácskozásukon az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői.
Dacian Cioloș volt európai biztos és technokrata miniszterelnök szélsőségesen nacionalista szervezetekben kifejtett fiatalkori tevékenységéről közölt tényfeltáró cikket a Gazeta de Cluj kolozsvári hetilap.
Az Európai Bizottság pénteken közölte annak a 225 romániai településnek a listáját, amelyek sikeresen pályáztak a Wfi4EU program keretében, így egyenként 15.000 eurót kapnak nyilvános vezeték-nélküli internethálózatok kialakítására.
Január végén tervezi közvitára bocsátani Ecaterina Andronescu tanügyminiszter az új oktatási törvény tervezetét.
Az Európai Parlament jövő héten szavazásra bocsájt egy újabb határozatot, amelyben Románia és Bulgária schengeni-övezethez való csatlakozását kéri – számol be a novinite.com
Egyhangúlag szavazták meg Frans Timmermanst, miután egyedüli riválisa, Maros Sefcovic, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnöke a párt egységének erősítése céljából novemberben visszalépett.
Hét luxusautót is elkoboztak a német hatóságok olyan román állampolgároktól, akik szociális segélyt kaptak a német államtól.
100 bérelt repülőjárattal szállítják a násznépet az esküvő helyszínei között Indiában, ahol hetedhét országra szóló lakodalmat csapnak abból az alkalomból, hogy férjhez megy az ország leggazdagabb emberének lánya.
Erről Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke beszélt azon a csütörtöki szakmai tanácskozáson Sepsiszentgyörgyön, amelynek Herbert Dorfman dél-tiroli európai parlamenti képviselő volt a vendége.