Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Folyamatos párbeszédről állapodtak meg az MPP és az EMNP vezetői

Folyamatos párbeszédről állapodtak meg az MPP és az EMNP vezetői Románia

Folyamatos párbeszédről állapodtak meg szombati kolozsvári tanácskozásukon az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői.

Mezei János MPP-elnök, és Szilágyi Zsolt EMNP-elnök kolozsvári megbeszélésére azt követően került sor, hogy az MPP két héttel ezelőtt rendkívüli kongresszuson új vezetést választott. A kongresszus megszakította a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti frakciójában politizáló Biró Zsolt elnöki mandátumát, és összeférhetetlenné tette az RMDSZ színeiben való politizálást a pártelnöki tisztséggel.

Hirdetés
Hirdetés

Az EMNP közleménye szerint a tanácskozás résztvevői áttekintették az elmúlt időszak főbb politikai-közéleti eseményeit, külön figyelmet fordítva az erdélyi magyar politikai történésekre, valamint az EMNP és az MPP eddigi kapcsolatára. A két párt vezetői megállapították: szükség van a folyamatos kommunikációra a két párt között, és megegyeztek a megkezdett párbeszéd folytatásáról.

A tárgyalás végén Szilágyi Zsolt elmondta: a rendszeres kommunikációnak csak pozitív hozadékai lehetnek. „Maximális nyitottsággal fogadtuk az MPP vezetőit, s úgy gondolom, az esetleges múltbéli sérelmeken túllépve, a közös munka és együttműködés lehetőségeit kell megtalálnunk” – idézte az EMNP elnökét a közlemény.

Mezei János az MTI-nek elmondta: elnökké választása után az RMDSZ-szel és az EMNP-vel is felvette a kapcsolatot, és tárgyalást kezdeményezett. Az RMDSZ elnökével a hét közepén állapodtak meg az együttműködés folytatásáról. „A mai tanácskozás konklúziója az volt, hogy van nyitottság, és lehet közös fellépést tervezni” – fogalmazott.

Hirdetés
Hirdetés

Az MPP elnöke nem vitatta, hogy pártja korábban sérelmi politikát folytatott az EMNP viszonylatában. „Az új elnökség úgy gondolja, hogy félre kell tenni a sérelmeket, és a magyar ügyet szem előtt tartva kell közös célokat megfogalmazni” – nyilatkozott Mezei János.

Az MPP az RMDSZ-szel együttműködve két képviselőt juttatott a szövetség listáin a román parlament alsóházába. A párt helyi szervezetei ugyanakkor az EMNP-vel is együttműködtek. Utóbbi eredményeként választottak 2016-ban MPP-s polgármestert Székelyudvarhely és Szentegyháza élére.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük