Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Novemberben tovább csökkent az infláció

Novemberben tovább csökkent az infláció Gazdaság

Novemberben csökkent az éves infláció, amely 3,4 százalékra mérséklődött a tavaly novemberhez képest – közölte kedden a román országos statisztikai intézet.

Októberben 4,3 százalék volt az éves inflációs ráta, amely májusban érte el az öt éves csúcsnak számító 5,4 százalékot.

Novemberben a nem élelmiszerek 4,24 százalékkal drágultak, az élelmiszerek 2,86 százalékkal kerültek többe, a szolgáltatásokért 2,50 százalékkal kellett többet fizetni a tavalyi tizenegyedik hónaphoz képest.

A havi inflációs ráta 0,13 százalék volt októberhez képest.

Hirdetés
Hirdetés

Mugur Isărescu, a román jegybank elnöke hétfőn elmondta, hogy nagy valószínűség szerint az év végi inflációs ráta illeszkedni fog a központi bank által kitűzött 1,5-3,5 százalékos inflációs célsávba.

Tavaly év végén 3,3 százalékra emelkedett a román éves inflációs ráta, amely akkor csaknem négy és fél éves csúcsot jelentett. Másfél év után, 2017 januárjában került az infláció ismét pozitív tartományba, ezt követően gyors ütemben nőtt, miután a kormány megnövelte a béreket, csökkentette az adókat, ennek nyomán megnőtt a belföldi kereslet.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük