Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vártuk az Urat, és eljött közénk!

Nem tudom, máshol milyen volt advent első vasárnapja, de nálunk, Ikafalván különlegesen szépre sikeredett, mégha a délelőtti úrvacsorás, áhítatos istentiszteletet egy kissé be is árnyékolta egy fájdalmas szomorúság emberi botlás, gyarlóság miatt, amit szóvá kellett tenni, hogy még inkább ráébredjünk: felelősek vagyunk egymásért!

Mindenki meghívást kapott a délutáni speciális istentiszteletre, mely egyben a Rád is szükség van! programsorozat idei befejező, kiértékelő alkalmát is jelentette. Délután négy órára megérkeztek a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház lakói, a mi csapatunk tagjai: hősök, kísérőik, segítők a művelődési otthonba. Érkeztek még Kovásznáról, Kézdivásárhelyről és Csernátonból is. A házigazda, Bardócz Csaba tiszteletes úr köszöntötte az egybegyűlteket, és külön üdvözölte Makkai Péter árkosi lelkipásztort, aki egyben az Írisz Ház megálmodója is, valamint Olcsvári Tünde pszichológust és Szilágyi Imolát, az Írisz Ház projektfelelősét.

Makkai Péter tiszteletes bevezető imája, angyali üzenettel olyan légkört teremtett, hogy szinte éreztük, Isten köztünk van, és szinte magától szólt az ének. Olcsvári Tünde játszani szólított: „Találd ki!” Isten ajándéka neked – ez a játék neve. Majd adventi vásárral összekötött szeretetvendégség következett, és sok-sok beszélgetés, ajándékozás – így teremtődött meg a tökéletes karácsonyváró adventi hangulat.

Sok fotó készült, nagy csoportkép is, kiértékelő, sok taps elhangzott. Estébe nyúló szép élmény volt. Hála és köszönet a Sepsiszentgyörgyi Keresztyén Diakóniának, az Írisz Háznak és segélyszervezeteinek, a svájci Heks-nek és a Brot für die Welt-nek.

Nagyoláh Ilona nyugdíjas tanítónő, Ikafalva

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük