Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Napi egy pohár narancslé felezheti a demencia kockázatát

Napi egy pohár narancslé felezheti a demencia kockázatát Életmód

Napi egy kis pohár narancslé jelenősen csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát – ezt állapította meg egy nagy léptékű, hosszú távú amerikai kutatás.

A Neurology folyóiratban megjelent tanulmány szerzői 16 évig kísérték figyelemmel 28 ezer amerikai férfi gyümölcs- és zöldségfogyasztását és kognitív funkcióit. A kutatás eredményei szerint a napi egy kis pohár narancslét elfogyasztó férfiaknál 47 százalékkal csökkent a demencia kialakulásának kockázata a többiekhez képest.

Egy másik fontos megállapítása a kutatásnak, hogy a legtöbb zöldséget fogyasztó férfiaknál 34 százalékkal kisebb esélye volt az emlékezet hanyatlásának.

Hirdetés
Hirdetés

„A tanulmány legfontosabb faktora, hogy több mint húsz éven át tudtunk követni egy nagy létszámú csoportot, és nagyon beszédes eredményeket kaptunk” – hangsúlyozza a Harvard közegészségügyi intézetének kutatója, Changzheng Yuan, a tanulmány vezető szerzője.

Ugyanő azért arra is figyelmeztet, hogy mivel a gyümölcslé rendszerint sok kalóriát, nagy mennyiségű gyümölcscukrot tartalmaz, nem tanácsos napi 1,2-1,7 deciliternél többet inni belőle. „A gyümölcsök és zöldségek tele vannak vitaminokkal és tápanyagokkal, köztük antioxidánsokkal, amelyek segítik az agyműködést” – mondta el Hannah Gardener, a Miami Egyetem kutatója.

Az idős korban kialakuló demencia a kognitív képességek és az emlékezet hanyatlásával jár, és egy idő után a mindennapi teendők elvégzésében is akadályozza a pácienst. A becslések szerint 2015-ben világszerte 46,8 millióan éltek demenciával, de a londoni központú Nemzetközi Alzheimer-betegség Kutató nonprofit szervezet 2050-re 131,5 millió beteget vetít előre.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások