Röviden
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Miközben a számlákat illetően az emberek túlnyomó többsége többet oszt és szoroz, mint eddig bármikor, illetve nagy európai városokból is takarékossági intézkedések híre rajzik, megkérdeztük városvezetőinket, mire készüljünk fel a következő hónapokban.
Sepsiszentgyörgyön már régóta szóbeszéd tárgya, hogy elektronos járművek akkumulátorainak feltöltésére – áramtankolásra – alkalmas létesítmények lesznek a Sepsi Aréna és a Művész Mozi (Cityplex Arta) közelében, valamint Sugásfürdőn.
Az ukránul holodomornak, éhínségnek nevezett történelmi időszakhoz hasonlította a mai ukrajnai lakosság helyzetét Ferenc pápa szerdán az általános audiencián elmondott beszédében.
Újra kiírják a közbeszerzést a Brassó – Bákó autópálya megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére. A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) szerdán elküldte az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételre az új pályázati kiírást – jelentette be Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.
Döntő házként elfogadott szerdán a képviselőház egy törvénytervezetet, amely szerint megkaphatják a román állampolgárságot azok a külföldiek, akik legalább 10 éve román állampolgárral élnek házasságban, akkor is, ha nem laknak Romániában.
Ukrajna-szerte nyilvános menedékhelyeket, úgynevezett legyőzhetetlenségi központokat hoznak létre, amelyekben a nap 24 órájában ingyenes villanyáramot, fűtést, vizet, internetes hozzáférést, telefonkapcsolatot és orvosságokat biztosítanak a leginkább rászoruló lakosok részére – jelentette be a nemzethez intézett kedd éjjeli videóüzenetében Volodimir Zelenszkij államfő.
A Vlagyimir Putyin orosz elnök és kormányzata által ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a terrorizmust támogató és terrorista eszközöket használó állammá nyilvánította Oroszországot.
Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház az állami közigazgatás informatikai rendszereinek védelméről szóló törvénytervezetet, amely megtiltja az orosz fejlesztésű vírusirtó szoftverek beszerzését.
Hét megyében több mint 160 helyszínen tart házkutatást szerdán a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Több mint 30 éve lefagyasztott embriókból jöttek világra ikrek az amerikai Tennessee államban; úgy vélik, ezzel új rekord született – számolt be róla a BBC hírportálja kedden.
Hatalmas, több mint harminckilós aranyhalat fogott ki egy horgász Franciaországban. A Répa névre hallgató pontyfélék családjába tartozó hal mintegy húsz éve él a Bluewater-tavak egyikében.
Két helyszínen robbantásos merényletet követtek el Jeruzsálem környékén szerda reggel, egy áldozat életét vesztette, hárman életveszélyesen, legkevesebb tizenöten kevésbé súlyosan megsebesültek – jelentette a katonai rádió.
A román és a spanyol kormány együttes ülést tart szerdán Castellón de la Plana spanyolországi kikötővárosban.
A Gazprom keddi közleménye szerint Ukrajna 52,5 millió köbméter gázt nem továbbított a szomszédos Moldovai Köztársaságnak. „A vezetékbe betáplált gázmennyiség nem egyezik meg az ukrán-moldovai határon átadott mennyiséggel” – írja a közlemény. Amennyiben ebben nem történik változás, „hétfőtől csökkenni fog a napi szállított gázmennyiség” – közölte a Gazprom a konkrét mennyiség megnevezése nélkül.
Az Európai Parlament elődje, az Európai Szén- és Acélközösség Közgyűlésének hetven évvel ezelőtti, 1952-es megalakítására emlékezett strasbourgi plenáris ülésén kedden.
Az Európai Bizottság összeállította javaslatát a gázárak túlzott emelkedésének kivédésére, a kedden ismertetett javaslat 2023. január 1-jétől egy évre maximálná az Európában irányadó holland TTF gáztőzsdén kötött szerződések árát.
Pozitívan véleményezte kedden a képviselőház ipari és gazdaságpolitikai bizottsága a 2022/119-es kormányrendeletet, jóváhagyva a koalíciós pártok által javasolt módosításokat, többek között azt is, amely fogyasztástól függetlenül 1,3 lej/kWh-ban szabja meg az elektromos energia felső határát minden fogyasztó számára.
Nicolae Ciucă kormányfő kedden kijelentette, hogy a kormánykoalícióban még nem született döntés a minimálbér emeléséről, ebben az ügyben csütörtökön ül ismét össze a háromoldalú egyeztető tanács.
Románia előrelépései elegendőek ahhoz, hogy az ország teljesítse az Európai Unióhoz való csatlakozáskor életbe léptetett Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében vállalt kötelezettségeit, és minden feltétel kielégítően lezárható – derül ki az Európai Bizottság kedden közzétett jelentéséből. Az EB közölte, többé nem monitorozza Romániát az MCV keretében, csak az EU-ban általánosan alkalmazott uniós jogállamisági mechanizmus szempontjai alapján.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Csütörtöktől vasárnapig, november 24–26. között zajlik Kézdivásárhelyen a Kossuth-szónokverseny 21. kiadása, amelynek jelmondatául egy Tamási Áron-idézetet választottak: „Minden embernek őrködnie kell a világ rendje felett, mert a becsület azt kívánja”.
Erdélybe látogat a magyarországi Képmás magazin szerkesztősége: ma Sepsiszentgyörgyön és holnap Csíkszeredában izgalmas témákat boncolgatva tartanak rendhagyó Képmás-esteket.
Madách Imre Az ember tragédiája című műve nyomán új bemutatóra készül a Háromszék Táncegyüttes. A Tragédia című táncszínházi előadás rendező-koreográfusa Könczei Árpád. Bemutató előadás november 30-án 19 órától tekinthető meg a Háromszék Táncstúdióban.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A karácsony közeledtével idén is ünneplőbe öltözik Sepsiszentgyörgy. A hagyományos karácsonyi vásárra december 16–23. között kerül sor a már jól megszokott helyszínen, a város főterén.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) arra kéri a schengeni térség tagállamainak külügyminisztériumait, hogy mielőtt Romániának felvételéről döntenének a schengeni térségbe, kérjenek tájékoztatást a romániai magyar egyházak és magyar érdekképviseleti szervezetek vezetőitől az alapvető emberi jogok, köztük a kisebbségi jogok romániai helyzetéről.
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság, (ANSVSA) és a Lidl-üzletlánc figyelmeztetést adott ki, hogy az 1 kg-os vödrökben árult Pilos joghurt műanyagdarabokat tartalmazhat.
Novák Eduárd sportminiszter kedden kijelentette, hogy a székely himnusz eléneklése a különböző sporteseményeken a magyar közösség hagyományai közé tartozik, és az alkotmány biztosítja a közösség számára ezt a jogot.
Vádat emelt a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) annak a bűnbandának a tagjai ellen, akik a kokain hordozóanyagokból történő kivonására alkalmas laboratóriumot alakítottak ki egy Bihar megyei faházban.
December 5-étől lehet igényelni az in vitro fertilizáció (IVF) költségeinek fedezésére nyújtott, beavatkozásonként 15 ezer lejes támogatást – jelentette ki kedden Gabriela Firea családügyi miniszter.
Elon Musk, aki a világ leggazdagabb embere, több mint 100 milliárd dollárral lett szegényebb az idén – jelentette kedden a Bloomberg.
A koalíció hétfő esti döntése értelmében 2023. január 1-jétől 5,1%-kal emelkedik a gyermeknevelési pótlék – írja a Digi24.ro.
A román piacról való kivonulását tervezi jövő évtől az Enel Csoport – derült ki a Capital Markets Day konferencián ismertetett jelentésből.
Tíz évről öt évre csökken a papíralapú bizonylatok megőrzési ideje a cégek esetében – erről szóló törvénytervezetet fogadott el hétfői ülésén a szenátus első házként.
Többmillió ukrán életét fenyegeti a tél az ország energetikai létesítményeit ért pusztító orosz támadások után – figyelmeztetett hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Klaus Iohannis államelnök a fekete-tengeri földgáz kitermelésének mielőbbi elkezdését kérte a Neptun Deep gázmezőből az osztrák OMV-Petrom vállalattól, amelynek vezetőit hétfőn fogadta a hivatalában.
Negyvenezer lej büntetőbírságot kell kifizetnie a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyik törvényhozójának, amiért egy bűnügyi nyomozással kapcsolatos iratot osztott meg a Facebookon. A legfelsőbb bíróság hétfői ítélete jogerős.
Néhány napon belül elkészül és a kormány elé kerül a különnyugdíjakra vonatkozó törvény tervezete – mondta hétfőn Marius Budăi munkaügyi miniszter.
Hozzájárulását adta hétfőn a képviselőház plénuma Daniel Tudorache szociáldemokrata párti törvényhozó informatikai eszközeinek átvizsgálásához.
A román külügyminisztérium közölte a bukaresti magyar nagykövettel, hogy „határozottan helyteleníti” Orbán Viktor magyar miniszterelnök gesztusát, aki Nagy-Magyarország-térképet ábrázoló sállal jelent meg a magyar és a görög labdarúgó-válogatott mérkőzésén.
Gépkocsivezetői jogosítványa kapcsán került egy feljelentés nyomán a figyelem középpontjába Novák Eduárd sportminiszter, akit az Országos Sport és Ifjúsági Szakszervezet többszörös törvénysértéssel vádolt meg és jelentett fel a hatóságoknál.
Megerősítették hétfő este a koalíciós pártok vezetői, hogy jövő év január 1-jétől 12,5 százalékkal nőnek a nyugdíjak.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Nagyszabású tüntetést tart kedden a fővárosban az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) és a mentőszolgálatok dolgozóit tömörítő szakszervezeti szövetség (FNSAR) – tájékoztatott közleményében a BNS.
Elrajtolt hétfőn 10 órakor a háztartási gépek roncsprogramjának idei második kiadása, amelyre 50 millió lejt különítettek el – tájékoztatott a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM).
Szerdára felmelegedik, de utána fokozatosan lehűl az idő, és fel kell készülnünk a fagyos hajnalokra – derül ki az országos meteorológiai szolgálat (ANM) kéthetes előrejelzéséből.